Főoldal / Szalézi világ / Joseph Auguste Arribat - Don Bosco hiteles tanítványa

A rendfőnök Don Bosco hiteles tanítványának nevezte Arribat atyát, akinek szíve telve volt papi buzgalommal, szelídséggel, önzetlenséggel, békés lelkülettel, arcán pedig állandóan barátságos mosoly ült. „A szellem igazi miszitikusa volt” – írja a rendfőnök. Minden vele kapcsolatban Istené és Istenért volt, és ez látható volt nem csak a szavaiban, hanem a tetteiben is. A „testvériség prófétája” volt, ellensége a tétlen fecsegésnek, aki a szeretetet életformaként élte meg. A „fiatalok szolgája” volt, aki mindig jelen volt közöttük. Élete megtestesítte azt az evangéliumi mondást, mely szerint: „Nem azért jöttem, hogy engem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak másokat.” Soha nem utasított el semmilyen munkát, sőt, ő maga kérte, hogy a legtöbb alázatot követelő szolgálatot bízzák rá, mint például a takarítást. Ezért a noviciátusban a „seprű királyának” nevezték el. Képes volt egész éjszaka virrasztani egy-egy beteg rendtársa mellett. „A világ legnyíltabb lelkű embere” ragadvány nevet kapta. Magas, sovány, szikár ember volt, aki állandóan mosolygott. Csodálatos gyógyulásokat tulajdonítottak az ő közbenjárásának. Arribat atya olyan ember volt, akinek jó a közelében lenni. Számos fiatal és felnőtt járt hozzá gyónni, mert nem ítélte el, hanem bátorította őket. Érzékeny lelkű, boldog hívő volt, jó szalézi, keresett gyóntató és bölcs lelkivezető.

A rendfőnök felhívja rendtársai figyelmét, hogy értékeljék Tiszteletreméltó Arribat atya ajándékát és kövessék példáját. Különösen javasolja személyének tanulmányozását az igazgatóknak, „mint a gyümölcsöző lelki atyaság modelljét, amely párosult a figyelmességgel, segítőkész, nagylelkű szeretettel, aki alázatosan gondját viselte a közösségnek és végezte apostoli szolgálatát.”

Végül, a rendfőnök kéri Arribat atya közbenjárását az egész Szalézi Család számára.

Életrajz

Joseph Auguste Arribat Trédou-ban (Franciaország) született 1879-ben, anyagi javakban szűkölködő, de keresztény erényekben gazdag, hétgyermekes parasztcsaládban. Gyermekkorát vidéken töltötte, dolgozva a földeken. A család szegénysége miatt Ágoston csak 18 évesen kezdhette el a középiskolát a Marseille-i Don Bosco iskolában. Don Bosco karizmája nagy hatással van rá, ezért felvételét kérte a szalézi noviciátusba. Mentéty-ben és Toulonban készült a szalézi életre, majd a francia szalézi novíciusok hamarosan az olaszországi Avigliába, (Piemont) költöztek, ahol Don Bosco első utóda, Rua Mihály kezéből vehette át a reverendát 25 éves korában.

Miután visszatért Franciaországba, félig-meddig titokban, aktív szalézi életet kezdett élni Navarre-ban és Marseille-ben. 1912-ben szentelték pappá Marseille-ben.

Az I. világháborúban kivezényelték a frontra, ahol életét kockáztatva ápolóként dolgozott. Hősiességéért kitüntetést is kapott.

A háború után folytatta munkáját La Navarre-ban, majd Nizzában. Kinevezték a La Navarre-i ház igazgatójának, 1931-ben pedig rábízták a Sauvebonne völgyben található Szent Izidor plébániát is, ahol az emberek „a völgy szentjének” nevezték el. Három év múlva, 1934-ben Morges-ba küldték (Svájc), majd három egyenként hat évre szóló igazgatói megbízást kapott először Millau-ba, majd Villemur-ba, végül Thonon-ba, Annecy egyházmegyébe. Mindig figyelmes volt mindenkivel, rendkívül tisztelte az embereket és nagy érzékenységgel fordult a kicsinyek és a szegények felé.

Híveit megvédte, különösen a II. világháború alatt, amikor a német megszállók keresték az ellenállókat és a zsidókat. 1942-ben Villemur-sur-Tarnban megnyitotta a Szent Péter iskolát és fiúkollégiumot, ahová a zsidó gyerekeket is befogadta. Külön felelősnek érezte magát a zsidó fiúkért, ezért, hogy megvédje őket, családjaik számára búvóhelyet alakított ki az iskola távoli, elszigetelt, hegyi tanyáján, ahol viszonylagos biztonságban élhettek.

Amikor a német katonák 1944-ben elfoglalták az iskola épületét, hogy ott rendezzék be szállásukat, Arribat atya nem volt hajlandó beszüntetni a tanítást, inkább átadta az iskola legszebb szárnyát a náciknak, ő pedig a fiúkkal a raktárhelyiségekbe vonult és folytatta az oktatást. Csak bátorságának és kitartásának köszönhető, hogy a tanítás megszakítás nélkül folytatódott a megszállás idején.

1953-ban Arribat atya végleg visszatért La Navarre-ba. Ott élt egészen 1963-ban bekövetkezett haláláig.

1996-ban a Yad Vashem is elismerte Arribat atya zsidómentő tevékenységét.

Boldoggá avatásának egyházmegyei eljárása 1995-ben kezdődött és 2002-ben zárult le. A dokumentumokat 2004-ben fogadták el.

ANS-Róma/ db.yadvashem.org/www.eglise.catholique.fr/Szaléziak.HU