Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Rendhagyó játéknap Kazincbarcikán

Rendhagyó játéknap Kazincbarcikán

Rendhagyó játéknap Kazincbarcikán

2014-05-27 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Kazincbarcikán május 17-én, szombaton éjszakába nyúló ifjúsági játéknapot tartottak a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban. Elsősorban az iskola diákjait hívták meg, de mások is részt vehettek rajta.

 

 

Délután 6 órakor ismerkedős játékokkal kezdtek, utána Andrásfalvy János atya ismertette a további programokat, melyek közül az első az ízletes grill-vacsora volt, majd Don Bosco életével, a szaléziakkal és általános műveltséggel kapcsolatos kérdésekből álló vetélkedőn mérték össze tudásukat a fiatalok.

Az eredményhirdetés után csaknem egy órán keresztül ifjúsági szentségimádás volt a tornateremben, áhítattal és énekekkel köszöntötték az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust. Közben az animátorok párbeszédekből álló elmélkedéseket tartottak a szeretetről, Isten irgalmáról, s arról, hogyan kell helyesen szeretni.

Amikor elhangzott a bűvös „számháború” szó, egyszeriben mindenki fölbolydult, villogtatta zseblámpáját, úgy kellett még egy kis türelmet kérni, hogy elmagyarázhassák a játékot, ugyanis volt egy érdekes kerettörténete is.

Az idő gyorsan elszállt, mire a számháború befejeződött, már éjjel 11-et ütött az óra és a lelkes fiataloknak a rendhagyó játéknapot is be kellett rekeszteni. Sokan adták tudtul a szervezőknek, hogy akár hetente szívesen részt vennének egy-egy ilyen alkalmon.

 

 

www.sagim.hu alapján Szaléziak.HU

 

A kategória cikkei

Kinevezések és áthelyezések a Magyar Szalézi Tartományban 2026-ban

Kinevezések és áthelyezések a Magyar Szalézi Tartományban 2026-ban

#Magyar Tartomány 2026-06-12, Tegnap

Vitális Gábor szalézi tartományfőnök atya június 12-én kelt körlevelében tájékoztat a a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartományban 2026-ban..

Diakónusszentelés Torinóban

Diakónusszentelés Torinóban

#Magyar Tartomány 2026-06-12, Tegnap

A Don Bosco Szaléziak örömmel értesítenek mindenkit, hogy 2026. június 13-án, szombaton a valdoccói Segítő Szűz Mária Bazilikában Mons. Alessandro Giraudo..

Bansolj velünk! - Megjelent a szalézi bansok lejátszási listája

Bansolj velünk! - Megjelent a szalézi bansok lejátszási listája

#Magyar Tartomány 2026-06-11, Csütörtök

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom YouTube csatornáján megjelentetett egy lejátszási listát, ahol egy helyen megtalálhatóak a nálunk legismertebb és legtöbbet..

Meghívó Sivadó Balázs SDB áldozópappá szentelésére

Meghívó Sivadó Balázs SDB áldozópappá szentelésére

#Magyar Tartomány 2026-06-10, Szerda

Örömmel hirdetjük, hogy Sivadó Balázs SDB áldozópappá szentelése 2026. július 4-én, szombaton a 10.30-kor kezdődő szentmise keretében lesz az óbudai Szent..

Szombathely – Előadás és megemlékezés Boldog Sándor István emléknapján

Szombathely – Előadás és megemlékezés Boldog Sándor István emléknapján

#Magyar Tartomány 2026-06-10, Szerda

Június 8-án, Boldog Sándor István szalézi vértanú testvér emléknapján Tremmelné Hudik Katalin festőművész és szalézi munkatárs látogatott el a..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Primícia volt ÓbudánA szaléziak támogatják a katasztrófa sújtotta embereket >