Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Egy éve Don Bosco Nyergesújfalura látogatott

Egy éve Don Bosco Nyergesújfalura látogatott

Egy éve Don Bosco Nyergesújfalura látogatott

2014-05-21 Szerda   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Péliföldszentkeresztről egy éve, 2013. május 21-én Nyergesújfalura látogatott Bosco Szent János ereklyéje. A magyar szaléziak 1919-ben alapított középiskolájában a helyi Szent Mihály-templom előtt várták, érkezését zászlók lobogtatásával és az iskola rézfúvósokból álló zenekarával köszöntötték.

 

 

A diákok a már megszokott rend szerint foglaltak helyet a padokban, de jelen voltak a hívők is, akik a pünkösd utáni első munkanapon szabaddá tudták tenni magukat, valamint a helyi Szent Mihály Idősgondozó Központ lakói. Az ereklye fogadására megjelent a helyi plébános, Molnár Alajos és a környék papsága, valamint Nyergesújfalu polgármestere, Mihelik Magdolna és Bajót polgármestere, Tóth Zoltán is. Claudius Misquitta szalézi misszionárius, az iskola nevelési igazgatóhelyettese mondott köszöntőt és intézett gondolatébresztő szavakat a gyerekek felé, majd Ábrahám Béla tartományfőnök is szólt hozzájuk. A diákok elvonultak a rend alapítójának ereklyéje előtt, mialatt a templom Szent Cecília kórusa énekelt.

 

Ezek után az iskola tornatermében helyezték el az ereklyét, ahol kezdetét vette a tarka műsor, amit a diákok, a helyi általános iskola tanulói, a tánciskola, a mazsorett csoport, egy tánc-stúdió és az Idősgondozó Központ lakói erre az alkalomra készítettek. A színes, vidám programban a tanulók megmutatták, milyen is egy igazi szalézi iskola hangulata. A műsor részleteit még az ereklyét szállító olasz csapat tagjai is megörökítették okostelefonjukkal.

A kategória cikkei

Szalézi Adventi Lelki Hétvége18-24 és 24-35 éves fiataloknak 2026

Szalézi Adventi Lelki Hétvége18-24 és 24-35 éves fiataloknak 2026

#Magyar Tartomány 2026-11-01, Vasárnap

Kedves Fiatalok! Szeretettel hívunk benneteket a 18-24 éveseknek, illetve a 24-35 éveseknek szóló lelkigyakorlatra!

Nyergesújfalu - Őszi játéknap – A Pál utcai fiúk és Sándor István nyomában

Nyergesújfalu - Őszi játéknap – A Pál utcai fiúk és Sándor István nyomában

#Magyar Tartomány 2026-10-27, Kedd

Különleges őszi játéknapot tartottunk október 26-án Nyergesújfalun a Zafféry Károly Szalézi Középiskola oratóriumában, amelynek témáját a Pál utcai..

Meghívó Boldog Sándor István tisztelőinek Szolnokra, ünnepi szentmisére

Meghívó Boldog Sándor István tisztelőinek Szolnokra, ünnepi szentmisére

#Magyar Tartomány 2026-10-27, Kedd

A KÉSZ szolnoki csoportja sok szeretettel hív minden Boldog Sándor István-tisztelőt az ünnepi szentmisére, amelyet Boldogunk születésének 112. évfordulója..

Mogyoród - Kilenc új szalézi munkatárs tett ígéretet

Mogyoród - Kilenc új szalézi munkatárs tett ígéretet

#Magyar Tartomány 2026-10-26, Hétfő

„Da mihi animas, cetera tolle”- „Adj nekem lelkeket (Uram), minden mást vegyél el!” Október 18-án nagyon szép ünnepünk volt Mogyoródon.

Újbuda - Nyílt napok a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnáziumban

Újbuda - Nyílt napok a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnáziumban

#Magyar Tartomány 2026-10-24, Szombat

Minden szülő szeretné a lehető legjobb iskolát megtalálni a gyermeke számára, amihez részletes és hiteles információkra van szükségük. A szülőnek..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szolidaritás az ítéletidő sújtotta BalkánnalLengyel zenekar Kazincbarcikán >