Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Proyecto Don Bosco – második esély hétszáz utcagyereknek

Proyecto Don Bosco – második esély hétszáz utcagyereknek

Proyecto Don Bosco – második esély hétszáz utcagyereknek

2014-04-04 Péntek   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

A „Proyecto Don Bosco” egy kezdeményezés, amellyel a szaléziak a bolíviai Santa Cruzban segítik azokat a gyermekeket és fiatalokat, akik az utcákon élnek, ingáznak különböző menhelyek, befogadó állomások és napközik között, ahol a gyermekeket is szívesen látják és meghallgatják, ahol kapnak ellátást, egy kis gondoskodást, és az igényeiket ki tudják elégíteni.

 

 

Ruben 10 éves volt, amikor az édesanyja harmadik alkalommal terhes lett. Az apjuk akkoriban hagyta őket el, az anya nem tudott dolgozni, és így Ruben otthagyta az iskolát, és végül Santa Cruz utcáin kötött ki. Kezdetben el-elment dolgozni, vagy koldulni, de fokozatosan rabul ejtette az utca. Elkezdett lopni, a prostitúció és a kábítószer rabja lett. Amikor szembesült azzal, hogy az öccsére is ugyanez vár, segítséget kért, és rátalált a Proyecto Don Boscóra.

 

Bolíviában több mint 4000 gyermek él az utcán. „Ez egyre nagyobb probléma, különösen Santa Cruzban. Az emberek féltek, és úgy döntöttek, hogy elrejtik, bezárják őket. De nem voltak intézmények, ahol vigyáztak volna rájuk, és nem volt olyan szociális politika sem, amely segítette volna a veszélyeztetett gyermekeket. Követve Don Bosco példáját, aki befogadta a fiatalokat, belekezdtünk ebbe a projekbe” – mondta el az egyik szalézi, aki részese a kezdeményezésnek.

 

A projekt több szakaszból áll. A Pinardi Techo (a Pinardi fészer) az első szakasz. Ez egy gyermekeket befogadó központ, ahol egyszerre 70 fiatalnak tudnak biztosítani éjszakai szállást. A mottójuk: „Nincs kábítószer. Nincs lopás. Nincs verekedés.” A következő lépés a Patio Don Bosco, Don Bosco udvara. Ez egy napközi, ahol a fiatalok játszhatnak, és írni, olvasni tanulhatnak, ha akarnak. A Moglia Farm egy átmeneti központ, ahová ötven fiatalt tudnak befogadni. Itt a fiatalok a természet közelében élnek, állatokról gondoskodnak, földet művelnek és lassan kezdenek ismét hozzászokni a fegyelemhez és a civilizált élet szokásaihoz, hogy újból be tudjanak illeszkedni a társadalomba.

 

Vannak más ilyen központok is, mint a Don Bosco Ház, Mano Amiga és a  Barrio Juvenil, ahol összesen mintegy 340 utcagyerekről gondoskodnak. Ezekben többféle képzést kínálnak fel és tanácsokat adnak a munkakezdésre. A Don Bosco en Los Barrios a Proyecto Don Bosco másik része, ahol a diszfunkcionális családból érkező gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak.

                                                                                                                                     

A YouTube-on egy video is található a szaléziak tapasztalatairól a bolíviai utcagyerekekkel.

 

 

 

ANS - Santa Cruz/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

A rendfőnök márciusi üzenete - Legyünk az isteni irgalom tanúi

A rendfőnök márciusi üzenete - Legyünk az isteni irgalom tanúi

#Szalézi világ 2026-03-15, Tegnap

A farizeus és a vámos példabeszéde (Lk 18,9–14) számunkra, nevelők és evangelizálók számára nem csupán erkölcsi tanítás a képmutatásról és az..

Olaszország – A szalézi munkatársak VI. világkongresszusa felé

Olaszország – A szalézi munkatársak VI. világkongresszusa felé

#Szalézi világ 2026-03-12, Csütörtök

Két hónap van hátra a Szalézi Munkatársak Szövetségének – a Szalézi Család harmadik csoportjának, amelyet maga Don Bosco kezdeményezett és alapított –..

Nagy-Britannia – Egység és remény: merre vezetheti Leó pápa az egyházat?

Nagy-Britannia – Egység és remény: merre vezetheti Leó pápa az egyházat?

#Szalézi világ 2026-03-12, Csütörtök

Peter Pagac szalézi atya, a Battersea-i Szent Szív plébánosa 2026. március 5-én találkozót szervezett, hogy elmélkedjenek arról a reményről és egységről,..

Olaszország - Leó pápa üzenete: Az oratóriumok létfontosságúak a fiatalok számára...

Olaszország - Leó pápa üzenete: Az oratóriumok létfontosságúak a fiatalok számára...

#Szalézi világ 2026-03-10, Kedd

Az Olgiate Comascóban található Bosco Szent János tiszteletére építendő új, komplexum alapkövének letétele alkalmából Pietro Parolin bíboros államtitkár..

Olaszország – Több mint 90 tér a „La Violetta di Don Bosco – 2026” számára

Olaszország – Több mint 90 tér a „La Violetta di Don Bosco – 2026” számára

#Szalézi világ 2026-03-08, Vasárnap

2026. március 14-én és 15-én, hétvégén visszatér Olaszország-szerte a „La Violetta di Don Bosco” (Don Bosco ibolyája) elnevezésű rendezvény. Ez a..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szalézi sportcsarnok épül KazincbarcikánStefan Oster szalézi az új passaui püspök >