Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Szalézi szentek februárban

Szalézi szentek februárban

Szalézi szentek februárban

2014-02-04 Kedd   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Az egyetemes posztulátor, Pierluigi Cameroni atya február hónap szalézi szentjeinek liturgikus ünnepei nyomán lelkiségükbe avat be minket.

 

 

Február 1.: Megemlékezés az elhunyt szaléziakról

Közvetlenül Bosco Szent János ünnepe után, február 1-jén minden elhunyt rendtársukra emlékeznek a szaléziak. Őket egyesíti "a véget nem érő szeretet". Don Bosco 1885-ben így írt erről a könyvecskében, amelyben elhunyt rendtársairól emlékezett meg: "Úgy illik, hogy mondjunk valamit mindegyikük életéről, hogy az emléküket megőrizzük az utókor számára. Remélem, hogy amit Isten segítségével én teszek most értük, akiket Isten az örök életre hívott meg, ugyanezt megteszik majd követőim azokért is, akiket a jövőben hív magához az Úr. Három jellegzetes oka van annak, hogy így teszünk:

1. Más szerzetes rendekben és kongregációkban is már megszokott módon ugyanezt teszik.

2. Azok, akik ugyanazon szabályok és gyakorlat szerint éltek, bátorítást és példát jelenthetnek számunkra, hogy utánozzuk őket a jóban és elkerüljük a rosszat.

3. Ha meghalljuk nevüket és felelevenítjük tetteiket, könnyebben tudunk imádkozni örök nyugalmukért, ha még nem érkeztek meg Isten kebelére.

 

Természetesen nem azért szolgáljuk az Urat, hogy a tetteinket megőrizzék az emlékezetükben az emberek elkövetkező nemzedékei, mert a nevünk fel van jegyezve az élet könyvében, amint azt Megváltónk mondja. Mindazonáltal, ez egy emlékeztető számunkra, hogy a rossz munka még halálunk után is okozhat megbotránkoztatást, addig a jó munka jócselekedetek forrása lehet és az utókor épülésére szolgálhat még a halálunk után is."

 

Február 7.: Boldog IX. Piusz pápa

A pápa, akivel Don Boscónak élete legnagyobb részében dolga volt, Boldog IX. Piusz, aki 1846-1878 között ült a pápai székben. Ami leginkább jellemzi IX. Piusz pápa lelkiségét, az emberség, és ez az, ami Don Boscóhoz hasonlóvá teszi őt. Ez a lelkiség Szalézi Szent Ferenc és Liguori Szent Alfonz Mária írásai nyomán alakult ki. Mindketten egyházdoktorok. Tudjuk, hogyan befolyásolta ez a két szent Don Bosco lelkiségét, különösen a konviktusban, és a stílust, amely megkülönböztette lelkipásztori és nevelési megközelítését. IX. Piusz pápasága alatt a janzenizmus szigora jelentősen csökkent. A pápa lelkipásztori stílusa az egész világon elterjedt, és annyira megemelte a pápaság presztízsét a keresztény emberek között, amely szintet sohasem érte el a korábbi pápák idején.

 

Február 9.: Boldog Eusebia Palomino

Eusebia nővér rövid, egyszerű élete a szalézi karizmát nem nagy teljesítményei miatt gazdagítja, amelyekkel hozzájárult egy adott tanhoz, hanem azért, mert a hétköznapi életet különleges minőségben élte. Eusebia életében a szalézi lelkiség néhány jellemző aspektusa nyilvánult meg: pozitív hozzáállása arra a bizonyosságra alapult, hogy Isten szereti őt; szeretete az Eucharisztia és Mária iránt - habozás nélkül hirdette a máriás rabszolgaságot amit Louis Grignon de Montfort tanított; úgy állt hozzá bármilyen munkához, hogy az a da mihi Animas cetera tolle kifejezése; fegyelmezettség és gyors elérhetőség fenntartások nélkül, mindennapi életét ajándékként ajánlotta fel mások számára; a nevelés szeretete, amely  által buzgón kereste a legjobb módját annak, hogy a lányok igényeit kielégítse; nevelési tevékenysége egyre hatékonyabbá vált, mert nem csak magára gondolt, hanem mindig gondja volt  mások szükségleteire; az öröm talán a legnyilvánvalóbb tulajdonság Eusebia nővér életében, ami megmutatkozott gyerekkorában, serdülőként és nővérként, még életének végső feláldozásában is.

Február 25.: Versiglia Szent Alajos és Caravario Sznet Kallixtus

A szalézi proto-mártírok, Versiglia és Caravario ünnepe arra hív bennünket, hogy merüljünk el a szenvedély titokzatos mélységeiben. Don Bosco szalézi szelleme, ami kifejezésre jut a da mihi Animas frázisban, nyitottan hagyja előttünk a szenvedés rejtélyét, egészen a mártíromságig. A lelkiséget, amelyet alapítónk hagyott ránk, folyamatosan áthatja a " a szeretet és áldozat vértanúsága", amit a lelkek megmentésének nagy ideálja táplál, ami megtöltötte a szívét. Ez egy formája a vértanúságnak, amely általában vértelen, de ha Isten úgy akarja, nyitva áll az emberi élet véres feláldozásának ajándéka előtt is. Don Bosco határozottan azt mondta: "Ha az Úr az ő gondviselése által úgy akarná, hogy bármelyikünknek mártíromságot kell szenvednie, félnünk kellene tőle? "A legfontosabb kegyelem, amit kérhetünk, nem a szenvedés, hanem hogy teljes mértékben az Atya rendelkezésére álljunk."

 

1930. február 25-én Versiglia Alajos, 57 éves, és Caravario Kallixtusz, 27 éves, és csak 7 hónapja pap, mártírhalált haltak Kínában azért, mert katolikus misszionáriusok voltak, és mert megvédtek néhány fiatal nőt, akik velük együtt utaztak, amikor kalózok támadták meg őket és el akarták őket vinni rabszolgának. Jó pásztorok voltak, akik nagylelkűen felajánlották életüket a rájuk bízott emberekért.

 

ANS-Róma/Szaléziak.HU

 

 

A kategória cikkei

Lengyelország – Szalézi missziós önkéntesek segélyprojektje Ukrajnának

Lengyelország – Szalézi missziós önkéntesek segélyprojektje Ukrajnának

#Szalézi világ 2026-07-17, Péntek

A krakkói tartomány (PLS) „Młodzi Światu” szalézi missziós önkéntesei (SWM) elindítják a „Lengyel segély Ukrajnának” elnevezésű projektet.

Brazília – Rudolf Lunkenbein és Simão Bororo halálának 50. évfordulján

Brazília – Rudolf Lunkenbein és Simão Bororo halálának 50. évfordulján

#Szalézi világ 2026-07-15, Szerda

2026. július 15-én van Isten szolgái Rudolf Lunkenbein szalézi atya és Simão Bororo halálának 50. évfordulója, akiket a Mato Grosso tartománybeli Meruriban..

Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? - A rendfőnök júliusi üzenete

Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? - A rendfőnök júliusi üzenete

#Szalézi világ 2026-07-15, Szerda

Elmélkedés a Rómaiaknak írt levél 8,35 verse alapján: Pál apostol közel kétezer évvel ezelőtt tette föl a Rómaiaknak írt levelében (8,35) azt a..

Fabio Attard atya: „A megszentelt élet szépsége minden ember szívében rejlik”

Fabio Attard atya: „A megszentelt élet szépsége minden ember szívében rejlik”

#Szalézi világ 2026-07-14, Kedd

A Szent Szív szalézi közösség értékelő és tervező gyűlésére 2026. július 10-én és 11-én került sor a római központi székházban.

Dél-Szudán – Tizenöt év függetlenség és egy szalézi misszió

Dél-Szudán – Tizenöt év függetlenség és egy szalézi misszió

#Szalézi világ 2026-07-13, Hétfő

Dél-Szudán függetlenségének évfordulója nem ünneplésre ad okot, hanem inkább ébresztő. Dél-Szudán 2011. július 9-én vált független állammá, de a..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Don Bosco tárgyai szólnak hozzánk >