Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Egy éve Don Bosco ereklyéje Pécsen járt a közösségek ünnepén

Egy éve Don Bosco ereklyéje Pécsen járt a közösségek ünnepén

Egy éve Don Bosco ereklyéje Pécsen járt a közösségek ünnepén

2014-05-20 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Egy kiadós vihart átvészelve az ereklyét kísérő konvoj 2013. május 19-én este 11 órakor futott be a pécsi dóm elé, ahol Udvardy György pécsi megyéspüspök és a hívek gyertyákkal várták. Annak ellenére, hogy késő éjszaka volt, nagy szeretettel fogadták, a dómban imádsággal és rövid jelenettel köszöntötték a pécsiek Bosco Szent Jánost a késői órán.

 

 

Pünkösdhétfőn, 2013. május 20-án a pécsi egyházmegye közösségeinek, plébániáinak, lelkiségi csoportjainak találkozóját ünnepelték, ennek keretében több programot szerveztek, és bemutatkoztak a szaléziak is vidám éneklés és beszélgetés keretében. A tíz órakor kezdődő szentmisét Udvardy püspök mutatta be, Ábrahám Béla tartományfőnök atya mondott szentbeszédet. A hívek dugig megtöltötték a dómot.

 

A szentmise után kezdetét vették a műsorok, de közben a hívek folyamatosan az ereklye elé járulhattak. Föllépett többek között a pécsi szalézi munkatársak vezetésével akkor még működő Don Bosco Napközi, akik egy színdarabot mutattak be Don Bosco életéről. Délben mindenki együtt imádkozott a téren a püspök atyával, majd a programok folytatódtak.

 

Az ereklyét egy órakor búcsúztatták a dómban.

 

 

Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Óbuda – Évadnyitó "Piros fotel"

Óbuda – Évadnyitó "Piros fotel"

#Magyar Tartomány 2026-09-22, Tegnap

Nagyszerűen indult a „Piros fotel” 2026/27-es évada az óbudai Don Bosco Közösségi Házban szeptember 16-án. Az első est témája: Három szerzetesi hivatás..

Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap

Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap

#Magyar Tartomány 2026-09-20, Vasárnap

Az evangéliumi szakasz nem lep meg bennünket, de azt gondolom, hogy ahányszor csak hallgatjuk, azért az igazságérzetünket bizgerálja, hogy „Hát nem jó van ez..

Nyergesújfalu – Egy szalézi, aki ecsettel evangelizál

Nyergesújfalu – Egy szalézi, aki ecsettel evangelizál

#Magyar Tartomány 2026-09-19, Szombat

Nguyen Hai Ly Jakab szalézi atya 2005-ben érkezett hazánkba Vietnamból. Gyorsan kiderült, hogy különös kézügyességgel áldotta meg a Jóisten, aminek..

Elhunyt Kovács Jánosné Erzsike szalézi munkatárs

Elhunyt Kovács Jánosné Erzsike szalézi munkatárs

#Magyar Tartomány 2026-09-18, Péntek

A Szalézi Munkatársak Egyesületetének mogyoródi csoportja szomorú szívvel tudatja, hogy Kovács Jánosné Erzsike néni szalézi munkatársunk életének 85...

FMA - "Neveden szólítottalak" – Hivatástisztázó lelki hétvégék lányoknak

FMA - "Neveden szólítottalak" – Hivatástisztázó lelki hétvégék lányoknak

#Magyar Tartomány 2026-09-17, Csütörtök

NEVEDEN SZÓLÍTOTTALAK (Iz 43,1) Ne félj! Isten szeretet-tervében nem vagy az elfelejtettek között. Itt mindenkinek van helye, mindenkinek van személyre szóló..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Egy éve Székesfehérváron járt Don Bosco ereklyéjeEgy éve Don Bosco hazatért Péliföldszentkeresztre >