Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / 27. Egyetemes Káptalan – A kegyelem és a Szentlélek jelenlétének ideje

27. Egyetemes Káptalan – A kegyelem és a Szentlélek jelenlétének ideje

27. Egyetemes Káptalan – A kegyelem és a Szentlélek jelenlétének ideje

2014-04-14 Hétfő   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

A 27. Egyetemes Káptalan április 12-én, szombaton véget ért. „A kegyelem és a Szentlélek egyidejű jelenlétének időszaka volt ez” - mondta Ángel Fernández Artime, Don Bosco tizedik utóda záró beszédében a káptalan több mint 200 tagja előtt. Felszólalásában kihangsúlyozta a lehetőséget, hogy „még inkább Istenhez, még inkább a testvéreinkhez és még inkább a fiatalokhoz tartozzunk”.

 

 

Don Artime emlékeztetett a 27. Egyetemes Káptalan három központi témájára, amelyeket már Pascual Chávez is megjelölt, amikor összehívta a káptalant: a Lélek misztikusai, a testvériség prófétái, a fiatalok szolgái.

 

Az „evangéliumi radikalizmus - munka és mértékletesség” irányította a káptalan mind a hét hetét, amelyek során a közösségi élet, a tanulmányozás, az ima és a vita is jelen volt, és mindennek az összefoglalása a záró dokumentumban.

 

Ez a záró dokumentum megismételi a gondolatot, amely a három szakaszt vezette - hallgatni, tolmácsolni, megtalálni az előre mutató utat: Mint Don Bosco, párbeszédben az Úrral, együtt megyünk a Lélek által vezetve, megtapasztalva a közösségi életet, amilyen az Valdoccóban volt, nyitottan a tervezésre és az együttműködésre, kilépve a társadalom perifériáján élő emberek közé, prófétai jelekké válva a fiatalok szolgálatában.

 

Annak érdekében, hogy „lehetőségünk nyíljon egy kegyelmi eseményre”, az Ige kell hogy vezéreljen, amely arra emlékeztet bennünket, hogy gyökerek nélkül nem tudunk jó gyümölcsöt teremni. Éppen ezért, a szőlőtőkéknek mindig egyesülniük kell.

 

Ezért többször is emlékeztünk arra, hogy mint Don Bosco Szaléziak, a gyökereink az evangéliumban, Becchiben és Valdoccóban vannak. Ez - mondja a rendfőnök - lehetővé teszi számunkra, hogy teljesen elköteleződjünk Isten teve iránt, a testvériségben, amely ellenállhatatlanul prófétai, kész radikális megközelítésben, a munka és a mértékletesség stílusában élni, meggyőződve arról, hogy ha jó szolgái akarunk lenni a fiataloknak, nem lehetünk urai semminek és senkinek.

 

Ezekkel az erős feltevésekkel és feltételekkel nézünk a jövőbe, mint szaléziak, az Egyetemes Káptalan döntései által vezérelve és motiválva elsősorban a vágytól, hogy tanúi legyünk az élet Istenének. Ángel atya nem rejti el a kihívásokat: elsősorban azt a kihívást, hogy mély belső életet éljünk, „amiben nem vagyunk túl jók”. Segítségül kell tehát hívnunk a Szentlelket, hogy képesek legyünk legyőzni ezt a gyengeséget.

 

Akkor képesek leszünk animálni a közösséget és a fiatalokat, akik között elsőbbséget élveznek a szegények, a legkisebbek és a kizártak. Sürgős számunkra, hogy hirdessük az evangéliumot a fiataloknak, velük együtt járjunk, és velük együtt szembenézzünk az előttük álló kihívásokkal. A mi szalézi küldetésünk meg van osztva a Szalézi Családdal és a laikus emberekkel, akik osztoznak velünk a felelősségben.

 

A rendfőnök záró beszédét egy gondolattal fejezte be Máriáról és Don Boscóról, és egy imával, amely elkísér bennünket egy hiteles Isten keresésben, a prófétai testvériség megtapasztalásában és hogy a Jó Pásztor szívével szolgáljuk a fiatalokat.

 

A 27. Egyetemes Káptalan reggeli Eucharisztiával, a közgyűlés ülésével és a regulátor, Franceso Cereda szavaival zárult. A rendfőnök a káptalan minden tagjának emlékbe a 27. Egyetemes káptalanról egy csoportképet és Don Bosco üveglapba metszett 3D arcképét adta.

 

 

ANS – Róma/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

A rendfőnök karácsonyi üzenete

A rendfőnök karácsonyi üzenete

#Szalézi világ 2025-12-24, Tegnap

Egyszerű felhívás Krisztus születésének megemlékezésére és a fiatalok, különösen a legkiszolgáltatottabbak szolgálatára irányuló szalézi misszió..

1859. december 18.: Egy globális szalézi misszió szerény kezdete

1859. december 18.: Egy globális szalézi misszió szerény kezdete

#Szalézi világ 2025-12-18, Csütörtök

December 18-át az egész szalézi világ a Szalézi Kongregáció „születési anyakönyvi kivonataként” emlegeti. 1859-ben ezen a napon, a valdoccói szerény..

Magyarország –Globális Ifjúsági Fórum az emberi jogi oktatás előmozdításáért

Magyarország –Globális Ifjúsági Fórum az emberi jogi oktatás előmozdításáért

#Szalézi világ 2025-12-16, Kedd

Budapesten rendezték meg 2025. december 9-11-én a "Human Rights Unleashed" (Emberi Jogok Felszabadítása) nevű nemzetközi ifjúsági fórumot, amelyen a Don Bosco..

A rendfőnök decemberi üzenete - A betlehemi barlang,  ahol ég és föld találkozik

A rendfőnök decemberi üzenete - A betlehemi barlang, ahol ég és föld találkozik

#Szalézi világ 2025-12-16, Kedd

A karácsony misztériuma egy szerelmi botránnyal kezdődik: a Nagy, aki kicsivé teszi önmagát. Ez nem egy költői kép, hanem az emberi történelem..

Pápua Új-Guinea – Új missziós határok nyílnak

Pápua Új-Guinea – Új missziós határok nyílnak

#Szalézi világ 2025-12-11, Csütörtök

Szerény, de jelentőségteljes ünnepséggel küldte Boldog Philip Rinaldi Pápua Új-Guinea és Salamon-szigeteki Alkonytartománya (PGS) első három..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Keresztút ingyen jogosítványértTűzvész után Valparaisóban >