Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Egy éve Don Bosco ereklyéje Szolnokon járt

Egy éve Don Bosco ereklyéje Szolnokon járt

Egy éve Don Bosco ereklyéje Szolnokon járt

2014-05-23 Péntek   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

2013. május 23-án reggel kilenc óra után nem sokkal érkezett az ereklyét szállító konvoj Szolnok határába. A delegációt Máthé György esperes, plébános fogadta, majd rendőri felvezetéssel kísérve indultak el a Szentháromság térre, ahol térzenével várták érkezésüket.

 

 

 

Már több százan voltak a téren, amikor begördült a konvoj. Katonai díszőrség és a Légierő Zenekar várta Don Boscót a szolnoki Belvárosi Nagytemplom előtt. Máthé György plébános és Dr. Bene Ildikó önkormányzati képviselő köszöntötte az ereklyét, a szaléziakat valamint a helyi híveket. A plébános kiemelte: ilyen még nem volt, hogy hétköznap délben a szolnoki főplébánia templom ennyire megtelt volna.

 

Az ereklyét katonai díszalakulat és a cserkészek kíséretében vitték be a dugig megtelt templomba, majd a hívek lerótták tiszteletüket a szent előtt. Ezek után Beer Miklós váci püspök mutatott be szentmisét a jelenlétében. Szentbeszédében hangsúlyozta, hogy, Don Bosco szellemi öröksége utat mutat a mai fiataloknak és minden hívő embernek. A szaléziak tevékenysége pedig Don Bosco szeretetpedagógiáját viszi tovább.

 

 Az ereklye délután elhagyta Szolnokot.

 

Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap

Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap

#Magyar Tartomány 2026-09-20, Tegnap

Az evangéliumi szakasz nem lep meg bennünket, de azt gondolom, hogy ahányszor csak hallgatjuk, azért az igazságérzetünket bizgerálja, hogy „Hát nem jó van ez..

Nyergesújfalu – Egy szalézi, aki ecsettel evangelizál

Nyergesújfalu – Egy szalézi, aki ecsettel evangelizál

#Magyar Tartomány 2026-09-19, Szombat

Nguyen Hai Ly Jakab szalézi atya 2005-ben érkezett hazánkba Vietnamból. Gyorsan kiderült, hogy különös kézügyességgel áldotta meg a Jóisten, aminek..

Elhunyt Kovács Jánosné Erzsike szalézi munkatárs

Elhunyt Kovács Jánosné Erzsike szalézi munkatárs

#Magyar Tartomány 2026-09-18, Péntek

A Szalézi Munkatársak Egyesületetének mogyoródi csoportja szomorú szívvel tudatja, hogy Kovács Jánosné Erzsike néni szalézi munkatársunk életének 85...

FMA - "Neveden szólítottalak" – Hivatástisztázó lelki hétvégék lányoknak

FMA - "Neveden szólítottalak" – Hivatástisztázó lelki hétvégék lányoknak

#Magyar Tartomány 2026-09-17, Csütörtök

NEVEDEN SZÓLÍTOTTALAK (Iz 43,1) Ne félj! Isten szeretet-tervében nem vagy az elfelejtettek között. Itt mindenkinek van helye, mindenkinek van személyre szóló..

FMA - Közösség- és léleképítő hétvégék Isten Igéjével 16 év fölötti lányoknak

FMA - Közösség- és léleképítő hétvégék Isten Igéjével 16 év fölötti lányoknak

#Magyar Tartomány 2026-09-15, Kedd

„Evezz a mélyre!” (Lk 5, 4) Ezeket a szavakat Jézus Péternek mondta a csodás halfogás előtt. És hogy mi történt utána, már jól ismerjük a sztorit:..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Segíthetünk...Egy éve Don Bosco ereklyéje Egerbe látogatott >