Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / A pápa látogatása a Jézus Szent Szíve szalézi plébánián

A pápa látogatása a Jézus Szent Szíve szalézi plébánián

A pápa látogatása a Jézus Szent Szíve szalézi plébánián

2014-01-19 Vasárnap   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Ferenc pápa január 19-én, az Elvándorlók és Menekültek Világnapján, vasárnap délután felkereste a római Termini pályaudvar közelében lévő Jézus Szent Szíve plébániát, amelyet szalézi szerzetesek vezetnek és egy befogadó központot is működtetnek itt a menekültek és hajléktalanok számára. A pápa megköszönte a szívből jövő fogadtatást és a családias szeretetet, azt mondta, otthon érezte magát a szaléziaknál.

 

Az egyházfőt majdnem kétszáz hajléktalan és illegális bevándorló várta. A Don Bosco által alapított római templom a Termini pályaudvarra néz: az olasz fővárosnak arra a pontjára, ahol naponta fél millió utas halad át. Itt a legnagyobb a hajléktalanok és az otthon nélküli illegális bevándorlók aránya is, akik a közeli templomban találnak menedékre.

Ferenc pápa szokása szerint a Ford Focus típusú gépkocsival hagyta el a Vatikánt. Az esős idő ellenére nagy tömeg várta a pápát, aki először a plébánia hívőivel, majd a tévékameráktól távol hajléktanokkal és bevándorlókkal és az őket segítő önkéntesekkel találkozott.  Csaknem négy órát töltött családias légkörben a plébánián. Látogatásának több kiemelkedő mozzanata volt: találkozás a menekültekkel, a hajléktalanokkal, a gyermekekkel, az újházasokkal és a szerzetesi közösséggel.


Öröm, szívélyes és családi légkör – ezekkel a szavakkal jellemezhető a találkozás, amelyre a plébánia hívei nagy számban jelentek meg. Ferenc pápa homíliáját a vasárnapi evangéliumi szakaszhoz fűzte: Keresztelő Szent János tanúságot tesz Jézusról, Isten Bárányáról, aki elveszi a világ bűneit. Egy gyönge kis bárány hogyan veheti el a világ bűneit és gonoszságait? - tette fel a kérdést a pápa. A válasz: „Szelídséggel és szeretettel”. De Jézus olyan gyönge, mint egy bárány. Ennek ellenére volt ereje ahhoz, hogy magára vegye bűneinket: az összeset. „De Atyám, Ön nem ismeri az én életemet: van egy olyan bűnöm, amit még teherautóval sem tudok hordozni...” Hányszor fordul elő, hogy amikor lelkiismeretünket vizsgáljuk, találunk benne néhány súlyos bűnt, nemde? Jézus azonban azokat is magára veszi.

Jézus mindent megbocsát, gyökerestől kitépi a bűnt. Keresztelő Szent János arra szólít fel minden embert, hogy növekedjen a Jézusba vetett bizalomban. Az Úrba vetett bizalom a sikeres élet titka – mondta homíliájában a pápa. Rá kell bíznunk magunkat és Jézusban soha nem csalatkozunk. Soha! Figyeljetek jól, fiúk és lányok, akik most kezditek az életet: Jézusban soha nem csalódtok. Soha. 

A pápa ezután arra kérte a híveket: csukják be a szemüket: képzeljék el azt a jelentet, amikor Jézus kétezer évvel ezelőtt találkozott Keresztelő Szent Jánossal a Jordán folyó mentén. Keresztelő Szent János keresztel és Jézus, aki közeledik. Halljuk János hangját: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit”. Nézzük Jézust, és csöndben mindnyájan mondjunk valamit Jézusnak szívünkből, csöndben. És Jézus, aki szelíd és jó, - egy bárány, aki azért jött, hogy elvegye bűneinket, elkísér bennünket életünk útján. Így legyen”.

A Jézus Szent Szíve plébánia a negyedik, amelyet Ferenc pápa felkeresett: azonban ez volt az első Róma központjában, a másik négy Róma külvárosában volt. A szalézi szerzetesek itt alapítójuk, Bosco Szent János akaratának megfelelően vezetnek egy központot, amely a „lét perifériáján” élő embereket fogadja be. A pápa szakadó esőben érkezett – ez egy áldás – mondta, majd először mintegy 60 hajléktalannal találkozott, azután mintegy 100 fiatal menekülttel, akik közül néhányan Lampedusa szigetén keresztül érkeztek Olaszországba, majd a pápa a mostanában megkeresztelt gyermekeket és újházasokat köszöntötte. A pápa az anyagi és spirituális javak megosztására szólította fel a jelenlévőket, tekintet nélkül a vallási hovatartozásra. Isten csak egy van és mindig ugyanaz – mondta Ferenc pápa.

A Szentatya öt személynek kiszolgáltatta a kiengesztelődés szentségét. A szentmisén elhangzott egy spanyol ének, a szerzetesi közösség az argentín „mate” teával kínálta meg a pápát, majd megtekintették a Lujan-i Szűzanya, Argentina védőszentje kegyképét. 

„Itthon érzem magam közöttetek. Köszönöm szépen. Mert el lehet látogatni egy olyan helyre, ahol mindenki nagyon jól nevelt, minden a protokoll szerint működik, de nincs családias szeretet. Közöttetek szívből jövő fogadtatásra találtam, mint egy családban. Ma eljöttem ide és otthon érzem magam, mint a családban. Sok köszönet érte” – búcsúzott a római Jézus Szent Szíve plébánia híveitől Ferenc pápa.

Az egyház január 19-én ünnepli az Elvándorlók és Menekültek Világnapját. Az 1914-ben bevezetett világnapnak vasárnap volt a századik évfordulója. Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében azt kérte a migránsoktól, ne veszítsék el egy jobb világba vetett reményüket. A pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik a menekülteket segítik, befogadják őket és védelmet adnak nekik  az "emberi hússal" kereskedő emberkereskedőkkel szemben, akik nem mások mint modern rabszolgatartók.  

 

MTI/ http://hu.radiovaticana.va/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Don Boscóval. Örökre - a rendfőnöki vikárius áprilisi üzenete

Don Boscóval. Örökre - a rendfőnöki vikárius áprilisi üzenete

#Szalézi világ 2025-04-16, Szerda

Nem mindegy, hogy hol rendezzük meg az Egyetemes Káptalant. Valdoccóban, „karizmánk bölcsőjében” lehetőségünk van arra, hogy újra fölfedezzük „eredet..

Gyermekrabszolgaság elleni nemzetközi nap: kilencmillió nyílt seb

Gyermekrabszolgaság elleni nemzetközi nap: kilencmillió nyílt seb

#Szalézi világ 2025-04-16, Szerda

A gyermekrabszolgaság egyszerre oka és következménye a szegénységnek és a lehetőségek hiányának. Ez egy kegyetlen körforgás, amely gyermekek és fiatalok..

A remény jelei egy széttöredezett világban: A 29. Egyetemes Káptalan záró üzenete

A remény jelei egy széttöredezett világban: A 29. Egyetemes Káptalan záró üzenete

#Szalézi világ 2025-04-15, Kedd

A Szalézi Kongregáció 29. Egyetemes Káptalanja 2025. április 12-én zárult a római Szent Szív-bazilikában az eucharisztikus ünneplést követően. Ez a..

Vatikán – Jubileumi szentmise a 29. Egyetemes Káptalan résztvevőivel a római Szent Péter-bazilikában

Vatikán – Jubileumi szentmise a 29. Egyetemes Káptalan résztvevőivel a római Szent Péter-bazilikában

#Szalézi világ 2025-04-13, Vasárnap

Az elmélkedés, a párbeszéd, és mindenekelőtt a Szentlélekre figyelő személyes és közösségi megkülönböztetés hetei 2025. április 11-én, pénteken..

Olaszország – Jubileumi zarándoklattal zárult a 29. Egyetemes Káptalan

Olaszország – Jubileumi zarándoklattal zárult a 29. Egyetemes Káptalan

#Szalézi világ 2025-04-12, Szombat

2025. április 10., csütörtök és április 12., szombat között Róma adott otthont a Don Bosco Szaléziak 29. Egyetemes Káptalanja utolsó szakaszának egy..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A SZÁMALK-SZALÉZI és a META-Don Bosco az EducatiónTéli oratóriumi játéknap >