Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Fesztivál az afrikai gyerekek világnapján

Fesztivál az afrikai gyerekek világnapján

Fesztivál az afrikai gyerekek világnapján

2014-06-19 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Az afrikai gyerekek világnapját június 16-án ünneplik az afrikai kontinensen. Ez hagyományosan egy nagy ünnepnap Gatengában (Ruanda) a Lwanga Szent Károly szalézi közösségben, bár gyakorlati okokból idén egy nappal előbb, június 15-én ünnepeltek. A fiatalok ez alkalomból a szüleikkel együtt jöttek az oratóriumba, ahol sportjátékokkal és művészeti fesztivállal ünnepelték meg ezt a napot együtt, a közösség és a szeretet jegyében.

 

 

A fiatalok mindig is kihasználták az alkalmat, hogy kifejezzék hálájukat szüleiknek mindazért, amit értük tettek, de a szülők is köszönetet mondtak a gyermekeiknek. Megemlékezést is tartottak, amelynek témája: "A gyermekek számára szükséges az oktatás és a szabadság ".

 

Az ünneplés több mint 900 résztvevővel zajlott. A résztvevők (fiatalok, szülők, meghívott vendégek) 11 órakor érkeztek meg, majd a labdarúgó-mérkőzés zajlott a szülők és a gyermekek számára, amely döntetlennel végződött.

 

Ezek után kezdődött a modern és hagyományos táncok bemutatója, amely lenyűgözte a közönséget. Taekwondo- és divatbemutató is volt. Végül az akrobaták léptek színre, akiknek rendkívüli ügyességét a legtöbb résztvevő tátott szájjal csodálta.

 

A tömeget hideg italokkal és rágcsálnivalóval kínálták, majd Jean-Pierre Turabanye atya (ifjúságpasztorációs megbízott és a gatengai közösség vikáriusa) mondott záróbeszédet és megáldotta a jelenlevőket, majd egy jótanáccsal útjukra bocsátotta őket: „Jobb ma a fiataloknak jogokat és jó alapot adni, mint holnap megátkozni az ártatlan világot rossz emberekkel.”

 

Az Afrikai Gyermeknapot először 1991-ben vezette be az akkori Afrikai Egységszervezet, most az Afrikai Unió annak emlékére, hogy 1976. június 16-án a dél-afrikai Sowetóban több ezer fekete bőrű iskolás gyerek vonult az utcákra, hogy jogaikért felszólaljanak. Jobb minőségű és a saját nyelvükön szóló oktatást szerettek volna. A biztonsági erők belelőttek a tömegbe, több száz fiú és lány halt meg és több mint ezer sebesült volt. Ezen a napon világszerte a gyermekek jogaira hívják fel a figyelmet, valamint arra, hogy több millió afrikai gyerek sorsa ma is tragikus, és hogy tenni kell ez ellen.

 

ANS – Gatenga/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

#Szalézi világ 2026-06-07, Vasárnap

A krakkói Szent II. János Pál szentélyben 2026. Június 6-án reggel boldoggá avattak kilenc lengyel szalézi papot, akik a második világháború alatt a náci..

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

#Szalézi világ 2026-06-06, Szombat

Kalkutta nyüzsgő tömegei és szünet nélküli tempója közepette az elmúlt 100 napban minden nap egy csendes, irgalmas cselekedet zajlik. A Sealdah pályaudvar..

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

#Szalézi világ 2026-06-05, Péntek

A környezetvédelmi világnapot minden évben június 5-én ünneplik, hogy felhívják a figyelmet a világ természeti környezetének állapotára, és különösen..

Olaszország - Sportprogramok és életvezetési készségek fejlesztése fiataloknak

Olaszország - Sportprogramok és életvezetési készségek fejlesztése fiataloknak

#Szalézi világ 2026-06-04, Csütörtök

A római szalézi ifjúsági sportklubok a szalézi oratóriumokban és oktatási központokban működtetik a „GOAL. Pontszerzés a sportban és az életben”..

Fény a sötétben: a kilenc lengyel szalézi vértanú tanúságtétele

Fény a sötétben: a kilenc lengyel szalézi vértanú tanúságtétele

#Szalézi világ 2026-06-04, Csütörtök

2026. június 6-án a krakkói Szent II. János Pál szentélyben kilenc lengyel szalézi, nevelő és vértanú boldoggá avatására kerül sor. Ez a boldoggá avatás..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szalézi ajándék a thai fiataloknakA menekültek világnapján >