Főoldal / Szalézi világ / Pillanatkép az isztambuli szalézi menekültközpontból

Basima Toma angolt tanít mintegy 40 gyermeknek. Egy fiatal iraki fiú a táblánál áll, műanyag vonalzóval a kezében, és betűzi a szavakat: tél, tavasz, nyár, ősz. Toma és családja már elég hosszú ideje él Isztambulban, 2012-ben hagyták el a férjével és négy gyermekükkel az otthonukat Bagdadban. A család káld katolikus. Bagdadban megsemmisítették a keresztény tulajdonban lévő vállalkozásokat, és Toma folyamatosan aggódott gyermekei biztonságáért. Az egyik lánya az egyetlen keresztény volt az osztályban. „Most nem féltem a gyerekeimet” - mondja Toma. „Lehajtom a fejem a párnámra, és nem félek, ha nincsenek velem.”

„Itt nem kérdezünk senkit, hogy milyen vallású, vagy milyen politikai párthoz tartozik, csak segítünk nekik” - mondja Andres Calleja Ruiz szalézi atya, a Don Bosco Ifjúsági Központ vezetője. A központot elsősorban közadakozásból tartják fenn és a bonni (Németország) Szalézi Missziós Iroda segítségével. A diákok térítésmentesen vehetnek részt az oktatásban. A legtöbb tanár a központban menekült, mint Toma, vagy menedékkérő. Calleja atya szerint ez segíti a fiatalokat, mert a tanár ugyanabban a helyzetben van, ugyanazt élte át és megérti, mit szenvedtek el a diákok. És beszél arabul is.

A fiatalok angol nyelvet, matematikát és számítástechnikát tanulnak, és Calleja atya szerint a központ „az öröm központja, ahol a gyerekek játszhatnak és énekelhetnek”.

Sarah Mohammed, 14 éves, körülbelül egy éve hagyta el otthonát Aleppóban, Szíriában. Az iskola közelében történt robbanás után azt mondták a diákoknak, hogy ne jöjjenek többet iskolába, mert már nem biztonságos.

„Sokan közülük még soha nem jártak iskolába, vagy nagyon rendszertelenül jártak, a háborúk miatt” – mondja Calleja atya. „Igyekszünk nekik biztosítani valamilyen rendszerességet, hogy egy, két, vagy három év múlva, amikor egy másik országba kerülnek, ne vesszék el folytonosságot az iskoláztatásban.”

Sarah azt mondja, szeretne tanulni. Beszél angolul és tanul törökül is. Arról álmodik, hogy mérnök lesz és főiskolára jár majd.

Mialatt Sarah és a húga a Don Bosco Központban tanul, addig a 17-éves bátyjuk napi 12 órát dolgozik egy pékségben, hogy segítsen eltartani a családot.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentése szerint a menekültek és menedékkérők száma Törökországban 2015-ben várhatóan eléri majd az 1,9 milliót. A legtöbb menekült és menedékkérő számára Törökország csak egy megállóhely, a purgatórium, amelyen áthaladnak az úton az új élet felé Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Államokban vagy Európában.

Toma elmondja, hogy most kevésbé aggódik ugyan a családja biztonsága miatt, de egyre többet aggódik a számlák miatt. Összehasonlítva Irakkal és Szíriával, Isztambul egy drága város, korlátozott munkalehetőségekkel a menekültek és menedékkérők számára. Több mint két éve él Isztambulban, de még mindig nem biztos benne, hová vagy mikor fog a családja áttelepülni. Azt mondja, imádkozik, hogy menedékjogot kapjanak Kanadában, ahol a legtöbb rokona él. „Hiszem, hogy Isten lát minket, és hogy ő tudja, mi a legjobb a családom számára” - mondja. Hozzáteszi, hogy az álma egyszerű: szeretne egy kis házat, szép bútorokkal és hogy a gyermekei főiskolára járhassanak.

Calleja atya reméli, és azért imádkozik, hogy a háborúk befejeződjenek és az emberek békében élhessenek. Addig pedig hisz benne, hogy a központ képes kiszolgálni a legsürgetőbb szükségleteket. „Az örömteli légkör, a szabadság és a tolerancia már sok sebet begyógyított” - mondja.

http://cnstopstories.com/Szaléziak.HU