Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Hiteles nevelőkre van szükség

Hiteles nevelőkre van szükség

Hiteles nevelőkre van szükség

2015-03-16 Hétfő   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

Ferenc pápa március 14-én fogadta a hetvenedik évfordulóját ünneplő olasz katolikus tanárok, vezetők, nevelők szövetségének (UCIIM) közel kétezer tagját a vatikáni VI. Pál teremben. A pápa elismerését fejezte ki tevékenységükért és beszédében arra buzdította őket, hogy kötelezzék el magukat a nehézsorsú diákok, az iskola perifériái mellett. Olyan nagy nevelőket állított eléjük, mint Don Boscót, és kérte, hogy legyenek nyitottak a jövőre illetve, hogy tegyenek tanúságot életükkel és adjanak reményt.

 

 

 

A tanítás komoly elkötelezettség, amelyet csak érett és kiegyensúlyozott személy vállalhat fel. A szervezet alapítására utalva, Ferenc pápa felidézte, hogy 1944-ben Gesualdo Nosengo professzor, hitoktató érzett rá annak szükségességére, hogy egybegyűjtse a katolikus hitben osztozó és ennek szellemében az iskolában dolgozó tanárokat. Azóta a szövetség hozzájárult az iskolareformhoz és új nemzedékek neveléséhez.

 

 

A fiatalok találjanak pozitív viszonyítási pontot az iskolában

 

Az iskola nemcsak hiteles és színvonalas oktatásról szól, hanem az emberi kapcsolatokról is, a befogadásról, a jószándékról, amelyet megkülönböztetés nélkül mindenkinek biztosítani kell. A szervezet segítse elő egy helyes iskola-felfogás kialakítását a társadalomban, amelyet időnként elhomályosítanak leszűkített álláspontok. A tanárok szeressék még jobban a „problémás” diákokat, akik nem akarnak tanulni, akik hátrányos helyzetben vannak, vagy fogyatékkal élnek, esetleg külföldiek, amely nagy kihívást jelent ma az iskolának. Fontos, hogy a mai társadalomban, amely nehezen talál viszonyítási pontokat, a fiatalok pozitív viszonyítási pontot találjanak az iskolában. Akkor válhat ilyenné az iskola, ha a tanárok értelmet tudnak adni az intézménynek, a tanulásnak, a kultúrának anélkül, hogy a technikai tudás átadására szűkítenék azt le. Építsenek ki nevelési kapcsolatot minden diákkal, hogy érezzék: befogadásra leltek, hogy szeretik őket úgy, ahogy vannak korlátaikkal és képességeikkel együtt. Ezen a téren a szervezet feladata nagyon fontos.

 

 

Hiteles nevelőkre van szükség

 

A nagy nevelők példái közül a pápa kiemelte Don Boscót, és megemlékezett születésének 200. évfordulójáról. Az iskolának attól függetlenül, hogy állami vagy magán kezelésben van, hiteles nevelőkre van szüksége, akik tanúságot tesznek érett és átfogó emberségről. A szervezet legyen nyitott a jövő felé, az új nemzedékeknek közvetítse a tudás és az értékek örökségét. A didaktikai szaktudást is frissíteni kell az új technológiák tükrében. A tanítás nem pusztán munka, hanem egy kapcsolat, amelyben a tanár egész személyével részt vesz, hogy nevelési feladatát betöltse. Végül Ferenc pápa arra buzdította az olasz katolikus nevelőket, hogy újítsák meg lelkesedésüket az ember iránt annak képzési folyamatában és legyenek a remény tanúságtevői életükkel.

 

 

http://hu.radiovaticana.va/Szaléziak.HU

 

 

 

A kategória cikkei

Leó pápa első enciklikájáról - A mesterséges intelligenciát le kell fegyverezni!

Leó pápa első enciklikájáról - A mesterséges intelligenciát le kell fegyverezni!

#Egyház 2026-05-26, Kedd

Május 25-én, Pünkösdhétfőn, Szűz Mária, az Egyház Anyja ünnepén mutatták be XIV. Leó pápa „Magnifica Humanitas” kezdetű első enciklikáját a..

„Magnifica humanitas” – közzétették XIV. Leó pápa első enciklikáját

„Magnifica humanitas” – közzétették XIV. Leó pápa első enciklikáját

#Egyház 2026-05-25, Hétfő

XIV. Leó pápa első enciklikája, a Magnifica humanitas – „A csodálatos emberiség” – a Katolikus Egyház társadalmi tanításának fényében vizsgálja a..

Magnifica humanitas: Pünkösdhétfőn jelenik meg XIV. Leó pápa első enciklikája

Magnifica humanitas: Pünkösdhétfőn jelenik meg XIV. Leó pápa első enciklikája

#Egyház 2026-05-21, Csütörtök

Az emberi személy megóvása a mesterséges intelligencia korában – erről a témáról szól a dokumentum, amelyet a Szentatya május 15-én látott el..

Az emberi hangok és arcok megőrzése – üzenet a tömegtájékoztatás 60.világnapjára

Az emberi hangok és arcok megőrzése – üzenet a tömegtájékoztatás 60.világnapjára

#Egyház 2026-05-18, Hétfő

Húsvét 6. vasárnapján, idén május 10-én tartjuk a tömegtájékoztatás világnapját. A Szentatya e napra hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. XIV. Leó..

A Szentatya találkozott a genovai bérmálkozó fiatalokkal

A Szentatya találkozott a genovai bérmálkozó fiatalokkal

#Egyház 2026-05-16, Szombat

Szombaton délelőtt a Vatikánban találkozott Leó pápa a Genovai Főegyházmegye mintegy 600 bérmálásra készülő fiataljával, akiket 150 pap és hitoktató..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Rendkívüli jubileumi szentév 2016-raCsocsó bajnokság Mogyoródon >