Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Segítségnyújtás több ezer probléma ellenére

Segítségnyújtás több ezer probléma ellenére

Segítségnyújtás több ezer probléma ellenére

2015-06-25 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

A szaléziak és önkéntesek Katmanduban, számos nehézség ellenére továbbra is segítséget nyújtanak a rászorulóknak. George Menamparampil atya, a „Bosconet” missziós kirendeltség igazgatója beszámolóját közöljük:

 

 

"A nepáli földrengés után Ipa községben állítottuk fel egy segélynyújtó bázist,  Makawanpur körzetben, 70 km-re Thechotól. Az út első 50 km-es szakasza aszfaltozott, ezen el tudunk érni Sisneri-ig. A többit már szűk, sáros úton kell megtenni.

 

Június 4-én két megrakott teherautót indítottunk útnak. A rakománya 930 zsák rizs, valamennyi dal (lencse), olaj, só és szappanból állt. Minden teherautó mintegy 5,5 tonna anyagot szállított. A rakodás reggel kezdődött és csak délben fejeződött be, mert az összes munkát kézzel végezték, nem targoncával. A teherautók déltájban elindultak Ipa felé Purna Kumar Dangol úrnak, a Don Bosco tanárának irányításával, aki rátermett, tapasztalt és megbízható önkéntesként vesz részt a helyreállítási feladatokban.

 

Az eredeti szándék az volt, hogy a teherautók Sisneri-ig (50 km) mennek. Délutánra elérték Pharpinget, 15 km-re a céltól (közel 4 óra kellett, hogy megtegyenek 35 kilométert!). A két tehergépkocsi-vezető megtagadta, hogy tovább menjen, mert bár az út aszfaltozott, nagyon meredek, szűk és nagyon éles kanyarok vannak, körbevéve hegyekkel és szakadékokkal. Nem tudták biztonságosan bevenni a kanyarokat.

 

A helyi partner Pharpingban azt javasolta, hogy rakják ki a teherautók és forduljanak vissza, ő pedig a segélyszállítmányt egy rokona házában fogja tárolni és felügyel annak szétosztására. Purnának már volt tapasztalata az ilyen típusú „partnerekkel”, így jobbnak látta, ha nem  követi ezt a tanácsot, hanem elment a helyi rendőrőrsre, ahol megkapott minden segítséget.

 

Ezek után kibéreltek egy helyi buszt és négy mini-teherautót. Átrakodták a nagyobb teherautókról az összes árut a buszra és a kamionokra. A busz elvitt 120 zsák rizst, a négy teherautó pedig 100-100 zsákkal. Purna két kísérőjét Pharpingban hagyta, hogy a helyi rendőrség segítségével vigyázzanak az6 ottmaradó készletekre.

 

A négyből három teherautó elég erős volt ahhoz, hogy közvetlenül Ipába menjen. A busz és egy teherautó nem tudott Sisnerinél tovább menni. Purna ismét elfelezte csapatát, egyiküket elküldte kísérőnek a három kamionnal Ipába, ő maga pedig az éjszakát Sisneriben töltötte a buszban és egy teherautóban felhalmozott rakománnyal.

 

Másnap reggel a három mini-teherautó visszatért Ipából, ezekre felrakodták a Sisneriben maradt segély, és így végül mindent el tudtak juttatni a célállomásra. Szétosztották a segélyszállítmányt Ipában, és végül haza tudtak térni.

 

A kétnapos munka eredménye: 70 kilométer, 11 tonna segély, 7 jármű, ezekből három kétszer fordult. És ezek a falvak olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy el lehet érni őket közúton. Képzeljék el a falvakat a hegyekben, ahol egyáltalán nincsenek utak!"

 

Ez csak egy kis betekintés abba, milyen viszontagságos úton jut el egy segélyszállítmány a rászorulókhoz. Ilyen és hasonló kihívásokkal szembesül a Don Bosco csapat Nepálban nap mint nap, miközben segítséget nyújtanak a földrengés károsultjainak.

 

ANS – Kathmandu/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Olaszország – Hangok a Szalézi Család 44. Lelkiségi Napjairól

Olaszország – Hangok a Szalézi Család 44. Lelkiségi Napjairól

#Szalézi világ 2026-01-16, Péntek

A Szalézi Család 44. Lelkiségi Napjainak (SFSD) megnyitóján Valdocco ismét megerősítette, hogy világszerte a karizmák, kultúrák és egyházi tapasztalatok..

Vatikán – Szalézi nevelés az Egyház szolgálatában

Vatikán – Szalézi nevelés az Egyház szolgálatában

#Szalézi világ 2026-01-16, Péntek

2026. január 12-én a Don Bosco Szaléziak (SDB) és a Segítő Szűz Mária Leányai (FMA) legfőbb vezetői, egyetemi intézményeik és a kultúráért és..

Olaszország – „Don Bosco: az életrajzoktól a képregényekig”- kiállítás

Olaszország – „Don Bosco: az életrajzoktól a képregényekig”- kiállítás

#Szalézi világ 2026-01-13, Kedd

A „Don Bosco: az életrajzoktól a képregényekig” című kiállítás hivatalos megnyitójára január 13-án, kedden, 15 órakor kerül sor a Pápai Szalézi..

Szíria – Imádkozzatok Aleppóért!

Szíria – Imádkozzatok Aleppóért!

#Szalézi világ 2026-01-12, Hétfő

Legalább hét ember, köztük hat civil vesztette életét a 2026. január 6-án Aleppóban, Észak-Szíriában kitört fegyveres összecsapásokban. A harcokban a..

A rendfőnök januári üzenete - Emberségünk próbatétele

A rendfőnök januári üzenete - Emberségünk próbatétele

#Szalézi világ 2026-01-10, Szombat

A dúsgazdag és a szegény Lázár példabeszéde, amelyet Lukács evangéliumának 16,19–31. fejezetében találunk, nem pusztán az anyagi javak igazságos..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szalézi nyári oratóriumok találkozója a bicentenárium évébenZenével felébreszteni a fiatalok lelkét >