Főoldal / Szalézi világ / Mazzarello Mária - egy egyszerű és szeretetteljes élet

Egy rövid élet, melyet teljes egészében a fiatalok nevelésének szentelt. Évek hosszú sora, melyeket majdnem végig Monferrato dombja között töltött el. Lelkisége ismert a Szalézi Családon belül. De nem csak ott.

Egy Kambodzsában élő, buddhista közösség is kinyilvánította szimpátiáját e bölcs és alázatos, misszionárius lelkületű nevelőnő iránt. A németországi Magdeburg egyik családbarát közössége, akik egyetlen hitvalláshoz sem tartoznak, létrehoztak egy, a közösségvállaláson alapuló társaságot, melynek a Mazzarello Mária nevet adták.

Brazíliában pedig a Brazil Katolikus Egyetem könyvtárát nevezték el arról, aki generális anyaként tanult meg írni.

A szentek nemcsak beszélnek Istenről, hanem kinyilatkoztatják létének legmélyebb lényeget: a szeretetet.

Munka és imádság

Mária életében az ima összeforrt a munkával, a munkát pedig az imádság éltette. Egy nagycsalád első gyermekeként nem vesztegethetett sok időt a semmittevéssel. Gondot fordított a takarításra, segített anyjának a konyhában és a mosásban, apjának az istállóban. Irányította fiú és lánytestvéreit a kisebb házimunkákban. Ugyanazt tette, mint a hasonló korú és körülmények között élő kortársai. De ha hozzátesszük még azt az önkéntes feladatot, amit apja szőlőjében végzett, érthetővé válik, hogy az a munka, mely bőven betöltötte volna bármely kortársának mindennapjait, egy közel sem könnyű ráadás-terhet jelentett. Ennél is fontosabb azonban megismernünk azt a lelkületet és szívet, amellyel Mária mindezt véghez tudta vinni.

Petronilla erről így vall: „Mária nemcsak, hogy állandóan Istenre gondolt, hanem jelenlétében élt, sőt óriási szeretetben összeforrva élt vele a mindennapokban”.

A Gondviselés a vidéki élet eme gyermekét tényleg felkészített arra, hogy összhangba kerüljön Don Boscóval, a Segítő Szűz Mária Leányai Társaság Szent alapítójával, kinek Mazzarello Mária társalapítója lett.

Mint ahogy Don Bosco, Mária is már gyermekkorától kezdve saját létezését a munka és az imádság ritmusa között élte meg, mely minden szinten összhangba hozta, és egységes egésszé alakította őt.

Nemcsak a szorosan vett spirituális, hanem fizikai-pszichikai értelemben is. Mert minden szinten egy sok próbát megélt, lelki derűvel és kiegyensúlyozottsággal jellemezhető nő vált belőle.

Akkor sem emésztette teljesen fel a munka, amikor a szőlőben dolgozott. S az imádság sem vonta el figyelmét attól, hogy aktívan bekapcsolódjon a házimunkába. Éppen ebben van a harmónia.

Az éjszaka csöndjében

Néha, amikor már a hold magasan fenn világított az égbolton, Felicina hiányolta, hogy legkedvesebb testvére még nem tért nyugovóra.

„Mária, miért nem jössz aludni?”

„Neked szükséged van az alvásra - felelte Mária. - Aludj hát, ne engem figyelj.”

És már futott is le. A mécses vagy a tűzhely fényénél ügyesen használta a bicskát. Kezei közül hegyes karók és vesszők kerültek elő, melyekkel másnap megtámaszthatták a szőlőket.

Néha az is előfordult, hogy a többiek amint megérkeztek a szőlőbe, már leszúrva találták a karókat. Ez azt jelentette, hogy már éjjel egy vagy két óra óta ott dolgozott.

Valponasca nem rendelkezett elég vízzel. Különösen nyáron fordult elő, hogy Mária kannával a vállán kapaszkodott fel az ösvényen, mely egy füves fennsíkon haladt keresztül, majd kapcsolódott rá a főútra.

Azon a helyen még ma is ott van az a kút, ahol a kislány megtöltötte kannáját, majd kifulladva hazatért. De nem volt ideje arra sem, hogy egy kicsit kifújja magát.

Mária, amint látta, hogy mindent rendben talált a majorságban rögtön szaladt Felicinához: „Gyerünk gyorsan, itt az idő misére menni”.

Amikor azonban az időjárás túlságosan rosszra fordult, Mária hagyta, hogy húga tovább aludja az igazak álmát.

Bertera volt az, akit felébresztette. Futás lefelé a másik Mazzarello majorságba, akik úgy tíz perc távolságra laktak. Bertera Máriával egykorú lány volt, aki megkeresztelésekor a Rosa nevet kapta, de később ráragadt ez a második név is.

Neki is tetszett az ötlet, hogy a napot szentmisével kezdjék.

De amikor időben kellett felkelnie, egyáltalán nem volt kedve hozzá.

Main számára nem volt terhes, hogy miután felébresztette a lányt, várakoznia kellett, míg felkel és felöltözik.

„A szeretetet - mondja Milotz -, a türelemmel mérik.” És ezekben az apró, de szilárd cselekedetekben válik felnőtté.

„Imádkozzatok sokat és szívből: emlékezzetek mindig arra, hogy az imádság a kulcs a Paradicsom kincseihez.”

Maria akkor írja ezt a Melazzo-i közösség számára, amikor már „Anya” lett.

De ez a meggyőződés már akkor a szívében volt, amikor még Valponasca falai között élt. Számára az ima elsősorban belső magatartást jelentett, még akkor is, ha  igyekezett az ismert formulákat betartani.

Jézus Mária számára élő volt, és hogy találkozhat vele az Eucharisztiában igazi örömöt jelentett számára.

Testvére Felicina, aki szárnyai alatt nőtt fel, jól emlékezett arra, hogy Mária mennyire boldog volt, amikor anyja vagy apja valamilyen feladattal a faluba küldte.

„Így legalább – mondta -, bemehetek, és egy pillanatra üdvözölhetem Jézust.”

Az ablak, mint egy tágra nyílt szem

Édesanyja megfigyelte, hogy Mária szinte minden este ugyanabban az órában eltűnik a szeme elől:

- Ugyan hová bújik ez a lány, aki keményen dolgozik és sohasem veszteget egyetlen percet sem?”

Maddalena észrevette azt is, hogy abban az időpontban a konyha és környéke is elcsendesedik. A Máriára bízott kisebb testvéreket sem találta. Sehol senki és mindenütt csend. A titokra gyorsan fény derült.

Erős kísértésnek bizonyult egy ablak, mely a tanya épületének nyugati szárnyán nyílott, mint egy tágra nyílt szem, amely Mornesét, s különösen a plébániát figyelte.

Mária tudta, hogy Don Pestarino minden este összegyűjti híveit, hogy közösen imádkozzák el a vesperást. Abban az órában tehát az ablaknál történt a találkozás Jézussal.

Ott talált rájuk édesanyjuk. Nemhogy nem fenyítette meg őket, hanem elég bölcs volt ahhoz, hogy mosolyogva megemlítse férjének, és ezek után vele együtt ők is ugyanazt tették.

Így tehát, az esti összejövetelek az ablaknál, hogy elimádkozzák a rózsafüzért és az esti imát, immár családi szokássá váltak. Majd utána mindegyikük békében visszavonult, egyesek aludni, mások még dolgozni. A testvérek jól emlékeznek arra, hogy Mária szeretetteljes csöndben még sokáig ott maradt az ablaknál. Más alkalmakkor az is előfordult, hogy napközben egyik-másik munka közötti kisebb szünetben kézen fogta valamely testvérét és már futottak is az ablakhoz.

„Nézd - mondta - Jézus ott van: él a Tabernákulumban. Keressük fel legalább gondolatban.”

Van egy olyan időszak a fiatalok életében, amikor a szív lángolni kezd. Ez a szerelembe esés kora. Amikor ennek Isten a tárgya, az élet abszolút mértékben ragyog fel. És az Énekek éneke szavai különösképpen fontossá válnak: „Mert mint a halál, olyan erős a szerelem. (...) Tengernyi víz sem olthatja el.”

Mária nem írt naplót és még kevésbé volt költő. így nem önthette szavakba Istenhez való fordulásának zenéjét, mint ahogy azt a vőlegény teszi. Ennek ellenére kiváló életrajzírója, Maccono, igyekszik megsejtetni a pillanat varázsát, amikor ezt írja: „Ebben az időben az imádságban, a szentmisében és a szentáldozásban (...) Isten elárasztotta szívét”.

1951. június 24-én Mazzarello Mária Dominika nővért szentté avatták.

Aki alakjával kapcsolatba kerül, azt megérinti az ő rendkívüli, teljes egyszerűségre törekvő élete. Mindez nem más, mint annak bizonyítéka, hogy Isten „nagy dolgokat” tesz azokkal, akik szeretik őt.

Giulia Paola Di Nicola szociológus így ír róla: „Egy analfabéta (aki 1837-ben olyan vidéken született, ahol az elemi iskolát csak fiúgyermekek végezhették el) létrehoz egy Társaságot, amely kizárólag lányok oktatására és nevelésére kötelezi el magát. Egy olyan nőnek köszönhetően, aki azt sem tudja, mi az az iskola, megalakul az Auxilium, Pápai Neveléstudományi fakultás. Egy apácából, aki mindig csak és kizárólag engedelmeskedni akar, rendfőnök lesz, aki képes az életszentség útján vezetni a rábízott nővérek seregét. Egy olyan nő, akinek semmiféle lehetősége nincs arra, hogy a társadalom és a politika alakulásába beleszóljon (hiszen még szavazati joga sincs) felnőtt nők tanítója lesz, akiket vezetővé, vagy tanítónővé tesz. Egy lány, akinek csak a külvilágtól elzárt, kieső Mornese vidékére van rálátása, megalapít egy Társaságot, amelynek halálakor már 166 tagja és 26 háza van Olaszországban, Franciaországban és Argentínában (ma 90 országban). Egy egyszerű, rendkívüli meglátásokkal nem rendelkező fiatal nő Don Bosco mellett megalapítja korunk egyik legdinamikusabban fejlődő női szerzetesrendjét, és szentté válik”.

Társasága csodálatos fejlődésére Mazzarello Mária Dominika valószínűleg ma is ezt mondaná: „Az igazat megvallva, csodálkozva, és megdöbbenve látom, hogy az összes lányom mindig vidám és derűs. Valóban látszik, hogy méltatlanságom ellenére a mi drága Segítő Szűz Mária Anyánk igazán nagy kegyelmeket ad” (Levelek 7,2).

Részletek Maria Pia Giudici - Mara Borsi: Mazzarello Mária Dominika című könyvéből (Don Bosco Kiadó 2009)

Szaléziak.HU