Főoldal / Szalézi világ / Bosco János szenttéavatása
Bosco János szenttéavatása
2015-04-01 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
1934. április 1-én, a Szentév húsvétvasárnapján XI. Piusz pápa ünnepélyesen szentté avatta Bosco Jánost. A korabeli Szalézi Értesítő lehetővé teszi számunkra, hogy belepillantsunk annak a 81 évvel ezelőtti napnak a történéseibe.
A nagy húsvét vasárnapja
Pirkad. Még messze van ugyan a napkelte, a csillagok is fönt ragyognak még a sötétkék római mennyboltozaton, de a lelkes katolikusok tízezrei máris ott nyüzsögnek Szent Péter terén. A legtöbbjük az egész éjszakát is odakint töltötte a szabad ég alatt.
A Don Bosco szenttéavatási ünnepségeire 300.000 idegen sereglett Rómába. A városban már napokkal előbb nem lehetett szállást kapni. A kaszárnyák, iskolák, intézetek folyosói mindenütt tele voltak vendégágyakkal. Akik a legutóbb befutott zarándokvonatokkal érkeztek, már csak Tivoliban, Frascatiban, meg a környéki városokban kaptak szállást. Reggel hatkor ritkán hallható hang ébresztette föl a téren még alvókat: a fönségesen szép Szent Péter-bazilika nagyharangjait meghúzták s utána kitárták a kaput. Izgalmas tolongás keletkezett. Hiszen mindenki jó helyet igyekezett biztosítani magának s eközben bizony sokan megfeledkeztek az udvariasságról. Emberi gyarlóság ugyan, de érthető és megbocsátható. Ilyen húsvét még Rómában sincs gyakran!
A Szentatya pontosan 8 órakor lépett ki a Vatikán bronzkapuján a Szent Péter-térre, ahol akkor már legkevesebb 150.000 ember várakozott. Bent, a bazilika belsejében 80.000 ember szorongott. A gyóntatószékek tetejére s a szobrokra is jutott belőlük bőven. A heves vérmérsékletű olaszok éppenséggel nem tartózkodtak a tetszésnyilvánítástól sem, sőt kis csomagokban ennivalót is hoztak magukkal s azt el is fogyasztották. A narancs héját, csirkecsontot, burkolópapírt otthagyták a padlón.
Lassan vitték keresztül a téren az egyház látható fejét s a Szentatya szelíden, nyugodtan tekintett le az ujjongó tömegre. Keze állandóan osztotta az áldást. Előtte véget érni alig akaró menetben haladtak a szerzetesrendek képviselői, szalézi papok égő gyertyával a kezükben, a római papság ősrégi keresztjeivel s lobogóival, majd egy zászlóalakú nagy kép következett, az „új szent” életnagyságú képe. Ez alatt lépkedtek: a szaléziak egyetemes rendfőnöke a káptalanjával, aztán Castelnuovo Don Bosco plébánosa, s a munkatársak képviselői. A tömeg ujjongva fogadja Don Bosco képét: a Szent pedig szerényen, alázatosan, kedvesen mosolyog a zászlón, akárcsak életében. Mintha el akarná hárítani magától ezt a fényes ünnepeltetést, hiszen „Don Bosco senki, semmi; Isten minden!“ Pedig most a bazilika homlokzatát is az ő óriási képe díszíti.
A pápai udvar bevonulása jó ötnegyed óra hosszat tart. Legelsőkül a vatikáni rendőrök érkeznek a templomba. Csupa válogatott emberek, valóságos óriások. Utána jönnek a svájci gárdisták; kezükben alabárd, nyakukon spanyol gallér, fejükön sisak. Következnek a római palotagrófok, fekete spanyol ruhában, majd a testőrök s a nemesek, hatszáz hindu hazai viseletben, az asszonyok erősen fölékszerezve; Madrasz őszszakállú szalézi érseke vezeti őket.
Az olasz trónörökös érkezését kürtszó jelzi. Szép termetű férfi. Nagy kísérete van. Nyomában jön a két sziámi herceg, aztán a dán trónörökös, Bourbon Alfonz herceg, Stefánia belga hercegnő, Habsburg Ágnes főhercegnő, Frigyes szász herceg családostul, Albert bajor herceg, a máltai lovagrend nagymestere, a római kormány képviselője s még sok-sok főrangú résztvevő. A fejedelmi személyeket 4-4 svájci alabárdos és egy-egy főpap kíséri a helyükre. A kupola alatti erkélyen, jó magasan ülnek Don Bosco még élő rokonai. Egyszerű fekete ruha, csipkekendő van rajtuk.
Az olaszokból gyakran ki kitör a túlfűtött lelkesedés. Megtapsolják Umbertót, a trónörökösüket, a hindukat; de a legviharosabb tapsot az új szentnek a képe kapja.
A bazilika regeszerű, káprázatos, tündéri fényárban úszik. A menet bevonulása tovább tart. A püspöki kar egyöntetűen fehér palástban jön, vannak köztük négerek, kínaiak is. Már a bíborosok lépkednek be. A pápai tiarát vélumba takarva érsekek hozzák. Végül megjelenik a pápai trónus, magasan a tömeg feje fölött. És ekkor az eddigieket is fölülmúló izzó lelkesedés tör ki. A tízezrek rajongó szeretettel éljenzik Krisztus földi helytartóját. A Szentatyát láthatóan fölüdíti a ragaszkodásnak ez a viharos kitörése. Fején félméteres főpapi süveg van, arca napsütéstől barnult. Mosolyog s mindkét kezével áldást osztva halad föl a hatalmas lépcsőn a főkapuhoz, mire az erkélyen fölharsan az ezüstkürtök szava, zengő hangon hirdetve, hogy most vonul a pápa a Szent Péter-székesegyházba, megkezdeni a szenttéavatási szertartást.
Tíz apát, nyolcvan érsek, püspök és pátriárka, huszonhárom bíboros, számtalan más egyházi és világi méltóság csatlakozik a kapunál a pápához, aki a baloldali karkápolna előtt leszáll trónusáról, hogy imádja az ott kitett Legméltóságosabb Oltáriszentséget. Innen fölmegy a templom apszisába, s leül az ott felállított trónszékbe. Megkezdődik a szenttéavatás felejthetetlenül megkapó, káprázatosán pompás szertartása.
A szertartásmester: Caccia Diminioni a pápa jobb oldalán áll. Egyszerű, fekete reverendája élesen elüt a sok fényes papi öltözettől. Szünet nélkül tesz-vesz, igazít, rendelkezik, mozog. Fönséges kép: az udvarának fényében, az egyházi s világi nagyságok által körülvett népek pásztora s tanítója. Az olasz trónörökös a pápai szék jobb oldalán foglal helyet. Miután a bíborosok — köztük a szalézi Hlond is — az előírások értelmében elvégezték az alázatosság bemutatást (oboedientia), előlép Guasco egyháztanácsi főügyész s a mellette álló Laurenti bíborosnak, a Szertartások Kongregációja prefektusának nevében sürgetően felkéri a pápát, hogy iktassa Don Boscót a szentek közé. Feleletül s egyben segélykérésképpen eléneklik a Mindenszentek litániáját. Ezt őszentsége kezdte el térdenállva. Ennek végeztével megismétlődik a kérés, most már sürgetőbben és nyomosabban. Feleletül ismét énekelnek. A Szentlélek Úristent hívják segítségül a Veni Creator Spiritus eléneklésével, amit az első bíboros-diákonus felszólítására ugyancsak a pápa kezdett el. Mikor befejeződik az ének s az Oremus is elhangzott, harmadszor intézi kérését az ügyész igen sürgetően és egészen nyomósán a Szentatyához. Mindenki feláll, legelsőül a pápa. A főpapok leemelik fövegüket, egyedül Krisztus helytartója hagyja fönn, és ünnepélyesen kihirdeti a döntő szavakat. Utána megint csak őszentsége elkezdi a Te Deumot s ezt az énekkar és a néptömeg folytatja. Mint a legforróbb hála és szeretet himnusza zeng az örökszép ének a remekművű székesegyház falai között.
Az emberek sírnak örömükben. Legboldogabbak természetesen a szaléziak s különösen a növendékek ujjongnak. Hogy is ne! Hiszen Don Bosco, az egyszerű, szerény és szegény pap, az ő drága Don Boscójuk: Szent!
Tíz óra tíz perckor kezdődik a pápa ünnepi miséje, a vatikáni énekkarok vezetőjének, msgr. Perosi Lőrincnek külön erre az alkalomra szerzett eredeti zenéjével. Az evangéliumot az egyház egységének a kifejezéséül latin és görög nyelven éneklik; utána a Szentatya egy latin nyelvű homíliában még egyszer a hívek elé állítja Don Bosco nagy alakját.
Felajánláskor Pignatelli di Belmonte, Hlond és Dolei bíborosok, Don Tommasetti, Don Ricaldone, a Szalézi Társaság főkáptalani tagjai s a torinói főegyházmegyei káptalan, meg a chieri szeminárium egy-egy képviselőjének kíséretében előhozzák a szokásos ajándékokat: kenyeret, bort, viasz-gyertyákat, galambokat s egyéb madarakat. Ezzel egyidőben két galambot bocsátottak útnak Torinóba, hogy hírül vigyék Don Bosco szenttéavatásának megtörténtét.
A Crédo előtt a pápa áldást ad, ami azt jelenti, hogy a tömegnek joga volna elvonulni, ám lehetetlenség kijutni a zsúfolt templomból, melynek levegője egyre nyomasztóbbá, nehezebbé válik. Az ájultakat a tömeg feje fölött kézről-kézre adva juttatják el a mentőállomásokhoz. Ezekből hatot rendeztek be a templomban. A pápai trón közelében oxigén szórók működnek, hogy elviselhetőbbé tegyék a nehéz levegőt.
A pápai mise leginkább lélekbemarkoló, legmegrázóbb pillanata az Úrfelmutatás. Nálunk ilyenkor áhítatos csönd honol a templomban; Szent Péter bazilikájában a mi szokásunktól eltérően, a templom hátulsó erkélyén álló híres öt ezüstkürtös a Wagner Grál-motívumaiból egybeválogatott fenségesen szép dallamokat zeng. Ez a zene kitörölhetetlen emléket hagy az ember szívében.
A mise második fele aránylag rövid idő alatt folyik le. A pápa nem az oltárnál áldozik, hanem az oldalt álló trónusa előtt. Térdenállva veszi magához az Úr szent Testét és Vérét. Vége a szentmisének. A pápa, fején a hármas koronával, tapsorkán közepette, hordozható trónszékén ülve hagyja el a bazilikát, jobbra-balra áldást osztva. Befejezésül pedig a bazilika erkélyéről a kint rekedt tömegnek osztja ki áldását „urbi et orbi.“
Szaléziak.HU
