Főoldal / Magyar Tartomány / Sándor István két éve a boldogok sorában

Idézzük fel a bíboros bevezetőjét és homíliáját!

Nagy örömmel ünnepeljük Sándor István vértanú boldoggá avatását. Ünnep ez nem csak a Szalézi Család tagjainak, de az egész magyar Egyháznak is. Alkalom egész népünk számára, hogy őszintén és tisztelettel tekintsünk a múltba, adjunk helyet lelkünkben a megbocsátásnak, és tanuljunk a hősök példájából.

Erdő Péter bíboros homíliája Sándor István boldoggá avatásán:

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Hálával és örömmel ünnepeljük ma Egyházunk újonnan boldoggá avatott vértanúját, Sándor István szalézi testvért.

A mai evangéliumban a búzaszem elhalásáról és a bőséges termésről olvastunk. Ezt a képét már az első keresztény nemzedékek is a mi saját életünkre alkalmazták. Az I. és II. század fordulóján Antiochiai Szent Ignác így ír: „Isten gabonája vagyok, a vadállatok foga őröl meg engem, hogy Krisztus tiszta kenyere lehessek” (Ign., Rom 4,1). Ha Krisztus akaratát követjük életünkben és halálunkban, ez számunkra is áldás és termékenység forrása. Római Szent Kelemen, Ignác kortársa is kitér a búzaszem hasonlatára: „Kiment a magvető vetni – írja –, minden magot a földbe vetett. Szárazon és csupaszon hullanak a magvak a földbe. Felbomlásukból aztán Isten nagyszerű gondoskodása támasztja fel őket, és az egyetlenből sokan sarjadnak ki” (Clem 24,5). Krisztus megváltó műve tehát a mi feltámadásunk reménye is. Az ő hasonlóságára kezdünk el átalakulni már itt, a földön, egykor pedig majd hozzá leszünk hasonlók, mert „úgy fogjuk látni őt, amint van” (1Jn 3,2). De megváltozásunkat, átalakulásunkat a kegyelem már itt, a földi életben segíti. A keresztséggel már újjászülettünk, Krisztust öltöttük magunkra. Ezért olvassuk az Efezusiakhoz írt levélben: Isten „Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is, így kegyelemből” kaptuk „a megváltást” (2,5).

Sándor István élete gabonáját bizalommal vetette el. Ünnepeljük benne a hőst, aki szalézi szerzetesi hivatásához élete árán is hűséges volt. Tiszteljük benne a kiváló munkást, aki a munka szeretetére tanította a fiatalokat is. Megrendülten állunk meg a koncepciós per áldozata előtt, akit hamis vádak alapján megkínoztak, halálra ítéltek és kivégeztek.

2. Sándor István szalézi hivatását még szülővárosában, Szolnokon kapta, ahol vasesztergályos és rézöntő végzettséget szerzett, és dolgozni kezdett. A rendbe való belépése után nyomdász lett. Nagy lelkesedéssel foglalkozott a fiatal munkásokkal. Közben jött a háború, majd a szalézi nyomda államosítása, Mindszenty bíboros letartóztatása, 1950-ben pedig a szerzetesrendek betiltása. Ekkor neki is haza kellett térnie Szolnokra. Ott működött sekrestyésként, de tovább dolgozott a fiatalokkal. Az a rendszer, amely magát munkáshatalomnak hirdette, nem tűrte, hogy éppen a fiatal munkások között valaki keresztény nevelést folytasson. „Az ifjúság a miénk” – hallották a papok gyakran még a hetvenes, nyolcvanas években is. Hát még amikor munkásokról volt szó! Csakhogy Sándor István lelkében a hivatás hangját nem lehetett elnyomni. Ő Bosco Szent János odaadó szeretetét örökölte, márpedig a szeretet – mint Szent János apostol írja – nem fér össze a félelemmel (vö. 1Jn 4,18).

3. De Sándor István nem csak a fiatalokért élt általában. Ő szerette a munkáját is. Gondosan, szakértelemmel dolgozott. Mesteri fokon. Ösztönösen is érezte, hogy a munka nem csupán a megélhetés eszköze, hanem az ember méltóságát is kifejezi. A dolgozó ember társául szegődik a teremtő Istennek. Kibontakoztatja képességeit, áldozatot hoz másokért, emberibbé, értékesebbé teszi a világot. Nem véletlenül tekintették a régiek művészetnek a mesterségeket. Gépies és elidegenedett világunkban ma is aktuális Sándor István üzenete. Egyéni és közösségi boldogulásunk útja Isten terve szerint a jól végzett munka. Sándor István személyében tehát a munkáját hittel és szeretettel végző ember példaképét tisztelhetjük.

4. De Sándor István vértanúsága más szempontból is különleges. Őt nem egyszerűen elhurcolták. Nem magyarázat nélkül végrehajtott merénylet áldozata lett. Még csak nem is a börtön vagy a munkatábor szenvedései okozták a halálát. Őt kivégezték. Halálra ítélték és kivégezték. Félelmetes lehetősége az állami életnek, hogy igazságszolgáltatás ürügyén maguk a hatóságok követhetnek el gyilkosságot. Sándor István vértanúsága tetemre hívja a koncepciós perek egész szomorú korszakát. Azt hozták fel vádként ellene, hogy államellenes tevékenységet folytatott és hazaárulást követett el. Valójában csak nevelői tevékenységet végzett a Katolikus Egyház tanítása szerint. Tanítványai között azonban olyan is volt, akit az új rendszer besorozott az államvédelmi hatóság kötelékébe. A hatalom ezzel a perrel példát akart statuálni, hogy távol tartsa az Egyházat a munkás fiataloktól, különösen pedig a fegyveres erőktől. Sándor István száznyolcvannégy óra vallatás után is hűséges maradt hivatásához. Kötél általi halálra ítélték, és 1953. június 8-án kivégezték. Harminckilenc éves volt.

A visszaemlékezés keresztény ember számára alkalom a megbocsátásra és a kiengesztelődésre. A vértanúk üldözőikért is imádkoznak. Sándor István tisztelete legyen alkalom mindnyájunk számára a kiengesztelődésre és a lelki megújulásra! Személye legyen világító példa a hivatás vállalására, a becsületes munkavégzésre és a hűséges kitartásra Krisztus és az emberek szeretetében!

Magyarok Nagyasszonya, Boldogságos Szűz Mária, könyörögj értünk! Boldog Sándor István vértanú, könyörögj érettünk! Ámen.

 Szaléziak.HU