Főoldal / Magyar Tartomány / Halottak napja 2015.

Ha megnézzük az Egyház direktóriumát, akkor azt láthatjuk, hogy halottak napja egy furcsa nap: egy jelzés nélküli nap. Vannak, ugye, főünnepeink, vannak egyszerű köznapok, a halottak napjának pedig semmilyen jelzés nincs. Kicsit hasonlóan zavarban érezzük magunkat szerintem sokan, mert a halottak napja a gyász, a szomorúság, a csendesség, az emlékezés, ugyanakkor pedig az égő húsvéti gyertya fényénél a föltámadás, a győzelem, a remény, a hazaérkezés, a beteljesülés – mintha két véglet között lennénk. Sokszor más szempontból is megéli az ember ezt a fajta kettőséget az életében, sokszor vannak ilyen élethelyzetek, és ez a kettősség nagyon jó. Számunkra, az emberi életünk értéke számára fontos, hogy ezt megtapasztaljuk.

Azt is jó megélni, hogy miközben az Egyház hirdeti a föltámadást, mint legfőbb üzenetét, nem hagyja magára a gyászoló embert. Az emberi fájdalom, az elvesztett szeretett ember hiánya, a gyász egy nagyon fontos érzés, fontos lelki folyamat, természetes, emberségünk része is.  Emberi mivoltunk fontos tényezőjeként, részeként az Egyház és az isteni kegyelem ezt elfogadja, sőt, mellénk áll, vigasztal, erősít. Ezt azok tapasztalják leginkább, akik már elvesztettek valakit, elvesztettek olyan valakit, aki nagyon közel állt hozzájuk, akivel nem csak időnként találkoztak, mondjuk, mint egy távoli nagyszülő, hanem együtt élt, ott volt mellettük, velük…

Édesanyám telefonhívása óta, hogy édesapám összeesett – hívta a mentőket, hívott engem, de mire hazaértem, már a mentők el is mentek, nem tudták föléleszteni – azóta jobban megérint ez a dolog, hiszen idős korukban meghalt nagyszüleimnél úgy voltam vele, hogy ez az élet rendje, és valahol meg is köszöntem a Jóistennek, hogy túl sok fizikai kínzásnak, kiszolgáltatottságnak nem voltak kitéve, méltósággal teli volt a haláluk.

Ez a fajta gyász, veszteség érzés természetes, és kell is, hogy ez így legyen, hiszen ha valaki ezt nem érzi, akkor arra nyugodtan mondhatjuk, hogy szívtelen, érzés nélküli ember.

Ugyanakkor az Egyház tovább vezet bennünket, anyaként tovább segít bennünket, mert nem állunk meg itt, a kesergésnél, nem állunk meg a hiábavaló siránkozásnál. Hiszen keresztény hitünknek az egyetlen üzenete az, hogy Jézus Krisztus föltámadt. Ez az egyetlen mondat igazából a katekézis, a kereszténység lényege. Persze, meg kell magyarázni, ki az a Krisztus és mit jelent ez a mi számunkra, de mindennek - a dogmatikának, az erkölcstannak, a keresztény liturgiának - ennek az egy igazságnak a kibontakozását, befogadását, megélését kell szolgálnia, hogy Krisztus föltámadt.

És ráadásul nem egyetlenként, hanem elsőként a halottak közül, és Krisztusban, őáltala, ővele és őbenne mi mindannyian ebben a reményben élhetünk, ennek a krisztusi győzelemben való részesedés ajándékát várjuk, ennek a beteljesedését várhatjuk. Ezért mondhatjuk azt, hogy igen, valahol mégiscsak igaz Szent Pálnak az a gyönyörű Szeretethimnusza, hogy a hit és a remény az beteljesedi, de a szeretet az nem szűnik meg soha.

Erre is tanít az Egyház Anyánk ma bennünket, hogy akit szeretünk és most elveszítettük, azért imádkozhatunk, azért fölajánlhatunk szentmiseáldozatot, azért fölajánlhatjuk testi, lelki, fizikai nehézségeinket, gondjainkat, bajainkat, szenvedéseinket, mint értékszerző, mint kegyelemszerző, a másik üdvösségét az Isten színe előtt – mert az Ő jósága ezt elfogadja – munkáló áldozatot. És ezzel szeretetet gyakorolhatunk feléje most is, a halála után is.

Az élet teljességében Krisztus második eljövetelét várva, a krisztusi győzelemnek, a föltámadásnak a kibontakozását várva, igen, újra fogunk találkozni.

Az ember test és lélek egysége és nagyon fontos hittétele a kereszténységnek, hogy az ember valamiféle testiséggel támad föl, megmarad az emberi személyiség, és igenis a föltámadáskor tudni fogják, hogy ki az és ki ő, és valahogy ilyen módon az emberi kapcsolatok ott fognak igazán beteljesedni és teljessé válni, bár azok a fizikai lelki korlátok nélkül, amelyek itt a földön elkísérik az embert.

Olyan jólesően vigasztal a mai evangélium: „Ne nyugtalankodjék a szívetek!” Az ember meg tudja vizsgálni a maga gondolkodását és életét abból a szempontból is, hogy miért vagyok én nyugtalan? Mi az, ami nyugtalanít engem? És lássuk, milyen sokszor apró-cseprő napi dolgok nyugtalanítanak! Ha valóban minőségi dolgokért, fontos dolgokért nyugtalankodnék, ha már egyszer… És tudom a nyugalmamat, békémet a világban a helyemet, rendezettségemet, harmóniámat – ez az igazi béke – azt Krisztusban megtalálni, aki azt mondja nekem, hogy: „Ne nyugtalankodjál! Hiszen egy dolog van, ami miatt nyugtalankodhatnál, az az üdvösség. De azt meg itt vagyok, és művelem veled! Helyet készítek neked, előremegyek, várlak téged, sőt, elkísérlek ezen az úton, elkísérlek a szavammal a Szentírásban, elkísérlek a szentségeken keresztül, elkísérlek a megbocsátáson és irgalmon keresztül, időt adok neked arra, hogy beleérjél, hogy hazaérjél, és veled vagyok. Végig veletek vagyok, a világ végezetéig.”

Az Atya házában sok hely van, és egy hely ott nekem is, neked is van, egy hely ott minket vár. És az majd a beteljesedés és a teljes, örök élet lesz.

Ebben a reményben imádkozunk a halottainkért, ebben a reményben tartunk mi a megújulásunkért bűnbánatot és kérjük az Úr irgalmát és még az időt arra, hogy ezt meg tudjuk élni, meg tudjuk valósítani.

Imádkozzunk szeretteinkért, kérve a Jóisten irgalmát számukra, hogy mindazt, amit Krisztus ígéretében hordozunk, az valósuljon meg nekik is, és jussanak el az isten örök boldogságába, ahova mi is igyekszünk, és ott majd velük együtt újra együtt lehessünk. Ámen.

Szaléziak.HU