Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Szombathely – Temetőlátogatás és gesztenyézés szalézi hagyomány szerint

Szombathely – Temetőlátogatás és gesztenyézés szalézi hagyomány szerint

Szombathely – Temetőlátogatás és gesztenyézés szalézi hagyomány szerint

2015-11-03 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

A szalézi oratóriumokban él egy szép hagyomány, amit a rend alapítójától, Bosco Szent Jánostól örököltek: Mindenszentek estéjén ellátogatnak a temetőbe, imádkoznak a megholtak lelki üdvéért, majd visszatérve az oratóriumba frissen sült gesztenyét fogyasztanak.

 

 

A szombathelyi Szent Kvirin Szalézi Plébánia oratóriumában lelkesen ápolják ezt a hagyományt:

 

Mint Don Bosco oratóriumában, így Szombathelyen is minden évben mi, fiatalok a szalézi atyákkal, munkatársakkal együtt ellátogatunk a gyertyák fényében úszó városi temetőbe és a templomunk kriptájába. Elhunyt szeretteinknek, illetve a plébániánk korábbi kedves híveinek, papjainak sírjait látogatjuk meg, ahol gyertyát gyújtunk és a lelkük üdvéért, illetve az értünk való közbejárásukért imádkoztunk.

 

 

Visszatérve, az oratóriumunkban a régi hagyomány szerint a szépen megterített asztalon már vár minket a forró gyümölcstea és a sült gesztenye, amit néhány munkatárs és animátor készít elő az érkezőknek.

 

Csemegézés, beszélgetés közben meghallgatjuk Don Bosco első csodás tettét: a gesztenyeszaporítás történetét. Ezekre a szalézi hagyományokra, történetekre mindig büszkék vagyunk, és teljes szívvel ápoljuk, mert most is és a jövőben is ezek lesznek közösségünk alapjai, melyeket Don Boscótól kaptunk.

 

 

Fotók: a szombathelyi szalézi közösség facebook oldaláról

 

 

Horváth László/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Meghívó Sivadó Balázs SDB áldozópappá szentelésére

Meghívó Sivadó Balázs SDB áldozópappá szentelésére

#Magyar Tartomány 2026-06-10, Tegnap

Örömmel hirdetjük, hogy Sivadó Balázs SDB áldozópappá szentelése 2026. július 4-én, szombaton a 10.30-kor kezdődő szentmise keretében lesz az óbudai Szent..

Clarisseum - Boldog Sándor István vértanúságára emlékeztünk

Clarisseum - Boldog Sándor István vértanúságára emlékeztünk

#Magyar Tartomány 2026-06-09, Kedd

Június 8-án emlékeztünk Boldog Sándor István vértanúságára. Az ünnepi szentmisét Vitális Gábor tartományfőnök atya celebrálta számos szalézi..

Szolnok – Boldog Sándor Istvánra emlékeztek a  szolnoki KÉSZ vezetésével

Szolnok – Boldog Sándor Istvánra emlékeztek a szolnoki KÉSZ vezetésével

#Magyar Tartomány 2026-06-09, Kedd

Június 8-án Szolnokon, a Belvárosi Szentháromság templomban a KÉSZ szolnoki csoportja megemlékezést szervezett Boldog Sándor István szalézi testvér,..

A hit és a nevelés vértanúja – Boldog Sándor Istvánra emlékezünk

A hit és a nevelés vértanúja – Boldog Sándor Istvánra emlékezünk

#Magyar Tartomány 2026-06-08, Hétfő

Boldog Sándor István szalézi szerzetes testvérre és vértanúra, a 20. századi egyházüldözés tanújára emlékezik alábbi írásában a Váci Egyházmegye...

Boldogunk, Sándor István emléknapján: 2026. június 8.

Boldogunk, Sándor István emléknapján: 2026. június 8.

#Magyar Tartomány 2026-06-08, Hétfő

Boldog Sándor István emléknapján, 2026. június 8-án, hétfőn szeretettel hívnak és várnak közös ünneplésre a Clarisseumba (1045 Budapest, Árpád út..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Halottak napja 2015.Olaszország – Ukrajnába kerül a szalézi kiállítási pavilon >