Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika – Szép eredmények a roma tehetségek versenyén

Kazincbarcika – Szép eredmények a roma tehetségek versenyén

Kazincbarcika – Szép eredmények a roma tehetségek versenyén

2015-10-21 Szerda   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Közel negyven produkcióval közel 100 roma fiatal mérte össze tudását a Tehetséges cigány fiatalok kulturális seregszemléjén október 16-án, a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében. A Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodája programjának célja az volt, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tehetséges fiatalok is bemutathassák tudásukat.

 

 

A seregszemlére ezúttal 14 és 30 év közöttieket várták, akik ének-zene, vers és próza illetve tánc kategóriákban léphettek fel. A tehetségkutató versenyen a Don Bosco Iskola diákjai is szép számban és színvonalas előadásokkal képviseltették magukat. A produkciók között megtalálható volt a hagyományos cigány tánc, a vers, az ének, a gitárzene, az autentikus cigányzene, a rap és a latin tánc is. Mindannyian felkészülten, sok-sok jó hangulatú közös próba után, nagy izgalommal várták a fellépést.

 

A zsűri minden kategóriában az első a második és a harmadik helyezetteket jutalmazta, illetve különdíjakat is kiosztottak az arra érdemeseknek. A legjobb produkciók előadói emellett a Nemzeti Művelődési Intézet adatbázisába is bekerültek.

 

A Don Bosco Iskola diákjai nagyon szépen szerepeltek: cigány és a latin táncosok II. és III. helyezést értek el, mindenki oklevelet kapott és volt, aki különdíjban részesült.

 

A tehetségkutató verseny tavasszal újra folytatódik, amelyre nagy lelkesedéssel már most készülnek a gyerekek.

 

opont.hu/don-bosco.sulinet.hu/Szaléziak.HU

 

 

A kategória cikkei

Személyi változások, kinevezések a Magyar Szalézi Tartományban 2025 júniusában

Személyi változások, kinevezések a Magyar Szalézi Tartományban 2025 júniusában

#Magyar Tartomány 2025-06-15, Tegnap

A Magyar Szalézi Tartomány tartományfőnöke, P. Vitális Gábor SDB tájékoztat a tartományban történt kinevezésekről és személyi változásokról 2025...

Clarisseum – Boldog Sándor Istvánt ünnepeltük

Clarisseum – Boldog Sándor Istvánt ünnepeltük

#Magyar Tartomány 2025-06-08, Vasárnap

Szép hagyomány a Magyar Szalézi tartományban, hogy június 8-án, égi születésnapján megemlékeznek Boldog Sándor István vértanú testvérről. Idén ez a nap..

Pedagógusnap alkalmából kitüntették a szalézi intézmények tanárait

Pedagógusnap alkalmából kitüntették a szalézi intézmények tanárait

#Magyar Tartomány 2025-06-08, Vasárnap

A pedagógusnap minden évben június első vasárnapja. Ezt a vasárnapot egy 1951-es minisztertanácsi határozat nyilvánította mozgó ünnepnapnak a köznevelésben..

Szombathely - Szent Kvirin búcsú 2025

Szombathely - Szent Kvirin búcsú 2025

#Magyar Tartomány 2025-06-01, Vasárnap

Az ókori Savaria, a mai Szombathely vértanújára Szent Kvirin püspökre emlékeztek Szombathelyen június 1-jén. Délelőtt a szalézi templomban, délután az..

Péliföldszentkereszt – Fiatalok részesültek szentségekben

Péliföldszentkereszt – Fiatalok részesültek szentségekben

#Magyar Tartomány 2025-06-01, Vasárnap

Urunk mennybemenetelének ünnepén, június 1-én Péliföldszentkereszten a nyergesújfalui oratórium animátorai és néhány oratóriumba járó fiatal részesült..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Kazincbarcika – Nálunk a vándorserleg!Angola – Testemunarte – színházzal a jobb életért >