Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Mi mindenben felezünk

Mi mindenben felezünk

Mi mindenben felezünk

2015-03-04 Szerda   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Az olaszországi Triveneto tartományban idén tavasszal is megrendezték a Festa dei Giovanni, vagyis a Fiatalok Ünnepe című rendezvényt, amelyre rekordot jelentő 7000 fiatal résztvevő jelentkezett. Már hagyománynak mondható, hogy egy kis csapat magyar szalézi fiatal is részese az eseménynek, így Óbudáról most is elindult a „Szalim-járat”, hogy mi is együtt ünnepeljünk az olasz fiatalokkal Don Bosco születésének 200. évfordulóján.

 

 

 

Még mielőtt részt vettünk volna az ünnepen, tettünk egy megállót Udinében, ahol Juhász Marci és Fekete Csaba magyar szalézi jelöltek jelenleg, mint az udinei közösség tagjai, gyakorolják az olasz nyelvet. A szombati nap délelőttjén don Igino Biffivel beszélgettünk, aki 12 évig volt a Triveneto tartomány ifjúságpasztorációs felelőse, és aki jelenleg közösség tagja. Megosztotta gondolatait arról, náluk hogyan működik a Szalézi Ifjúsági Mozgalom.

 

Este már részesei voltunk az előkészületeknek Jesolóban. Az esemény témája Don Bosco és Don Rua találkozásának történetén alapult. A fiatalok egy igazán izgalmas történeten keresztül mutatták be, hogy a nehézségeket úgy tudjuk leküzdeni, ha minden jót, ami bennünk van, megfelezzük másokkal. 

 

A történet fénypontján megjelent a színpadon don Ángel Fernández Artime rendfőnök atya, aki a közös szentmisét is celebrálta. Csodálatos élmény volt hallgatni Don Bosco tizedik utódát!

 

 

Délután a workshopoké, vagyis a műhelyeké volt a főszerep. Szalézi csoportok, szervezetek mutatkoztak be, Mirco Costello, aki részt vett a 2014-es Szalézi PartFesztiválon, itt is táncokat tanított, az udvaron élő csocsó és légvár várta a fiatalokat. Közben a rendfőnök atya sem pihent, egy közös beszélgetésen lehetett vele részt venni. A beszélgetés után sikerült vele pár szót váltanunk, és kérésünkre üzent a magyar fiataloknak is. (A magyarul feliratozott videó az oldal alján megtekinthető.)

 

 

 

Egész hétvégén azt éreztük, hogy Don Bosco tényleg „működik” és mindenhol ott van. A bicentenárium évében mindenhol megtalálhatjuk: pólókon, buszjegyen vagy akár egy PET palackon is, de ha jobban megismerjük őt, a szívünkbe lopja magát és vezet minket. Fantasztikus, életre szóló élményekkel tértünk haza! Nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy bár nem beszélünk közös nyelvet, nem találkozunk minden nap, de mégis van bennünk valami közös: szeretjük Don Boscót és szeretjük Jézus Krisztust, és ez a szeretet legyőz minden akadályt!

 

Szlávik Adél/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Venezuela – Árvíz a Felső-Orinoco vidékén veszélyeztet 750 őslakos családot

Venezuela – Árvíz a Felső-Orinoco vidékén veszélyeztet 750 őslakos családot

#Szalézi világ 2026-06-12, Péntek

Venezuela Felső-Orinoco régiója humanitárius vészhelyzettel néz szembe az Amazonas államban az elmúlt hetekben tapasztalt kivételes esőzések miatt. Az Orinoco..

Argentína - Kerékpáros túra a formosai Mária Keresztények Segítsége oázisba

Argentína - Kerékpáros túra a formosai Mária Keresztények Segítsége oázisba

#Szalézi világ 2026-06-12, Péntek

A Segítő Szűz Mária tiszteletére rendezett ünnepségek folytatásaként a Segítő Szűz Mária Plébánia és a formosai szalézi művek részeként működő..

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

#Szalézi világ 2026-06-07, Vasárnap

A krakkói Szent II. János Pál szentélyben 2026. Június 6-án reggel boldoggá avattak kilenc lengyel szalézi papot, akik a második világháború alatt a náci..

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

#Szalézi világ 2026-06-06, Szombat

Kalkutta nyüzsgő tömegei és szünet nélküli tempója közepette az elmúlt 100 napban minden nap egy csendes, irgalmas cselekedet zajlik. A Sealdah pályaudvar..

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

#Szalézi világ 2026-06-05, Péntek

A környezetvédelmi világnapot minden évben június 5-én ünneplik, hogy felhívják a figyelmet a világ természeti környezetének állapotára, és különösen..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A fiatalok adnak nekünk bátorságot és erőtTalálkozás a pápával >