Főoldal / Szalézi világ / Szalézi szív Szíria poklában

Georges Fattal vagyok, 65 éves, szíriai szalézi pap Aleppóból, apám pék volt, akit ismertek az egész városban és az utca, ahol a pékségünk volt, a mai napig az ő nevét viseli. Ezt azért hangsúlyozom ennyire, mert a családom egy keresztény család, amely aleppói gyökerekkel rendelkezik.

Az aleppói szalézi oratóriumban nőttem fel, később pedig egy szalézi iskola diákjaként folytattam tanulmányaimat. Mivel napi kapcsolatban álltam a szaléziakkal, hiszen minden nap jártam iskolába, felfigyeltem a szalézi lelkiségre és a karizmára. Nagyon vidám élet volt ez a szaléziakkal, ami elgondolkodtatott a saját jövőmről. Azt kérdeztem magamtól, miért ne lennék és is szalézi? És így lettem szalézi, és 1967-1968-ban egy év libanoni noviciátus után Aleppó város szalézi negyedébe küldtek.  1980-ban szenteltek pappá. Nem sokkal a pappá szentelésem után az aleppói közösség tagja voltam négy évig, majd utána elmentem három évre Rómába szakosodásra a Pápai Szalézi Egyetemre. Amikor befejeztem a tanulmányaimat, visszamentem Aleppóba további kilenc évre; majd egy évre Kamishlybe költöztem, végül 11 évig Damaszkuszban szolgáltam. Később Libanonba helyeztek három évre, és jelenleg 4 éve ismét Aleppóban vagyok.

Hogy van Don Bosco Aleppóban ma?

A szaléziak 1948 óta vannak jelen Aleppóban. Amint megérkeztek, alapítottak egy szakiskolát, ahol sok fiatal aleppói keresztényt és nem keresztényt oktattak magas szinten. Ezek a fiatalok híressé tették az egész városban a szaléziak által nyújtott képzést. De 1967-ben minden magániskolát államosítottak, így azóta a szaléziak az oratóriumban folytatják tevékenységüket. Meg kell jegyeznem, hogy a szalézi jelenlét Aleppóban sok hivatást adott úgy a szalézi rend, mint a helyi egyház számára, ami az oratóriumban végzett missziós munkának köszönhető, beleértve az egyetemi hallgatók között és az aleppói börtönökben végzett munkát.

Ma a szaléziak jelenléte Aleppóban az oratóriumon keresztül folytatódik, amely nyitva áll minden fiatal keresztény előtt a városban. Jelenleg a közösségben négyen vagyunk.

Hogyan élnek és dolgoznak?

A helyzet a városban, és az élet több mint négy éve 180 fokkal megváltozott, a konfliktusok kezdete óta, amelyek tovább folytatódnak. Aleppo városa Szíria gazdasági és ipari központja volt, de mára a város már gyakorlatilag megsemmisült. Több mint 3000 gyárat számoltak fel és vittek el, sok ember elvesztette otthonát és munkahelyét, és most valamilyen esélyt keres a túlélésre. Ennek ellenére mi, szaléziak folytatjuk küldetésünket és munkánkat, támogatást és reményt akarunk adni a fiataloknak, akik maradtak, a különböző tevékenységi csoportokon, egyesületeken, katekizmuson, istentiszteletet, tréningeken, sporton és hasonlókon keresztül.

Hogy vannak a keresztény fiatalok és felnőttek?

Mint már mondtam, a helyzet, a mindennapi élet bizonytalan, és ez tükröződik az emberek erkölcsi és lelki életében is. Minden családnak megvan a maga története ebben a háborúban, hiszen alig van olyan család, amely ne vesztette volna el szeretteit ebben a konfliktusban, vagy azért, mert meghaltak, vagy, mert kivándoroltak, illetve a halálfélelem miatt, amelyben élnek. Ez nem jelenti azt, hogy az emberek nem szeretik a hazájukat és a városukat, de kénytelenek megtenni ezt az exodust Szíriából, mert a kétségbeesés határán vannak, mert nem tudják, mit és hogyan tegyenek.

A fiatalok és az emberek legnagyobb problémája jelenleg az, hogy nincs remény, és a jövőbe tekintve nem látnak egy kis fényt sem! Számunkra egy nagy kihívás, hogy igyekszünk dolgozni ezen a problémán a helyi egyházzal. Találkozókat szervezünk, hogy összegyűjtsük a fiatal keresztény egyetemistákat és középiskolásokat. Ezeken a találkozókon igyekszünk nekik reményt és örömöt adni.

Mi az, ami a legsürgetőbb?

A béke és a biztonságos élet, a megbocsátás... Az embereknek szükségük van munkára, hogy ehessenek, így ha nincs munkájuk, éhen maradnak. Mi itt igyekszünk minden hónapban támogatni az oratóriumba járó gyerekek családjait „élelmiszer csomagokkal”, amelyek értéke mintegy 50-60 euró egy-egy család számára, és készpénzes támogatást is nyújtunk nekik havonta, ami családonként körülbelül 65 eurót tesz ki. A számok magukért beszélnek, elmondják, milyen annak az életnek a színvonala, amelyet élünk. Ezt a támogatást, amit nyújtani tudunk, a sok jótevőnek és az Isteni Gondviselésnek köszönhetünk, amely soha nem hagy cserben bennünket, ahogy ezt Don Bosco atyánk is mondta.

Mely epizódokat emelne ki?

Mint oratóriumi közösség sok mély és fájdalmas tanúságtételt tapasztaltunk meg. Például álljon itt néhány oratoristánk halála: körülbelül másfél évvel ezelőtt elvesztettük egy kisfiút, Jacket, aki más fiúkkal együtt várta a buszt, hogy jöjjön katekizmusra az oratóriumba, amikor egy aknavető gránát esett le közel a buszhoz, Jack halálát és több fiú sérülését okozva. Egy hónappal ezelőtt elvesztettünk másik két fiút a oratóriumból, az anyjukkal együtt, mert rakétatámadás érte a házukat, és sajnos az egyik testvér testét meg sem találták. Elmondhatom azt is, hogy sok olyan eset van, amikor elrabolnak valakit, majd, miután fizetett egy nagy halom pénzt, elengedik. Ilyen emberrablások áldozataivá válhatnak laikusok és egyházi személyek is: eddig nem ismert, hogy mi történt a szír ortodox egyház és a görög ortodox egyház két püspökével, és két pappal, akikről szintén nem tudjuk, hogy mi történt velük, miután elrabolták őket. A fájdalmas tapasztalatok továbbra is folytatódnak Aleppó-szerte, olyannyira, hogy egyesek „a fájdalom forrásának” nevezik!

Van remény?

Természetesen a keresztény emberek és a szerzetesek próbálják folyamatosan és mélységesen megélni az alapvető keresztény reményt. Azon dolgozunk, hogy a súlyos helyzet ellenére közvetítsük az örömet és elültessük a reményt a fiatalok lelkében, és bízzunk abban, hogy mindez a lehető leghamarabb véget ér, és hogy Szíria ismét olyan lesz, mint valaha volt, hogy a béke visszatér erre a földre. De ismét kihangsúlyozom, hogy amíg el nem kezdődik a párbeszéd és a fegyverek el nem hallgatnak, addig nem tudjuk azt mondani, hogy valóban van remény.

Bollettino Salesiano/Szaléziak.HU