Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Ecuador – Futóversennyel ünnepeltek

Ecuador – Futóversennyel ünnepeltek

Ecuador – Futóversennyel ünnepeltek

2016-02-04 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Lelkesedés és öröm töltötte el január 31-én azt a 6000 futót, akik részt vettek az első Don Bosco 8K futóversenyen, amelyet a Szalézi Műszaki Főiskola szervezett az ecuadori Cuencában. Ezzel a sporteseménnyel ünnepelték Don Bosco ünnepét, egyben az intézmény alapításának 80 éves évfordulóját.

 

 

A hideg ellenére több ezer sportoló gyűlt össze kora reggel a versenyt megelőző bemelegítésen Cuencában, a Felipe Segundo sugárút és a Don Bosco út metszéspontjánál, ahol a futóverseny kezdete és a cél is volt. A reggel 8 órakor kezdődő verseny útvonalán is több ezer ember tolongott azzal a kizárólagos céllal, hogy ösztönözzék a résztvevőket. 

 

Pablo Flores, a verseny igazgatója elmondta, remélik, hogy ez csak a kezdet, a futóversennyel a városban hagyományt kívánnak teremteni. A következő versenyre még több magánvállalkozó és sportkör támogatását várják.  

 

Santiago Pinos, az egyetem rektora elmondta, hogy ez a verseny volt a legjobb módja, hogy megünnepeljék az iskola és az egész Szalézi Család születésnapját. "Don Boscót ünnepeljük, akire jellemző az élet üzenete, akinek fontos volt az egészség és a vidámság. Maga az esemény volt a fontos, nem a győztes, és hogy minél többeket bekapcsoljunk ebbe a szalézi áramkörbe egy szalézi sporteseménnyel, és reméljük, hogy továbbra is élvezzük majd a diákok és a város lakóinak támogatását" - mondta. 

 

A verseny győztese az általános kategóriában, amelyen a diákok különböző korosztályai mellett a szülők, tanárok és öregdiákok is nevezhettek, Byron Alvarado lett, aki 25 perc 26 másodperc alatt futotta le a távot. A különböző kategóriák minden győztese egy szimbolikus Don Bosco szobrot vehetett át.

 

Az ünneplés ezzel nem ért véget, egészen február 3-ig folytatódott különböző kulturális és sporteseményekkel az egyetemi kampuszon.

 

 

www.eltiempo.com.ec/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

"Együtt járunk, egy jóslat hordozói vagyunk" - Playà atya „jóéjszakátja”

"Együtt járunk, egy jóslat hordozói vagyunk" - Playà atya „jóéjszakátja”

#Szalézi világ 2026-07-22, Szerda

2026. július 21-én, hétfőn a Szent Szív közösségének mondott „jóéjszakát”-jában Joan Lluis Playà atya, a rendfőnök megbízottja a Szalézi Családon..

India – „Lélek Algoritmus” a digitális kori hitbeszélgetésekhez

India – „Lélek Algoritmus” a digitális kori hitbeszélgetésekhez

#Szalézi világ 2026-07-20, Hétfő

A mumbai Don Bosco Ifjúsági Szolgálat (DBYS) elindította a „Lélek Algoritmus” (Soul Algorithm) című új online talkshow-t, amely a katolikus bölcsességet a..

Olaszország – A rácsokon túl: ifjúsági szolgálat a fiatalkorúak börtönében

Olaszország – A rácsokon túl: ifjúsági szolgálat a fiatalkorúak börtönében

#Szalézi világ 2026-07-20, Hétfő

Július 13. és 17. között az olasz Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiatal vezetőinek egy csoportja a trevisói La Prima Pietra egyesülettel együtt intenzív..

Lengyelország – 36. nemzetközi gyalogos zarándoklat Suwałkiból Vilniusba

Lengyelország – 36. nemzetközi gyalogos zarándoklat Suwałkiból Vilniusba

#Szalézi világ 2026-07-20, Hétfő

2026. július 15-én, szerdán indult a 36. nemzetközi gyalogos zarándoklat a lengyelországi Suwałkiból Vilniusba, Litvániába. Az idei mottó a „Béke..

Lengyelország – Szalézi missziós önkéntesek segélyprojektje Ukrajnának

Lengyelország – Szalézi missziós önkéntesek segélyprojektje Ukrajnának

#Szalézi világ 2026-07-17, Péntek

A krakkói tartomány (PLS) „Młodzi Światu” szalézi missziós önkéntesei (SWM) elindítják a „Lengyel segély Ukrajnának” elnevezésű projektet.

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< India - Kisgyermekek nagylelkűségeValsalice – Ahol Don Boscót eltemették >