Főoldal / Szalézi világ / Ausztria – Egy év Kongóban
A 19 éves, amstetteni illetőségű Lydia Steininger nemrég tért vissza Kongóból, ahol egy évig önkénteskedett. A közel egymillió lakosú Pointe-Noire kikötővárosban sok élménnyel lett gazdagabb. Angol és német nyelvet tanított egy elemi-, közép- és szakiskolában, emellett szociális munkát is végzett, például egy börtönkonyhán dolgozott.
Vajon mi motiválta, hogy egy ilyen fáradságos évet töltsön el otthonától távol? Ennek több oka is van. Tisztában volt azzal, hogy az osztrák fiatalok el vannak kényeztetve, és le akarta vetkőzni ezt a "csőlátást". Ezen túlmenően, a jövendőbeli teológia- és irodalomtudomány hallgató mérlegre akarta tenni saját kultúráját. Valamilyen tartós projektben akart részt vállalni, ahol segíteni tud az embereknek. Ezért úgy döntött, hogy a szaléziakhoz fordul, hiszen az amstetteni Jézus Szíve szalézi plébánia közösségébe tartozik.
Akik csak távolról ismerték, úgy hívták: "Mundele" – a fehér nő, barátai pedig a "Yaya"névvel illették, ami fiatal lányt jelent. A kezdeti nyelvi nehézségek gyorsan elmúltak, habár Pointe-Noire-ban a francia mellett a munukutubát, a bantuk nyelvét beszélik. Az emberek számára egy szép gesztus volt, amikor már röviden el tudott velük beszélgetni munukutuba nyelven.
Sok apróságot is megtanult az ottaniak viselkedéséből, például, hogy nem kell félni a meghatódástól és az öleléstől. Egyet viszont kihangsúlyoz: "Az emberek szívjóságát nagyon gyorsan megszoktam!" Sok olyasmit tud mesélni, ami idillinek hangzik. A nők általában több személyre főznek, akik bejelentés nélkül jönnek ebédre. Zárt ajtók ebben az országban alig vannak, a jószomszédság szót nagybetűvel írják.
Soha nem érezte magát bizonytalanul, hiszen ismerték és tisztelték az emberek, mert az egyházi szférából érkezett. A fiatal szalézi papok itt sok jót tesznek: a plébánia mellett működtetnek ifjúsági központokat az utcagyerek számára és iskolákat vezetnek. Az elemi iskolát egyébként Simplice Tchoungang atya építette, aki nemrég rövid szakmai képzésen járt Amstettenben. Lydia egyszerre 30, majd 80 gyermeket és fiatalt tanított. Az iskola ott sokkal szigorúbb, nincs túl sok szabad tér, "frontális oktatás" folyik.
Lydia el van ragadtatva a kongói egyháztól, ahol a hívő élet fiatal, színes és vidám. A szentmiséken táncolnak, tapsolnak és énekelnek. Belekeverik más kultuszokból hozott szokásaikat, mint például az ősök tiszteletét. Egy anekdotát is elmesélt, amit megtapasztalt: Valaki megkérte a papot, hogy szenteljen meg egy tál szennyezett esővizet, majd megitta ezt a "szent vizet". Lenyűgözte a fiatalok vallásossága, ott mindenki hitben nő fel. Ez teljesen természetes és a mindennapi életben gyökerezik, különösen fontos az ima az étkezés előtt.
A vagyon egyenlőtlen elosztása sokk volt számára. Az európai negyedben sokan voltak, akik a kőolajnak köszönhetően luxusban éltek, máshol pedig a gyerekeknek osztozniuk kellett egy golyóstollon és aggódniuk a napi élelem miatt. A Don Bosco Szaléziak felfogjál azokat, akik kiesnek a szociális hálón, amelyet sok generáción keresztül a kölcsönös támogatás és a család jelentett.
Határozottan ajánlja mindenkinek, aki önkénteskedni szeretne, hogy forduljon a szaléziakhoz, ahol ezt szervezetten teheti meg. Azt mondja, hogy újra elmegy majd önkéntesnek, hiszen nagyon sokat tanult a kongói kultúrából. Volt esküvőkön, temetéseken, ott az anyagiak kevésbé fontosak. Ugyanakkor fontos különbséget tenni, és nem felszínesen általánosítani. Mert a kongói embereknek ugyanúgy van okostelefonjuk, ott is van Internet vagy elektromos áram. Egy ilyen gyakorlathoz az a fontos, hogy legyen érdeklődés, és az embereket helyezzék az első helyre.
Lydia azt tervezi, hogy tanulmányai mellett továbbra is aktív szociális munkát végez majd, például a menekült gyermekek között a bécsi Salezianumban.
Azok a magyar fiatalok, akik komolyan érdeklődnek a missziós önkéntesség iránt, forduljanak bizalommal Derossi Raja szalézi atyához a derossisdb@yahoo.co.in e-mail címen.
