Főoldal / Magyar Tartomány / Péliföldszentkereszt őrzőjére emlékezünk
Péliföldszentkereszt őrzőjére emlékezünk
2016-10-03 Hétfő | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
megemlékezés • Péliföldszentkereszt • szalézi élet • szerzetes •
Péliföldszentkereszt, a Magyarországra települő Szalézi Társaság első otthona az 1950-es évek után csaknem romhalmaz lett, akik a létesítményeket használták, leromboltak szinte mindent, amit az első szaléziak keservesen felépítettek. Csak az ősi templom maradt, csodával határos módon, úgyszólván sértetlenül, mert egy buzgó szalézi megőrizte az utókor és a jövő szalézi szerzetesei számára. Don Boscónak ezt az alázatos, hűséges fiát Pintér Józsefnek hívták. Halálának évfordulóján felidézzük emlékét.
A Győr-Sopron megyei Bogyoszlón született 1904. január 6-án. Édesapja egyszerű, mélyen vallásos földműves. Első felesége halála után, kitől öt gyermeke született, feleségül veszi a nála jóval fiatalabb Nyerges Terézt. Házasságukból húsz év után születik meg József, aki a keresztségben a korábban elhalt féltestvérének nevét kapja.
Elemi iskoláit Bogyoszlón végzi el. Édesapja határozott kívánságára Győrbe kerül gimnáziumba. Minden vágya, hogy fia egykor Isten szerény szolgája legyen. Sajnos, 1917-ben váratlanul meghal. Feleségéhez intézett utolsó szavai ezek: "A gyereket ki ne vedd az iskolából!" El is végzi a gimnázium három osztályát. Tovább azonban özvegy, beteges édesanyja a taníttatással járó költségeket előteremteni nem tudja. Haza kell jönnie. Itthon segít a ház körül és a mezei munkákban. A világháború javában dúl. A gimnázium negyedik osztályát kénytelen mint magántanuló végezni. Nehezen megy. Tetézi a bajt, hogy hallása romlik. Három hónapot tölt ezért Pesten, majd magánvizsgázik.
Bíró Imre magyaróvári piarista igazgatótól szerez tudomást a magyar Szalézi Társaságról. 1922. február 17-én ír a szentkereszti házfőnöknek és a Társaságba való felvételét kéri: "Nem keresek fényt, rangot, hanem csendes, Isten dicsőségére szolgáló munkát..." Kérését Antal János akkori igazgató meghallgatja, és az 1922-23. tanévre bevonul Szentkeresztre "Mária-fiúnak". Itt végzi el a gimnázium ötödik osztályát.
A tanév befejeztével elöljárói az óbudai Szent Alajos Házba küldik, hogy a közeli Szent Margit kórházban fülbaját gyógyítsák. Innen írja meg a noviciátusba való felvételének kérvényét. Vágya teljesül. Felveszik. A noviciátust 1923. július 25-én kezdi meg. Ugyanebben az évben november 18-án Niedermayer Ferenc tartományfőnök kilenc társával együtt beöltözteti.
A noviciátus év elteltével a házi-, majd tartományi káptalan érdemesnek tartja a hároméves fogadalmak letevésére. 1924-25 esztendőt ugyancsak Szentkereszten tölti. Tanul, tovább képezi magát. Ahol tud, segít, dolgozik. Ebben az évben az intézet egyik oldalára emeletet építenek. Kell a segítség. Ki is veszi részét a munkából.
1925-ben Rákospalotán megnyílik a Clarisseum. A nyári lelkigyakorlatok elvégzése után elöljárói de irányítják. A növendékek felügyelője, és a meginduló oratóriumi életben is segít. Így telik el három esztendő. Közben gimnáziumi tanulmányait is elvégzi. 1928-ban az elöljárói a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi karára bejáró tanulóként vetetik fel. Erre mindig büszke volt. Kiváló professzorok tanítják. Legszívesebben Dr. Mihályfy Ákost emlegeti, akitől a szent liturgiának nem csupán szabályait tanulja meg, hanem annak szeretetét is magába szívja. 1930. január 16-án a váci megyéspüspök, dr. Hanauer István kezéből megkapja a tonzúrát. Még ugyanabban az évben a Szent Imre jubileumi évre hazánkba érkező lengyel szalézi bíboros, Dr. Hlond Ágoston augusztus 18-án a Clarisseumban az első, majd néhány nap múlva, augusztus 23-án esztergom-tábori intézetünkben a másik két kisebb rendet adja fel neki. A következő esztendőben, június 23-án a szubdiakonátust, november 29-én pedig a diakonátust kapja meg. Szíve vágy teljesül, amikor pappá szentelik ugyancsak Vácon, 1932. június 29-én. Első miséjét szülőfalujában, Bogyoszlón július 3-án mutatja be. Az egyszerű, falusi házból miseruhába öltözötten, édesanyjától kapott áldással indul a templomba a szent áldozat bemutatására. Primíciás emlékképének mottója találó: "Egyért könyörögtem az Úrhoz, csak egyet kérek, hogy lakhassak az Úr hajlékában, amíg csak élek." (Zsolt 26,7)
Elöljárói Rákospalotán a Don Bosco Nyomda vezetőjévé teszik. Kitűnő üzleti érzékkel lát munkához. Mégis, egyre erősödő fülbaja miatt e munkakör alól felmentik és Szentkeresztre helyezik. Ettől kezdve Szentkereszt lesz szerzetes papi életének csaknem állandó munkaterülete. Valóban, néhány év kivételével (1935-36 Magyaróvár, 1936-38 és 1946-47 Visegrád) életét itt ölti el. Előbb, mint szentkereszti és mogyorósbányai káplán, majd később ugyanott plébánosként működik. Közben, az idetelepített Szalézi Hittudományi Főiskolán a liturgia tanára is. Neki való munka. Nagy lelkesedéssel végzi.
1950-ben az állam megvonja a szerzetes rendek működési engedélyét. Másfél hónapot Jászberényben kénytelen eltölteni. Szabadulása után visszakerül az időközben államosított szentkereszti házba, ahol egy szobában harmadmagával húzza meg magát. Káplánkodik. Egy év múlva plébánosától állami részről megvonják a működési engedélyt. A főegyházmegyei hatóság ekkor nevezi ki őt plébánossá Péliföldszentkereszten, amelynek fíliája Mogyorósbánya.
1957-ben rendtársai és a mogyorósbányai hívek körében ünnepli ezüstmiséjét. Az emlékkép szövege lelkületét tükrözi: "Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével" (Gal 6,14). 1974-ben tölti be szerzetesi életének 50 éves jubileumát. Még életben levő két novicius társával együtt mond köszönetet az Úrnak az ötven esztendő minden szépségéért, megpróbáltatásáért.
Vezeti a búcsújáróhelyet és káplánjával együtt pasztorálják a fíliát, amely három kilométerre fekszik a mátertől és csak gyalogosan közelíthető meg. Káplánjai sokallják a gyaloglást és megindul a fília önállósítása. Annak tulajdonképpen örül, hogy a községnek saját lelkipásztora lesz, mégis nehezére esik a lemondás azokról, akikkel ennyire összeforrott, különösen a háború és a front idején; akiknek munkáját, életét adta, ahová oly sok emlék, siker, áldozat fűzi. A főegyházmegyei hatóság Szentkeresztet - hívek hiányában - először nagysápi kihelyezett káplánsággá, majd önálló templomigazgatósággá teszi (1970). Egymás után érik a megaláztatások, bár érdemei elismeréséül főegyházmegyei tanácsosi címet kap. Apránként minden önállóságát elveszti. Plébánosból káplán lesz, majd a bajóti esperes plébános alá rendelik. Minden ténykedésében, főként anyagi vonatkozásban, teljesen tőle függ.
Szerette hivatását. Don Bosco atyánk jelszava: "Lelkeket adj, Uram, a többit vedd el" betöltötte egész életét. Minden igyekezetével, tehetségével, gyakran még súlyos betegen is intézi a kegyhely zarándoklatait, búcsús ünnepeit. Fáradságot, erőt, egészséget nem kímélve dolgozik.
A szürke hétköznapi remeteéletben a rendtársak látogatása mindig ünnep számára. Az itt primíciázó, jubiláló testvérek örömöt, boldogságot visznek egyhangú életébe. Betegségéről soha nem beszél, ha kérdezik, tréfával üti el a kérdést. Nem panaszkodik. Nem zúgolódik. Leveleiben is csupán imát kér, hogy "öregedő szekerét tovább vonszolhassa". Senkit meg nem bírál, legkevésbé szerzetesi vagy egyházi feletteseit. Híveit nagyon szereti. Éveken át tűző napon, tapadó sárban, zuhogó esőben, hóban-fagyban kapaszkodik át a dombon hitoktatni, misézni, híveit ellátni. Generációt nevel fel. Volt híveitől nem is szakad el egészen. Míg egészsége engedi, felkeresi őket. Betegségében viszont ők látogatják, vigasztalják.
Akiket az Isten szeret, azokat megpróbálja. Őt is nagyon szerette, mert nagyon megpróbálta.
gyermekkorától kínlódik a fülbajával, mely korával együtt súlyosbodik. E betegség kissé félszeggé teszi és megnehezíti munkáját. Ehhez járul egyre fokozódó cukorbaja. Járja a kórházakat, néha egy év alatt kétszer-háromszor is eszméletlenül találják. Naponként maga fecskendezi be a szükséges inzulin mennyiséget. Egy rossz pedikűrözés eredményeképpen talpán csúnya seb keletkezik. A cukorbaj miatt nem tud gyógyulni. Hónapokat tölt Budapesten az újpesti kórházban. Állapota rosszabbodik, maga is érzi. Felveszi a betegek szentségét. De Istennek még terve van vele. Visszakerül Szentkeresztre. Sebe, ha lassan is, gyógyulni kezd. Több alkalommal fekszik az esztergomi kórházban is. Érzi, hogy már nem bírja m sokáig. Lábai erőtlenedni kezdenek, csak bot segítségével tud járni, a szentmisét is ülve végzi. Végül egyre súlyosbodó különböző betegségei arra kényszerítik, hogy elfogadja a Főegyházmegyei Hatóság döntését. Felszólításra nyugdíjaztatását kéri. 1975-ben még a tavaszi búcsún részt vett, és ezután költözött be az esztergomi Simor Otthonba. Fájó szívvel hagyta el Szentkeresztet 1975. július 5-én.
A combnyaktörés a Simor Otthonban éri. A tatabányai kórházból visszatérve, szentségekkel megerősítve az imádsággal megszentelt Simor Otthon falai között adta vissza lelkét teremtőjének 1975. október 3-án. Beszentelésére 7-én az esztergomi szentgyörgymezei temetőben kerül sor. A szertartást Pálos Iván segédpüspök végzi 26 rendtárs, a paptestvérek és egykori híveinek jelenlétében. A gyászszertartáson a szeminárium tanári kara és növendékei is részt vettek. Innen Mogyorósbányára szállítják, és ott temetik el nagy részvét mellett. A mogyorósbányai hívek szeretetét és ragaszkodását legszebben az bizonyítja, hogy holtan is magukénak akarják tudni. Kieszközölik a főegyházmegyei hatóságtól, hogy Mogyorósbányán temessék el. Emlékét őrizni, sírját gondozni kívánják.
Ide kell feljegyezni még Dr. Lékai László püspök apostoli kormányzó sorait, aki VIII. számú körlevelében így emlékezik meg róla: "Megboldogult Oltártestvérünk egész papi élete összefonódott a péliföldszentkereszti búcsújáró hellyel: negyven éven át kisebb megszakításokkal működött itt lelkivezetőként, teológiai tanárként, végül pedig mint az esztergomi főegyházmegye papja, a kegytemplom igazgatójaként. Buzgóságáról a kegyhelyet felkereső különböző vidékiek hívő serege tudna csak igazán beszélni. Megható volt az a ragaszkodás, amely Szentkereszthez fűzte; a betegség egyre nehezedő keresztjét is csak azért tudta viselni, mert a kegyhely szeretete fűtötte papi szívét. Talán ezzel is magyarázható, hogy a nyugalom, illetve a pihenés lehetőségét oly rövid ideig tudta élvezni.
A mindenható isten különböző mértékben osztja adományait. Lehet, hogy neki csak egy minát adott. Ő ezt az egy minát nem ásta el, mint az evangéliumi ember, hanem minden erejével kamatoztatta. Erősen hisszük, hogy az Örök Bíró e szavakkal fogadta: "Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel kevésben hű voltál, sokat bízok rád:- menj be Urad örömébe." (Mt 25,23)
Dr. Peisch Alajos SDB, egykori noviciustársa/Szaléziak.HU
