Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / India – A becchi ház Guwahatiban

India – A becchi ház Guwahatiban

India – A becchi ház Guwahatiban

2016-02-08 Hétfő   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

A Don Bosco Szaléziak guwahati közössége a város Panbazar körzetében található tartományi központ keretein belül felépítette a szalézi rend alapítójának, Bosco Szent Jánosnak a Torino melletti Becchiben található gyermekkori házát.

 

 

Az épületet a szent ünnepén, január 31-én Guwahati érseke, John Moolachira áldotta meg és Porcu Mario atya, 97 éves olasz szalézi nyitotta meg. Az „álmok házának” megnyitóján az idős szalézi, aki egyben a maligaoni Don Bosco iskola alapítója és igazgatója volt, elmondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy a szobám ablakából láthatom azt a házat, ahol a fiatal Bosco Jancsi a gyermekkorát töltötte.” 

 

A házat CM Jose fiatal művész építette. Az ötlet Thomas Vattathara atyától, a Guwahati szalézi tartomány tartományfőnökétől származik, aki elmondta, hogy az épületet 40 festménnyel díszítették, amelyeken Don Bosco életének egyes szakaszait mutatják be, hogy a mai fiatalok is el tudják képzelni Don Bosco vízióját az életről és a nevelésről. Remélik, hogy ez a folyamat megihleti őket, hogy ők is merjenek nagyot álmodni.

 

A Don Bosco Szaléziaknak az a terve, hogy a házban múzeumot rendeznek be, amely vonzza majd a látogatókat, elsősorban a fiatalok számára lesz kihagyhatatlan.

 

 

ANS/donboscoindia.com /Szaléziak.HU   

A kategória cikkei

"Együtt járunk, egy jóslat hordozói vagyunk" - Playà atya „jóéjszakátja”

"Együtt járunk, egy jóslat hordozói vagyunk" - Playà atya „jóéjszakátja”

#Szalézi világ 2026-07-22, Szerda

2026. július 21-én, hétfőn a Szent Szív közösségének mondott „jóéjszakát”-jában Joan Lluis Playà atya, a rendfőnök megbízottja a Szalézi Családon..

India – „Lélek Algoritmus” a digitális kori hitbeszélgetésekhez

India – „Lélek Algoritmus” a digitális kori hitbeszélgetésekhez

#Szalézi világ 2026-07-20, Hétfő

A mumbai Don Bosco Ifjúsági Szolgálat (DBYS) elindította a „Lélek Algoritmus” (Soul Algorithm) című új online talkshow-t, amely a katolikus bölcsességet a..

Olaszország – A rácsokon túl: ifjúsági szolgálat a fiatalkorúak börtönében

Olaszország – A rácsokon túl: ifjúsági szolgálat a fiatalkorúak börtönében

#Szalézi világ 2026-07-20, Hétfő

Július 13. és 17. között az olasz Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiatal vezetőinek egy csoportja a trevisói La Prima Pietra egyesülettel együtt intenzív..

Lengyelország – 36. nemzetközi gyalogos zarándoklat Suwałkiból Vilniusba

Lengyelország – 36. nemzetközi gyalogos zarándoklat Suwałkiból Vilniusba

#Szalézi világ 2026-07-20, Hétfő

2026. július 15-én, szerdán indult a 36. nemzetközi gyalogos zarándoklat a lengyelországi Suwałkiból Vilniusba, Litvániába. Az idei mottó a „Béke..

Lengyelország – Szalézi missziós önkéntesek segélyprojektje Ukrajnának

Lengyelország – Szalézi missziós önkéntesek segélyprojektje Ukrajnának

#Szalézi világ 2026-07-17, Péntek

A krakkói tartomány (PLS) „Młodzi Światu” szalézi missziós önkéntesei (SWM) elindítják a „Lengyel segély Ukrajnának” elnevezésű projektet.

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Olaszország - Tablettel a szalézi iskolábaMuzslya - Szalagavató bál a szalézi kollégiumban >