Nagy örömömre szolgált, hogy születésének bicentenáriumán találkozhattam a Torinóban összegyűlt Szalézi Családdal Szűz Mária, a Keresztények Segítsége Bazilikában, ahol az Alapító földi maradványait is őrzik. Ezzel a levéllel újra találkozni szeretnék Veletek az Úrnak való hálaadásban, s ugyanakkor felidézném Don Bosco lelki és lelkipásztori örökségének leglényegesebb elemeit, hogy arra buzdítsalak, éljétek meg őket bátorsággal.

            Olaszország, Európa és a világ nagyon sokat változott ebben a két évszázadban, a fiatalok lelke azonban ugyanaz: ők ma is nyitottak az életre, az Úrral és a másokkal való találkozásra, ám sokakat fenyeget az a veszély, hogy elbátortalanodnak, lelkileg elcsüggednek és elszigetelődnek.

            Don Bosco elsősorban arra tanít bennünket, hogy ne legyünk tétlenek, hanem vegyük kezünkbe a dolgokat, nyújtsunk a fiataloknak minden részletre kiterjedő nevelést, amely egyértelműen vallási alapokon nyugszik, bevonja az elmét, az érzelmeket, az egész embert, akit mindig úgy kezel, mint Isten teremtményét és szeretett gyermekét. Ebből születik a valódi emberi és keresztényi pedagógia, amelyet a megelőzés és a befogadás lelkülete jellemez, elsősorban a szegény sorsú, a társadalom peremére sodródott fiatalok irányában. Általa lehetőséget kapnak arra, hogy elsajátítsanak egy szakmát, jó keresztények és becsületes állampolgárok legyenek. A fiatalok erkölcsi, állampolgári és kulturális nevelése révén Don Bosco az emberek és a polgári társadalom javáért cselekedett, mint aki összeköti a vidámságot, a tanulást és az imát, vagy a munkát, a vallást és az erényt.  A hivatástisztázás szerves részét képezi ennek az útnak, hogy mindenki megtalálja az Egyházban azt az életformát, amelyet az Úr szánt neki. Az a széleskörű és tartalmas nevelői szemlélet valósította meg az „evangelizálva nevelni és nevelve evangelizálni” fogalmát, amelyet Don Bosco a „Da mihi animas” jelmondatban foglalt össze (Klérus Kongregációja, A katekézis általános direktóriuma [1997. augusztus 15.], 147.).

            Don Bosco pedagógiájának egyik jellegzetes eleme a szeretetreméltóság. Ez az a másoknak adott és a másoktól elfogadott szeretet, amelynek része a szimpátia, a gyöngédség, a megértés és a másik életében való részvétel. Azt mondta, a nevelésben nem elég szeretni, hanem a nevelő szeretete konkrét és hathatós gesztusok által nyilvánuljon meg. Ennek a szeretetreméltóságnak köszönhető, hogy sok gyermek és kamasz intenzív és egészséges szeretetet tapasztalhatott meg szalézi körökben, ami rendkívül értékes személyiségük fejlődése és az életük útja során.

            Don Bosco nevelési módszerének más ismertetőjegyei is vannak: családias légkör; a nevelő olyan, mint egy apa, a fiatal tanítója és barátja. Jelenlétét a szalézi pedagógia az „elkísérés” szóval fejezi ki. Ilyen jellegzetesség még az ünnepi, vidám hangulat, a sok éneklés, zene és színház, a játék, a rekreáció, a kirándulások és a sport fontossága.

            Alakjának kiemelkedő tulajdonságait így foglalhatjuk össze: teljes szívével egészen Istennek adta magát a lelkek üdvösségéért, és ugyanazon szeretet megnyilvánulásaként volt hűséges az Úrhoz és a fiatalokhoz. Ez a lelkület vezette őt, mikor elindult „kifelé”, a társadalom perifériáján élők felé fordult, és amikor bátor döntéseket hozott: a szegény fiataloknak szentelte magát, azzal a céllal, hogy egy óriási mozgalmat hozzon létre a szegényekkel, a szegényekért; majd a nyelvi, faji, kulturális és vallási határokat átlépve kiszélesítette ezt a szolgálatot, fáradhatatlan missziós indíttatásának köszönhetően.

            Tervét mindenki felé örömteli befogadással, szimpátiával, személyes találkozással és elkíséréssel valósította meg. Elérte, hogy együttműködés szülessen közte és Mazzarello Mária Dominika között, a világiak között, s ezáltal megszületett a Szalézi Család, amely terebélyes faként megkapta és továbbvitte örökségét. Egyszóval Don Bosco nagy szenvedéllyel munkálkodott a fiatalok üdvösségéért, Jézus Krisztus hiteles tanúja és Evangéliumának kiváló hirdetője volt, mély egységben az Egyházzal, legfőképpen a pápával. Szüntelen imában és egységben élt Istennel, erős és gyöngéd szeretettel viseltetett a Szűzanya iránt, akihez Szeplőtelen Szűzként és a Keresztények Segítőjeként fohászkodott, számos csoda ajándékát kapta fiataljai számára.

            A Szalézi Család ma is új nevelési és missziós határok felé nyit, élve az új kommunikációs eszközök és a különböző vallású népek, a fejlődő vagy a migráció problémáival küzdő országok kultúraközi nevelése által nyújtott lehetőségekkel. A 19. századi Torino kihívásai világszintűvé váltak: a pénz imádata, az erőszakot szülő igazságtalanság, a városi környezetre jellemző kulturális problémák és ideológiai térhódítás. Néhány ezek közül nagyobb súllyal hat az ifjúságra, mint például az internet elterjedése, így tőletek várnak választ, Don Bosco gyermekei. A ti feladatotok, hogy a sebekkel együtt azzal az erővel is dolgozzatok, amelyet a Szentlélek ad nektek a krízishelyzetekben.

            Miként a Szalézi Család, ti is arra lettetek meghívva, hogy újra felvirágoztassátok a karizmatikus kreativitást nevelési intézményeitekben és azokon kívül, apostoli odaadással a fiatalok útján, legfőképpen azokén, akik a perifériákra szorultak. „Az ifjúsági lelkipásztorkodás megszokott formája a társadalmi változások zátonyára futott. A szokványos struktúrákban a fiatalok gyakran nem találnak válaszokat a gondjaikra, szükségleteikre, problémáikra és sebeikre. Ránk, felnőttekre tartozik, hogy türelemmel meghallgassuk őket, értsük meg gondjaikat, igényeiket, és tanuljunk meg olyan nyelven beszélni velük, amelyet megértenek” (Evangelii gaudium, 105.). Nevelőként és közösségként kísérjük el őket útjukon, hogy boldogan vihessék Jézust minden utcára, minden térre és a Föld minden zugába (vö. uo. 106.).       Don Bosco segítsen nektek, hogy ne okozzatok csalódást a fiatalok mély vágyainak teljesítésében: az élet, a nyitás, az öröm, a szabadság, a jövő utáni vágyakozás; hogy összefogjanak egy igazabb és testvériesebb világ építésében, minden nép fejlődésében, a természet és az emberek által lakott területek védelméért. Az ő példája nyomán segítsétek őket, hogy megtapasztalják, csak a kegyelmi életben, vagyis Krisztus barátságában válthatják valóra ezeket az eszméket. Abban az örömben lehet részetek, hogy elkíséritek őket a hit, a kultúra és az élet szintézisének keresésében, azokban a pillanatokban, amikor fontos döntéseket hoznak meg, amikor egy összetett valóságot akarnak megérteni.  

            Elsősorban két feladatra mutatnék rá, ami az ifjúsággal kapcsolatban ránk vár: az első, hogy a keresztény antropológia szerint tanítsuk az új kommunikációs eszközök és közösségi hálók nyelvezetét, amely gyökeresen megváltoztatja a fiatalok kulturális normáit, így az emberi és vallási valóságot illető látásmódjukat. A második a társadalmi önkéntesség új formáinak kidolgozása, anélkül, hogy beletörődnénk azokba az ideológiákba, amelyek az emberi méltóság és a munka értéke elébe helyezik a piacot és a termelést.

            Evangelizáló nevelőnek lenni egy természetes és kegyelmi ajándék, de a formáció, a tanulás, az elmélkedés, az ima és az aszkézis gyümölcse is egyben. Don Bosco azt mondta a fiataloknak: „Értetek igyekszem, értetek dolgozom, értetek élek, értetek kész vagyok életemet is feláldozni” (Alapszabályok, 14.).

            A XVI. Benedek pápa által többször is említett „nevelési szükséghelyzettel” (vö. Róma egyházmegyéjének és városának írt levél a nevelés sürgető feladatáról, 2008. január 21-én) szemben az eddigieknél is határozottabban kérem a Szalézi Családot, hogy hatékony nevelői szövetséget mozdítsanak elő a különböző egyházi és világi szervezetek között, hogy a különböző karizmákkal közös munkába fogjanak minden fiatal javára a világon. Külön kihangsúlyozom annak a halaszthatatlan szükségességét, hogy a fiatalok családjával is foglalkozzunk. Az ifjúság-pasztoráció ugyanis nem lehet hatékony, ha nincs mellette valódi család-pasztoráció.

            A szalézi egy olyan nevelő, aki a kapcsolatok és a feladatok tömkelegében a legfőbb örömhírt hangoztatja, amely semmiképpen sem hiányozhat: „Jézus Krisztus szeret téged. Életét adta azért, hogy üdvözítsen, és most minden nap melletted él, hogy megvilágosítson, megerősítsen, megszabadítson téged” (Evangelii gaudium, 164.).  Ahhoz, hogy Don Bosco hű tanítványai lehessünk, meg kell újítanunk a katekézis melletti döntésünket, ami az ő állandó munkája volt, s amelyet ma egy új evangelizáció missziós keretein belül kell értelmeznünk (vö. uo. 160-175.). Ennek a hithirdető katekézisnek az első helyen kell állnia a szalézi intézményekben; teológiai és pedagógiai hozzáértéssel és a nevelő hiteles tanúságtételével kell megvalósulnia. Olyan útra hív, amely magában foglalja az Úr Igéjének hallgatását, a szentségekhez való járulást, legfőképpen a gyónást és a szentáldozást, és a gyermeki kapcsolatot Szűz Máriával.

            Kedves szalézi testvérek és nővérek, Don Bosco tanúságot tett arról, hogy a kereszténység a vidámság forrása, mert nem más, mint a szeretet Evangéliuma. Ez az a forrás, amelyből az öröm és az ünnep erőt és folytatólagosságot nyer, a szalézi nevelési gyakorlatban is. „Akkor válunk teljesen emberivé, amikor többek leszünk a pusztán emberinél; amikor megengedjük Istennek, hogy önmagunkon túlra vezessen bennünket, hogy ezáltal elérjük legigazibb valónkat. Ebben rejlik az evangelizáció forrása” (Evangelii gaudium, 8.). Az Egyháznak komoly elvárásai vannak a fiatalokról való gondoskodást illetően; ugyanúgy hatalmas az a karizma, amelyet Bosco Szent János a Szentlélektől kapott. Ezt a karizmát a Szalézi Család viszi tovább szenvedélyes odaadással a fiatalok iránt, minden kontinensen, számos papi, szerzetesi és világi hivatás kibontakozásával. Ezért szeretettel bíztatlak benneteket, hogy a gondolkodásában, szavaiban és tetteiben megnyilvánuló evangéliumi radikalitással vegyétek magatokhoz alapítótok és atyátok örökségét, megfelelő felkészüléssel és szolgálatkész lelkülettel, úgy, mint Don Bosco, a fiatalokkal, a fiatalokért.

Vatikán, 2015. június 24.

Keresztelő Szent János születésének ünnepén.