Főoldal / Szalézi világ / Szíria – Megőrizni a reményt
Ha Aleppóban élsz, és még nem vagy 10 éves, akkor az egyetlen forgatókönyv, amire az életedből emlékezni tudsz, a háború. Ha tizenéves vagy, a háború jelöli a közelmúltadat és a jelenedet, és már eléggé felnőttnek kell lenned ahhoz, hogy hiányold a békét. Hogyan sikerül akkor a szaléziaknak, akik a fiatalokért élnek, megőrizni a reményt ilyen körülmények között?
Pier Jabloyan atya, az aleppói oratórium igazgatója „a háború brutális erejének” hívja ezt az erőszakos képességet, amely nem csak az embereket képes megölni, hanem az álmokat, a terveket, az eszményeket is, különösen a fiatalok körében. A túlélési vágy felváltja az élni akarást.
Ez olyan dolog, ami befolyásolja a vallásos embereket is. Korábban csak békésen vigyázták a hűséges, hívő nyájat, míg most meg kell osztaniuk az idejüket, hogy vizet, élelmiszert szerezzenek ...
Szíria esetét gyakran félreértelmezik külföldön. „Amikor elkezdtek kérdezni Aleppóról, rájöttem, hogy az embereket rettenetesen félretájékoztatták.” Az egyetlen dolog, ami egyértelmű mindenki számára, hogy „egy alattomos háború van folyamatban, egy piszkos és konkrét háború”, amely során különböző érdekek találkoztak Szíriában „a harctéren”, ahol „azok, akik még akár a saját életükkel is fizetnek, a civilek.”
Mégis, Jabloyan atya megállapítja: „A szaléziak egy jobb jövőt remélnek: ezért maradunk a fiatalokkal és dolgozunk velük. Ha abbahagynánk, ez azt jelentené, hogy elvesztettük a reményt. De még a legkisebb pislákoló fény is mozgásban tart minket, és ha a háború befejeződik, a mi nagy feladatunk az lesz, hogy rekonstruáljuk azt, amit leromboltak, nemcsak fizikai értelemben.”
Ez az oka annak, hogy még mindig lehet találni néhány pozitív aspektust: a félelemnek a háborútól is van pozitív hozadéka, az a képesség, hogy értékeljük a kis dolgokat, hogy megünnepeljük a legkisebb alkalmakat is. „Ez az, amit megpróbálok továbbítani a Facebookon, amikor osztom „a nap mosolyát”, vallomásokat az életnek azokról a területeiről, amelyek továbbra is megmaradtak a számunkra, a tudat, hogy minden pillanat, amely elmúlik, értékes.”
Mindezek mellett, a bizonytalanság megerősítette sokak hitét, gyakorló hívőkké alakítva őket. „Úgy érezzük, mintha ismét az első keresztények idejét élnénk, amikor ez történik, hiszen ott is és most is lehetséges a vértanúság. Senki sem keresi, de olyan a hozzáállásuk, mint azoknak, akik azt mondják: „Uram, nem akarjuk, de legyen meg a te akaratod.”
ANS – Róma/Szaléziak.HU
