Mi értelme van oly sok ártatlan embert megölni Isten nevében?
Az erőszak része a vallásnak?
Mi legyen a mi álláspontunk az erőszak ilyen légkörében?
Ezeket a kérdéseket aközben tettük fel, mialatt testvéri támogatást nyújtottunk sok családnak, akik látták a szeretteik halálát, akik most csak gyászolni tudnak.
Ezek az események után egy mélyebb kérdés fészkeli be magát a szívünkbe és az elménkbe: hányszor bocsássunk meg? Meddig lehetséges megbocsátani? Ott van a kísértés, hogy az erőszakra ugyanolyan erőszakkal válaszoljunk.
Ferenc pápa emlékeztet bennünket, hogy „a békének van arca és szíve: ez Jézus arca és szíve, az Isten Fiáé, aki meghalt a kereszten és feltámadt pontosan azért, hogy békét hozzon az egész emberiség számára. Jézus a »mi békénk« (Ef 2,14), mert Ő lebontotta a gyűlölet falát, amely megosztotta egymás között az embereket.” (Ferenc pápa 2015. május 11.)
Mint keresztények, hivatásunk arra hív minket, hogy az élet és a növekedés számára adjunk teret és lehetőséget, nem a pusztulásra. A szeretet magvait elvetve elutasítunk mindenféle erőszakot.
A mi Szalézi Családunkban számtalan példa található olyan emberekre, akik elkötelezettek a béke és az élet kultúrája iránt. Hogy csak néhányat említsünk: testvéreink Jubában, Dél-Szudánban, akik megnyitották a kápolna kapuját, hogy elhelyezzenek sok embert, aki a háború miatt elvesztette otthonát. Testvéreink Szíriában az örömnek és az oktatásnak adtak teret a háború és a pusztítás közepén. Testvéreink Kolumbiában, akik békére és tiszteletre nevelik a korábbi gyermek-katonákat és megpróbálnak egy jobb jövőt nyújtani nekik.
A 19. század vége felé nehéz idők jártak Olaszországban, ez a háború és a megosztottság ideje volt. Sokan gyakran fordultak Don Boscóhoz félelmeikkel a piemonti egyház törékeny helyzetét látva. Az opció, amit Don Bosco javasolt, világos volt, és érvényes ma is az ilyen helyzetekben. A megközelítése az volt, hogy „kapcsolatokat építsünk, és mindenekelőtt, hogy legyünk család.” Ennek a felismerésnek az eredménye volt az oratórium, amelyet megalapított, és amely kedvelt találkozóhely és otthon a rászorulók számára, egy tér, amely túlmutat a pillanatnyi ideológiai és vallási megosztottságon és megnyitja kapuit, hogy mindenki számára otthon legyen. Az oratórium a párbeszéd és az együttélés modellje mindenki számára, ugyanakkor egy meghívás a szolgálatra.
ANS szerkesztői üzenet
Fotó:24.hu
