Főoldal / Szalézi világ / India – Önkéntesként HIV-fertőzött fiúk között
India – Önkéntesként HIV-fertőzött fiúk között
2017-02-17 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
önkéntesség • India •
Des Williams a Bosco Önkéntes Akció, vagy BOVA (Bosco Volunteer Action - BOVA) önkéntese Skóciából, aki egy kis időre félretette saját munkáját, hogy négy hónapot az indiai Salemben tölthessen el egy otthonban, ahol HIV-fertőzött fiúkat gondoznak. Néhány hónappal a hazaérkezése után megosztja az ott tapasztaltakat.
A Don Bosco Gondozó Otthonban (Don Bosco Care Home) hatvankét 7-21 éves fiú él. Mindannyian HIV-fertőzöttek; szinte mind HIV-pozitívnak születtek.
Daniel atya, az igazgató az elmúlt öt évben kifejlesztett egy otthont, ahol holisztikus megközelítéssel viselnek gondot a fiúkról. Különféle állatok és madarak is élnek itt, a fiúk etetik és gondozzák őket. Nyolc tejelő tehenük van, a tej eladásából pénzt kapnak, amit a gondozási központ fenntartására fordítanak. Minden fiú dolgozik a földeken, zöldséget és gyümölcsöt termesztenek, például a kókuszt, mangót, sárgarépát, hagymát, stb. A betakarított kukorica is növeli a megtermelt természetes élelmiszerek sorát.
Hétköznap 5-6 óráig sport foglalkozás van, és hétvégén is kétszer sportolnak. Kéthetente különleges programokat szerveznek, amikor vidám jeleneteket adnak elő, énekelnek és táncolnak. A fiúk nagyon tehetségesek és lelkesen készülnek a szórakoztató műsorokra. A tanulásra nagy gondot fordítanak itt, a fiúk reggel, iskola előtt és este maximum 2 órán keresztül tanulnak. Minden fiú hétköznap 5.30-kor kel és be kell tartaniuk a szigorú menetrendet, de a hétvégék lazábbak, több a sport, a pihenés és a kikapcsolódás.
A fiúk túlnyomó többsége elvesztette legalább az egyik, de valószínűbb, hogy mindkét szülőjét a HIV-fertőzés miatt fellépő betegségekben. Ha az egyik szülő meghal, a másik szülőnek hatalmas pénzügyi, fizikai és érzelmi teherrel kell megbirkóznia. Ezekben az esetekben a fiúk számára a legjobb megoldás, hogy ha Don Bosco segítségével új otthonra találnak.
Itt minden fiú naponta kétszer kap gyógyszert, ami támogatja az immunrendszerét. Részt vesznek a havi ellenőrzéseken a kórházban és folyamatosan ellenőrzik a vérükben levő fehérvérsejtek számát. Jelenleg 54 fiú egy HIV tablettát szed, heten kettőt, egy fiúnak pedig valószínűleg hamarosan hármat kell majd szednie, ami az utolsó lehetőségnek számít. Az otthonban figyelnek az egészségükre és a jó közérzetükre, szellemileg és érzelmileg támogatják őket, így ezeknek a fiúknak jó esélyük van rá, hogy a várható élettartamuk meghosszabbodjon.
Krishna 17 éves, és két évig élt az otthonban. Beszéltem vele, hogy megpróbáljam megérteni az érzéseit a múltjáról, és hogyan látja a dolgokat most és a jövőben. Azt mondta, az anyja meghalt egy kígyómarástól, amikor ő csak néhány hónapos volt, az apja pedig tüdőgyulladásban halt meg, amikor hatéves volt. Egy nagynéni viselte gondját tizenhárom éves koráig. Akkor elment otthonról, és két évig dolgozott egy szállodában a konyhán, amíg tizenöt nem lett. Egy szervezet segítségével ekkor a Don Bosco otthonba helyezték el Salemben.
Krishna azt mondja, a szülei ilyen körülmények között haltak meg, és ez az, amit ő hisz. Amikor megkérdeztem tőle, hogyan fertőződött meg a HIV vírussal, azt mondta, nem tudja, de elfogadja a mostani helyzetet. Azt mondta, amikor először megérkezett az otthonba, nagyon törékeny volt, és a vérképe sem volt biztató. Úgy érezte, hogy inkább halott, mint élő. De ma, amikor beszélek vele, úgy tűnik, hogy boldog, szeretetreméltó, nyugodt egyéniség. Azt mondja, szereti életet a gondozó központban, és nem megy többé vissza a szülőfalujába. Ugyanakkor úgy éreztem, szomorú, amikor azt mondja, hogy nincs különleges vagy közeli barátja. Ő egy tizenhét éves fiatal, aki egy HIV-fertőzöttek otthonában él, és nem a családja vagy közeli barátai körében. Nem remélheti, hogy lesz egy kapcsolata, vagy házasságot köthet. A megelégedettséget és a jutalmat a művészetben találja meg. Szeret rajzolni és festeni. Két év késéssel kezdte az iskolát, és időről időre hiányzik a betegség miatt, mint sokan az itteni fiúk közül. A közelmúltban volt a születésnapom, és Krishna rajzolt nekem egy képet, amin ő és én vagyunk, és boldog születésnapot kívánt nekem. Ez egy nagyon lehangoló pillanat volt.
Miután eltöltöttem közel négy hónapot közöttük, kezdtem hasonlóságokat felfedezni az itteni és az otthoni fiúk között. Van rivalizálás a sportpályán. Vannak barátságok és csoportok, akik összetartanak. Van nyomásgyakorlás és megfélemlítés, de nem nagyobb, mint otthon, Skóciában. Azonban észrevettem különbségeket is. A fiúk 5.30-kor ébrednek, ami véleményem szerint a fiatalabbaknak túl korai. Mindazonáltal elfogadják ezt, és egész nap foglalatoskodnak. Tanulnak iskola előtt (amit én itthon még sosem tapasztaltam), sportolnak (a nagy meleg ellenére) minden nap egy órán keresztül, és hétvégén is. Mindannyian dolgoznak, naponta segítenek a madarakat és az állatokat ellátni, zöldségeket és néhány helyi gyümölcsöt termesztenek. Salem egész Dél-Indiában híres a mangóról. Minden fiú általában részt vesz minden tevékenységben, legyen az tánc, éneklés, színjátszás, játékok stb.
A fiúk az otthonban a szalézi módszertan szerint, jólétben élnek: otthon, iskola, játék, templom. Bár csupán néhányan közülük katolikusok, mégis mind mondják a reggeli és esti imákat és elmennek misére a különleges napokon. Látom, hogy erőt merítenek Don Bosco lelki tanításaiból. Tartózkodásom alatt meglátogattam sok más Don Bosco fiúotthont, így elmondhatom, hogy ez jól fel van szerelve, és a forgalmas városban a Yercaud-hegység lábánál, lenyűgöző helyen áll.
Tartós benyomást tettek rám ezek a fiúk, akik születésüktől fogva, saját hibájukon kívül, egy gyógyíthatatlan kórral fertőződtek meg. A HIV-vírussal fertőzött betegeket megbélyegzi a társadalom, a falvakban, ahol a fiúk születtek, nemcsak a közösség, hanem család is apátiával fordul feléjük, elutasítja őket, mert pénzbeli és érzelmi terhet jelentenek. Ezek a fiúk tudják, hogy valószínűleg fiatalon meghalnak majd. Vélhetőleg látták a szüleiket meghalni a HIV-fertőzéssel összefüggő betegségekben. Néhányuknak meg kell birkózniuk azzal a ténnyel is, hogy lehet, hogy az idősebb testvéreik nem fertőződtek meg a vírussal. Nem csak a gyermekkor szokásos problémáival és aggodalmaival, de ezekkel a kérdésekkel is együtt kell élniük. A szalézi atyák dicséretes és önzetlen, napi áldozata nélkül ezek a fiúk nem lehetnének ma itt.
ANS-Salem/Szaléziak.HU
