Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Aktuális / „Önkéntesség személyre szabva” – Új uniós program indul fiataloknak

„Önkéntesség személyre szabva” – Új uniós program indul fiataloknak

„Önkéntesség személyre szabva” – Új uniós program indul fiataloknak

2017-04-21 Péntek   |   #Aktuális   |   ARCHIVÁLT

önkéntesség  • fiatalok  • projekt  •

Önkéntességről szóló új európai uniós projekt indul fiataloknak. A programban résztvevők szociális, egészségügyi, honvédelmi és katasztrófavédelmi közfeladatokat ellátó állami, egyházi, illetve civil szervezetek munkájába kapcsolódhatnak majd be.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, Novák Katalin a Család.hu portálon április 19-én közzétett interjúban elmondta: az Önkéntesség személyre szabva programmal az a céljuk, hogy a fiatalok számára a középiskolai tanulmányokat követően minimum fél-, maximum egy év úgynevezett gap year-t, tanulmányi szünetet biztosítsanak, amikor a hétköznapokból kiszakadva átgondolhatják pályaválasztási terveiket, és közben értelmesen töltik ezeket a hónapokat. Olyasmiket tanulhatnak, amiknek később nem csak hasznát vehetik, de közben másoknak is segíthetnek. A fiatalok a tapasztalatok birtokában dönthetnek arról, hogy a felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat, vagy inkább szakmát tanulnak – mutatott rá Novák Katalin.

Az államtitkár közölte: a 18–21 év közötti fiatalokat szólítják meg a programmal, közülük is azokat, akik úgy érzik, segítené őket fél–egy év „aktív kikapcsolódás” abban, hogy döntést hozzanak, merre indulnak tovább. A programban való részvétel feltétele, hogy a kezdés időpontjában az adott fiatal középfokú vagy középiskolai végzettséggel rendelkezzen, aktív hallgatói, tanulói, valamint foglalkoztatási jogviszonya ne legyen.

 Támogatási kérelmet állami költségvetési szervek, civil szervezetek és egyházi jogi személyek nyújthatnak be, amennyiben igazolhatóan állami közfeladatot látnak el az egészségügy, a honvédelem, a katasztrófavédelem, a gyermekjóléti alapellátás vagy a szociális bentlakásos szolgáltatások területén – mondta el Novák Katalin. Hozzátette: a támogatási kérelmek benyújtására konzorciumi formában is lehetőség van, a támogatási szerződések megkötésének feltétele pedig, hogy a támogatást igénylő regisztráljon az Emmi által a Civil Információs Portálon vezetett, közérdekű önkéntes törvény szerinti nyilvántartásba.

Novák Katalin közölte azt is, a támogatást igénylő feladata, hogy a fiatalok toborzása, bevonása után felkészítse és képezze őket az ellátandó feladatra, valamint nyelvi – angol vagy német –, illetve gépjármű vezetői engedély megszerzéséhez szükséges tanfolyamot biztosítson számukra.

 Abban az esetben, ha a fiatal honvédelmi vagy katasztrófavédelmi fogadó szervnél helyezkedik el, a C kategóriás gépjármű vezetői tanfolyam elvégzésére is lehetősége lesz – mondta az államtitkár.

 Novák Katalin kitért arra is, hogy a fiatalok lelki és fizikai felkészítése mellett a fogadó szervezetek érintett kollégáit is fel kell készíteni az önkéntes fiatalok kísérésére. A fogadó szervezetnek kell gondoskodnia az önkéntes fiatal egészségügyi szolgáltatási járulékának megfizetéséről is. A fiatallal megkötött önkéntes szerződés nem irányulhat fennálló foglalkoztatási jogviszony kiváltására. A fiataloknak minimum fél, maximum egy évig havonta minimum nyolcvan órában kell a választott tevékenységet végezniük.

 

MTI/Magyar Kurír/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

A Szentatya találkozott a genovai bérmálkozó fiatalokkal

A Szentatya találkozott a genovai bérmálkozó fiatalokkal

#Egyház 2026-05-16, Szombat

Szombaton délelőtt a Vatikánban találkozott Leó pápa a Genovai Főegyházmegye mintegy 600 bérmálásra készülő fiataljával, akiket 150 pap és hitoktató..

Lehetséges-e a szentség fiatal korban? Savio Domonkos és Carlo Acutis

Lehetséges-e a szentség fiatal korban? Savio Domonkos és Carlo Acutis

#Aktuális 2026-05-11, Hétfő

Két fiatalember, két távoli korszak, egyetlen szenvedély: hogy teljes mértékben megéljék barátságukat Istennel. Az Egyház története tele van olyan..

India - Olcsó lakásokat építenek a szaléziak Kalkutta egyik nyomornegyedében

India - Olcsó lakásokat építenek a szaléziak Kalkutta egyik nyomornegyedében

#Szalézi világ 2026-05-06, Szerda

Mathew George szalézi atya május 1-je, Szent József, a munkás ünnepe alkalmából harminc új otthont adott át Kapali Bagan–Narkeldangában, ezzel kibővítve..

Megkezdődött a regisztrálás a szalézi nyári ifjúsági programokra

Megkezdődött a regisztrálás a szalézi nyári ifjúsági programokra

#Magyar Tartomány 2026-05-04, Hétfő

Május 3-án, vasárnap 15 órakor startolt a jelentkezés a szalézi nyár programjaira! A helyszín és a programok maximális befogadóképessége 200 fő, ezért ne..

Olaszország – Generációk közötti párbeszéddel a korai iskolaelhagyás ellen

Olaszország – Generációk közötti párbeszéddel a korai iskolaelhagyás ellen

#Szalézi világ 2026-03-23, Hétfő

Torino külvárosában, Venaria Realéban a „Salesiani per il Sociale” társadalmi fejlesztési egyesület folytatja a „Scuola Libera Tutti!” elnevezésű..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Péliföldszentkereszt - Májusi Mária-búcsú 2017-benKazincbarcika – Pályázat a Szent Család-templomról >