A mi családunk – Don Bosco forradalmi álma: a szalézi munkatársak
2026-06-24 Ma | #Aktuális
A Szalézi Munkatársak Egyesülete (ASSCC), amelyet maga Don Bosco alapított 1876 májusában, 2026-ban ünnepelte 150. évfordulóját.
Vannak évfordulók, amelyek arra hívnak minket, hogy megálljunk, békével tekintsünk vissza, és ismét meghallgassuk azt a hangot, amely egy történetet szült. Az akkori Szalézi Munkatársak Jámbor Egyesületének, a mai Szalézi Munkatársak Egyesülete jóváhagyásának 150. évfordulója egy ilyen pillanat. Nem csupán egy dátum megünnepléséről van szó, hanem arról, hogy visszatérjünk Don Bosco évtizedek alatt kidolgozott meglátásának gyökereihez: ahhoz a meggyőződéshez, hogy a szalézi karizmát a világ szívéből fakadóan a laikusok is hivatottak megélni.
A korai évek
Hogy megértsük ezt az eredetet, vissza kell térnünk az első valdoccói évekhez. Ott, a fiatalok nyüzsgése és a változó Torino szegénysége közepette Don Bosco rájött, hogy a rá bízott küldetés túl nagy ahhoz, hogy csupán kevesen hajtsák végre.
Kezdettől fogva munkatársakat keresett: tanárokat, kézműveseket, jótevőket, családokat és fiatalokat. Olyan embereket, akik anélkül, hogy feladnák hétköznapi életüket, osztoznak a fiatalok nevelése és üdvössége iránti szenvedélyében. Ez a szerzetesekből és világiakból álló hálózat nem átmeneti támaszt jelentett, hanem munkásságának alapvető pillérét.
Emiatt, amikor Don Bosco elkezdte gondolkodni missziója megszervezésének stabil formáján, első gondolata nem egy a ma ismert értelemben vett szerzetesrendi kongregáció létrehozása volt. Eredeti terve egy olyan kongregáció létrehozása volt, amelyben belső és külső tagok egyaránt részt vesznek, akik otthonukban élve és életállapotukat fenntartva teljes mértékben részt vesznek a szalézi lelkiségben és küldetésben. Don Bosco egy nagy apostoli családról álmodott, amely rugalmas és nyitott, és képes integrálni azokat, akik a fiatalokat kívánják szolgálni anélkül, hogy feladnák családi vagy szakmai felelősségüket.
Ez a projekt azonban nehézségekbe ütközött. A Szentszék, abban a 19. századi egyházi kontextusban, rosszallotta az olyan kongregációt, amely nem szerzetes tagokat is magában foglalt, akik ilyen szoros jogi kapcsolatban vannak. Különböző kísérletek és módosítások után Róma elutasította Don Bosco „vegyes” kongregációra vonatkozó javaslatát. De ez a „nem” nem oltotta ki az megérzését. Épp ellenkezőleg, arra ösztönözte, hogy új, a kornak és a kánoni követelményeknek jobban megfelelő formát keressen, hogy életet adjon annak a világi hivatásnak, amelyet küldetése szempontjából elengedhetetlennek tartott.
A hívők nyilvános egyesülete
Így született meg a Jámbor Egyesület gondolata, amely egy olyan, hívőkből álló nyilvános egyesület lenne, akik bár nem szerzetesek, de osztoznának a szalézi lelkiségben, és aktívan részt vennének az nevelői és evangelizáló küldetésben.
Hosszú tervezetalkotási, konzultációs és kiigazítási folyamat után a Szalézi Munkatársak Jámbor Egyesületét végül a Szentszék 1876. május 9-én hagyta jóvá, míg két hónappal később jóváhagyták az első, Don Bosco által kidolgozott szabályzatot is.
Ez az eredet magyarázza a szalézi munkatársak mély identitását.
Nem segédcsoportként vagy egy külön támogató egyesületként születtek, hanem világi hivatásként, amely teljes mértékben részt vesz a szalézi karizmában.
Keresztények – laikusok és felszentelt papok –, akik a Szentlélek indíttatására elkötelezetten élnek Don Bosco életmódja szerint a mindennapi életükben. Missziós területük nem elsősorban az egyházi struktúra, hanem maga az élet: a család, a munka, a társadalom, az ifjúsági környezet, a perifériák, ahol a méltóság veszélyben van.
A szalézi munkatársak olyan keresztények, akik a világban élve részt vesznek az Egyház és a Szalézi Család küldetésében, Don Bosco szellemében. Ez a meghatározás három lényeges elemet tartalmaz. Az első a világi hivatás: a munkatársak nem adják fel életállapotukat, hanem küldetésük helyévé alakítják azt.
A második az apostoli közös felelősség: nem csupán külső munkatársak, hanem a Szalézi Család teljes jogú tagjai, akiket arra hívtak, hogy megosszák annak nevelő és evangelizáló küldetését.
A harmadik a szalézi lelkiség, amely áthatja létmódjukat és cselekvésüket: az öröm, mint a hit jele, a kísérő közelség, a kötelékeket teremtő családias szellem, a Segítő Szűzébe vetett bizalom és a fiatalok javát szolgáló lelkipásztori szeretet.
Szalézi identitás
Ez a lelkiség nem eszmék gyűjteménye, hanem egy életmód. A szalézi munkatárs olyan valaki, aki reménnyel tekint a valóságra, aki hisz azokban a lehetőségekben, melyek minden fiatalban rejlenek, aki tudja, hogyan legyen jelen ott, ahol mások kudarcot vallanak, aki kitartással és derűvel dolgozik, aki belülről alakítja át a környezetet.
Azonosságát egyszerű gesztusokban ismerik fel: egy bátorító szóban, egy támogató jelenlétben, egy új utakat nyitó kezdeményezésben, a periférián élők iránti különleges érzékenységben.
Az egyesület megalakulása óta közösségi alapú szervezeti felépítéssel rendelkezik, amely biztosítja a képzést, a közösséget és a közös küldetést. A tagság lehetővé teszi minden munkatárs számára, hogy hivatását ne magányosan, hanem egy olyan közösség mellett élje meg, amely együtt imádkozik, gondolkodik, tanul és cselekszik.
Visszatérni a gyökereinkhez ezen az évfordulón azt jelenti, hogy elismerjük: ez a hivatás azért született, hogy só és fény legyen a hétköznapi élet közepette, és hogy Don Bosco olyan világiakról álmodott, akik képesek arra, hogy kreativitással és bátorsággal elvigyék az evangéliumot a fiatalokhoz.
Borja Pérez SC, a szalézi munkatársak világ-szintű koordinátora
bolletinosalesiano.it/Szaléziak.HU
