Hogy az afrikai fiatalok ne gondoljanak a kivándorlásra, mindenekelőtt jobb szakképzésre van szükség - mondja Günter Mayer szalézi testvér a vele készített interjúban. "A jobb életnek Afrikában kell lennie" - mondja az osztrák szerzetes, képzett kereskedő és teológus, aki 17 évig Ghánában volt misszionárius.
- A Nemzetközi ifjúsági nap (augusztus 12.) kapcsán a szaléziak emlékeztetnek Afrika sok fiataljának a földrész gazdasági fejlődésében rejlő lehetőségeire. Hogyan tapasztalja meg a fiatalok helyzetét egy olyan országban, mint Ghána, amely Afrika egyik legvirágzóbb országának számít?
- Megtapasztaltam, hogy sok fiatal van, akik képzési helyet keresnek, de gyakran nem rendelkeznek megfelelő lehetőségekkel. Különösen a szakképzésben. Csak néhány missziós iskola van. Ugyanakkor a fiatalok dolgozni akarnak! Gondoskodni kell róla, hogy legyen később lehetőségük munkát vállalni és az életüket a saját kezükbe venni. A fiatalok nem akarnak valahol üldögélni. Azt mondják: „Adj nekünk munkát, jövedelmet akarunk. Képesek akarunk lenni rá, hogy gondoskodjunk magunkról."
- Azt mondják, hogy több beruházásra van szükség, például az európai vállalatok részéről, hogy Afrika leginkább motivált fiataljai beilleszkedjenek hazájuk munkaerőpiacába. Mi ösztönözheti az osztrák vagy a német társaságokat ilyen befektetésre?
- Ghána például a termeléshez szükséges nyersanyagok földje, ahol elegendő munkavállaló van. Ha egy nyugati társaság egy olyan országban fektet be, mint Ghána vagy akár Nyugat-Afrikában, és költségvetést állít fel néhány gyár építésére, akkor ennek két vagy három százalékát fordíthatja képzésre. Így amikor a termelés és a munka megkezdődik, már vannak képzett emberek is. Gyakran volt ez probléma azoknál a vállalatoknál, amelyek kapcsolatba léptek velem, és azt mondták, hogy nem találnak képesített embereket. Persze: ha nem fektet be a képzésbe, akkor nem szerezhet képesített embereket. Gondoljunk a németországi vagy osztrák nagyvállalatokra, amelyek évek óta fenntartanak képzési műhelyeket. Befektettek a fiatalokba, így később képesített emberekkel rendelkeznek. Ugyanez történhet Afrikában is.
Természetesen, ha valaki nem fektet be a képzésbe, akkor nem szerezhet képesített embereket.
- Az ország érdeke lenne, hogy a fiatalok képzésben részesüljenek. Miért nem működik ez jól egy olyan országban, mint Ghána?
- A képzés mindig félszívű dolog, ennek valamilyen köze van a politikához. Minden kormány egyszerűen megpróbálja érvényesíteni az érdekeit. Leginkább azt mondják, hogy az embereket adminisztrációs, számviteli, tanulmányi és fehérgalléros munkák elvégzésére oktassuk. De valójában az embereknek mesterségre van szükségük. Végül is nem mindenki tud egyetemi gyakorlatra szert tenni, vagy közigazgatásban dolgozni azzal az elképzeléssel, hogy ezt lépcsőként használhatja fel, és külföldi munkát szerezhet egy nemzetközi társaságnál. Szükségünk van a helyi emberekre, a szakemberekre, akik házak építését, szerelését végezhetik és gyárakban dolgozhatnak.
- Pontosan itt kezdődik egy értékes afrikai projekt: a Don Bosco Tech Africa szakképzési hálózat. Milyen sikereket ért el ez a hálózat fennállásának első öt évében?
- Sok évvel ezelőtt felfedeztük, hogy számos szakképző központ van különböző országokban, különböző szintű, az egyszerűbb szakképzéstől a műszaki intézetig. 35 afrikai ország közel 100 szakképző központtal rendelkezik, ahol közel 30 000 fiatalt képztünk. Ekkor alakítottuk ki a hálózatot. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy jobban fellépjünk a gazdasággal és a politikával szemben. Azt mondhatjuk, hogy itt több mint 30 országban vannak iskoláink. Az egyik sikerünk: ezen szakképzési központok mindegyikében létrehoztunk munkaerőpiaci szolgáltatást is. Megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a helyi és nemzetközi cégekkel, és rámutatni, hogy képzett embereink vannak. Megpróbálunk kapcsolat létesíteni az üzleti élet, a kormányok és az oktatási intézmények között. Egy hálózatot Afrika szerte, és megpróbálunk minél több embert behozni a munkaerőpiacra.
- Készen kapják a fiatal, képzett embereket?
- A probléma az, hogy a nemzetközi vállalatok gyakran félnek el befektetni, mert ez szintén költségek kérdése. Támogatni kell a szakiskolákat. Honnan származik a pénz? Sok fiatal szegény, nem tudják fizetni a tandíjat. Tehát segítségre van szükségünk külföldről. A vállalatok a megfelelő partnerek lennének számunkra. A szakképző központok a megfelelő partnerek lennének a vállalatok számára is. Ez egy kettős rendszer, amelyet a német nyelvű országokban is ismerünk: a fiatalokat kiképzik, de ugyanakkor beépítik őket a gazdasági folyamatba. A vállalkozások társfinanszírozhatnák a helyszíni szakképző központokat és megkérdezhetnék: „Milyen felszerelésre van szükségetek a képzéshez, hogy kiképezhessetek nekem évente 20 kőművest, 20 ácsot, 20 szerelőt? Szükségem lenne rájuk a vállalatomban.” És mi biztosítjuk a cégeket, hogy valóban jól képzett embereket kapnak majd.
- A szegénység a leggyakoribb ok, amiért a fiatalok kivándorolnak Afrikából. Másrészt, a felmérések szerint nem a legszegényebbek mennek el, hanem a fiatal középosztály tagjai. Misszionáriusként mi az ön tapasztalata?
- A migrációs tapasztalatot megszereztük már a nagy emigrációs és menekülési hullám előtt, amikor az emberek időnként menekülnek valahonnan. Nem mondanám, hogy a középosztályból származnak, nekik inkább az az érdekük, hogy az országban maradjanak. És amikor az emberek a középosztályból utaznak, megengedhetik maguknak, hogy más módon látogassanak Európába, vagy más államokba. Ezek a legszegényebbek [akik emigrálnak]. Végső megoldásként a családok összeadják a pénzt, és befektetik annak érdekében, hogy a fiatal családtagot Európába juttassák, ott munkát kapjon, majd visszaadja a pénzt a család támogatására. Ez egy üzleti modell, de sajnos nem működik. A Líbiába és onnan a továbbjutásért gyakran 5000 dollárt vagy ennél többet kell fizetni. És a fiatalok emigrálnak Európába, és látják, hogy ott sincs lehetőségük. Ez egy csapda, amelybe a fiatal ember beleesik. Tehát a mi szempontunk az, hogy helyben segítsünk és oktassuk a fiatalokat, hogy ne érezzék szükségesnek az Európába való kivándorlást, és próbáljanak jobb életet élni ott. A jobb életnek Afrikában kell lennie.
Az interjút Gudrun Sailer készítette.
vaticannews.va/Szaléziak.HU
