Főoldal / Szalézi világ / Andrea Beltrami, aki tökéletesen megélte a szalézi karizma áldozatos oldalát
Andrea Beltrami, aki tökéletesen megélte a szalézi karizma áldozatos oldalát
2019-12-30 Hétfő | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
megemlékezés • szentség •
December 30-án, égi születésnapján Tiszteletreméltó Andrea Beltrami szalézi szerzetes papra emlékezik a Szalézi Család, aki rövid élete során megtestesítette a szalézi karizma áldozatos oldalát. Tiszteletreméltó Andrea Beltrami lelkesen kezdte a szerzetesi életet. A papi öltönyt maga Don Bosco adta fel rá. Papnövendék társainak önkéntes betegápolója lett, munkája közben tüdőbajt kapott, betegségét türelemmel viselte. Pappá szentelése után egész életét a szemlélődő imának és a sajtóapostolkodásnak szentelte. Sikeres író volt. Könyveit a szenvedés elfogadása jegyében írta: "Nem akarok meggyógyulni, sem meghalni, hanem azért élni, hogy szenvedhessek". 27 éves korában halt meg.
Andrea Beltrami 1870. június 24-én született Omegnában, Novara tartományában. Családjában keresztény értékekben gazdag nevelést kapott. Sokszínű egyéniség volt. Kamaszkorában kísértés érte a tisztaságát illetően, mivel sokat beszélgetett egyik rossz erkölcsű társával. De a szentségek gyakori vétele szilárd akaratával egyesítve segítették olyan gyermekké válni, akit mindenki tisztel. Szülei azt akarták, hogy iratkozzon be a lanzói szalézi kollégiumba, ahová 1883 októberében lépett be. Kimagaslott a tanulásban és a keresztény erények gyakorlásában. Itt érett meg benne hivatástudata. Később így mesélte: „Az Úr a szívembe ültetett egy belső meggyőződést, hogy az egyetlen számomra kijelölt út a szalézi szerzetesség.” Édesanyja, mikor rábízta fiát a novícius-mesterre, így szólt: „Csináljon belőle szentet!”
A reverendát 1886-ban kapta meg Foglizzóban, magától Don Boscótól, aki a későbbiekben ezt mondta róla: „Beltramiből csak egy van”.
1888-1889-ben, a Torino-Valsalicében töltött két év alatt két hároméves kurzust vitt végig magántanulóként, a megfelelő vizsgákkal lezárva, majd a torinói Vincenzo Gioberti Klasszikus Gimnáziumban, végül a torinói egyetem Irodalomtudomány és Filozófia Fakultásán tanult. Ebben az időszakban ismerte meg a lengyel August Czartoryski herceget, aki nemrég lépett be a szalézi rendbe. August hamar megbetegszik, tüdőbajt kap, és Beltrami atya - aki szinte azonnal lelki összhangba kerül vele - lesz az őrangyala, mind Valsalicében, mind pedig a többi helyen, ahol a beteg a későbbiekben tartózkodott. Így írt róla: „Tudom, hogy egy szentet, egy angyalt ápolok.”
Később Andrea atya is megbetegedett, és szent rendtársának iskolájában belső örömmel viselte szenvedéseit. Szeretetáldozatként ajánlotta fel magát a papok megszentelődéséért, a világ férfiaiért, a bűnösök megtéréséért és a szenvedők vigasztalódásáért, magáévá téve a mottót: „Sem meggyógyulni, sem meghalni, hanem élni a szenvedésért.”
A fiatal szalézi szerzetest, Variara Alajost, aki akkor még filozófiát tanult Valsalicében, mélyen megérintette Don Andrea személyisége, és tőle merítette a később általa Kolumbiában alapított Jézus és Mária Szent Szíveinek Lányai Kongregáció gyökereit: Jézussal együtt örömmel élni meg az áldozatos hivatást.
Miután 1893-ban Cagliero püspök pappá szentelte, megértette, hogy hivatását nem a fiatalok körében fogja betölteni, sőt, még a bennszülöttek között sem. A betegszoba vált az egész világává, ahol teljesen az elmélkedésnek és az írói apostolkodásnak adta át magát. Mintegy húsz művet írt, amelyeket halála után adtak ki. Életszentségre törekvő égő vággyal fogyasztotta önmagát a folyamatos munkában és a fájdalomban. A Regulát teljes pontossággal betartotta, nagyon szerette Don Boscót és a szalézi rendet. Abban a négy évben, amely pappá szentelése után még megadatott neki, folyamatosan imádkozott és írt. Figyelemre méltók fordításai is, különösen Szalézi Szent Ferenc műveinek kritikai kiadása, melynek első köteteit ő fordította olaszra.
1897.december 24-én rendkívüli buzgalommal mutatta be a szentmisét és megérezte, hogy földi életének vége közeleg: a szentek derűjével, békésen, tiszta elmével meggyónt, majd lefeküdt az ágyára, úgy, mintha a kereszten függne, és felajánlotta magát az Úrnak, készen állva az utazásra az örökkévalóságba. December 29-én éjjel érezte, hogy közeledik az utolsó órája: „Az áldozat készen áll arra, hogy meghozza áldozatát! Meg kellett tisztulnia, hogy alkalmas legyen az isteni Fennség számára.” Amikor 1897. december 30-án meghalt, 27 éves volt. Földi maradványai szülőfalujában, az omegnai templomban pihennek.
Szaléziak.HU
