Ez az egyik leginkább félreértett erény, de alapvető fontosságú egy derék és ellenálló emberi lény felépítésében.
A bátorság elfogadni önmagad és a valóságot
A nagy teológus, Romano Guardini számára a bátorság azt jelenti, hogy elfogadjuk saját létezésünket. A bátorság azt jelenti, hogy az életet a maga teljességében elfogadjuk, úgy, ahogy van, bízva abban, hogy isteni útbaigazítás rejlik benne.
Szeretnék elmesélni egy érdekes történetet egy Olaszországba látogató turistáról, aki egy építkezésre bukkan, ahol férfiak dolgoztak. A turista odalépett egy kőműveshez, és megkérdezte tőle: "Mit csinálsz?" A kőműves azt válaszolta: "Téglát rakok."
A turista folytatta, és látta, hogy egy másik kőműves ugyanezt csinálja. Odament hozzá, és megkérdezte tőle: "Mit csinálsz?" A férfi így válaszol: "Falat építek."
Végül azt látta, hogy egy harmadik kőműves pontosan ugyanazt csinálja, mint az első kettő. A turista meg is kérdezte tőle: "Mit csinálsz?" A harmadik kőműves ránézett, és így válaszolt: „Egy katedrálist építek, hogy dicsőítsem Istent”.
Függetlenül attól, hogy mennyire ismétlődő feladat vagy milyen nehéz kihívás, az a perspektíva, amellyel a dolgokhoz közelítünk, döntő jelentőségű, és a személyes tapasztalatok tekintetében mindent megváltoztathat a világban.
Minden, amit nem mi választottunk
Mindannyian azon kapjuk magunkat, hogy szembesülnünk kell bizonyos számú körülménnyel, amelyeket nem mi választottunk, amelyeket nem akartunk, és amelyeket valamilyen módon ránk kényszerítettek: ezt nevezem én az élet „adottságának”. A születési hely, a család, a korszak, amelyben élünk; a test, a személyiség és az intelligencia, a képességek, a tulajdonságok, de a korlátok és a fogyatékosságok is. És a velünk megtörténő események, amelyek személyesen érintenek minket, de amelyek felett nincs hatalmunk vagy befolyásunk: betegségek, váltakozó gazdasági hullámvölgyek, öregség és halál. Gyakorlatilag az ember "sorsa".
Az egyik lehetőség az, hogy elutasítjuk a sorsunkat, és azt kívánjuk, hogy a dolgok másképp menjenek. Szinte mindannyian szeretnénk, ha nem öregednénk meg, nem betegednénk meg, nem halnánk meg. Vannak, akik elutasítják a kultúrájukat, családjukat, szülőföldjüket. Mások megvetik testüket vagy temperamentumukat, és bizonyos fizikai vagy mentális korlátoktól szenvednek. Ez érthető és jogos elutasítás, de a derű, a belső béke és az öröm nem jöhet létre a létbe való beletörődés és az élet mélységes elfogadása nélkül, amilyennek nekünk megadatott , a maga elkerülhetetlen részével együtt.
Nem választhatjuk meg a szüleinket. Nem dönthetünk úgy, hogy kicseréljük őket másokra, vagy más emberekké alakítjuk őket. Ahogy a család, úgy az ország és a környezet, amelybe születünk, nem választásunk eredménye.
Az elfogadás munkáját személyünkkel kapcsolatban is el kell végeznünk. Mindannyiunkban megvan az intelligencia, az érzékenység, a veleszületett temperamentum és jellem valamilyen formája, amelyet a nevelés során sajátítunk el. Fontos, hogy felismerjük és megtanuljuk elfogadni ezeket. Csakúgy, mint a fizikai megjelenést.
Az élet és lét elfogadásának puszta ténye a hála érzését nyújtja, ami önmagában is a boldogság forrása. Ez egyfajta lélegzetvétel.
Bátorság a belső ellenségek legyőzéséhez
Vannak belső ellenségeink, amelyeket le kell győznünk: szorongás, aggódás, félelem, bűntudat. A bennünk felmerülő félelmek többsége irreális, és egyáltalán nem valósul meg.
A külső ellenségek legyőzéséhez szükséges bátorság
Ezek az élet megpróbáltatásai, az üldöztetések, a nehézségek, amelyekre nem számítottunk, és amelyek meglepnek minket. Valójában megpróbálhatjuk megjósolni, hogy mi fog történni velünk, de a valóság nagyrészt felfoghatatlan eseményekből áll, és ebben a tengerben néha megdobálják hajónkat a hullámok. A bátorság erénye tehát ellenálló tengerészekké tesz bennünket, akik nem ijednek meg és nem csüggednek el.
Bátorság, hogy felháborodjunk, és komolyan vegyük a gonosz kihívását
Vannak, akik úgy tesznek, mintha nem létezne, mintha minden rendben lenne, mintha az emberi akarat nem lenne néha vak, mintha a történelemben nem küzdenének a halált hozó sötét erők. De elég átlapozni egy történelemkönyvet, vagy sajnos még az újságokat is, hogy felfedezzük azokat a szörnyűségeket, amelyeknek részben áldozatai, részben főszereplői vagyunk: háborúk, erőszak, rabszolgaság, a szegények elnyomása, soha be nem gyógyult és még mindig vérző sebek. A bátorság erénye arra késztet bennünket, hogy reagáljunk és „nem”-et, határozott „nem”-et kiáltsunk minderre. Szükségünk van valakire, aki kibillent minket arról a puha helyről, ahol elhelyezkedtünk, és határozottan megismételjük a „nem”-ünket a rosszra és mindarra, ami közömbösséghez vezet. „Nem” a gonoszra és „nem” a közönyre; „igen” az útra, arra az útra, amely előre visz bennünket, és ezért kell küzdenünk.
Bátorság kereszténynek lenni
Csak azoknak van bátorságuk, akik akkor is megteszik kötelességüket, amikor félnek. Mórusz Szent Tamás nem sokkal halála előtt ezt írta a lányának: „Még ha olyan félelmet is éreznék, hogy elborulok, akkor is emlékeznék Szent Péterre, aki hitetlensége miatt elkezdett süllyedni a tóba, és úgy tennék, ahogy ő tett, vagyis Krisztust hívnám segítségül, és könyörögnék neki, hogy segítsen rajtam."
Bátor az, aki kockára teszi magát, tudván, hogy gyenge, és azt is, hogy elbukhat, az Úrban bízva, és nem a saját erejében. Még ha csúfos kudarcot is vallunk, mint Péter, az Úr ott van, hogy felemeljen minket. Röviden: a lelki élet nem a gyengéknek való, de nem is csak az erőseknek és a hősöknek. Mindannyiunknak szól, akik belélegezzük Isten határtalan szeretetének oxigénjét. Lehet, hogy félünk és botladozunk, de hibáink közepette haladunk előre, és Isten kegyelmével eljutunk a célhoz, ahol szabadabban lélegezhetünk.
Carmen Laval – bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
