Főoldal / Szalézi világ / Boldog Eusebia Palomino Yenes, aki csak Krisztusért élt
Boldog Eusebia Palomino Yenes, aki csak Krisztusért élt
2019-02-09 Szombat | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Eusebia Palomino alázatos és egyszerű lélek volt, aki tanítóvá és spirituális vezetővé vált. Szeretettel győzte le az akadályokat és a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményébe lépett. Két vonalon tűnt ki tehetségével és példájával: kitűnő szakácsnő volt és nagyon szerette a fiatalokat. A leányok rajongtak érte és rajtuk keresztül a szülők is. Február 9-én Eusebia nővérre emlékezik a Szalézi Család.
Az elöljáróját meglepetésként érte, hogy sok hivatástól, amely Valverde del Caminóból indult, azt hallotta, hogy van egy asztmás konyhalány, aki jó történeteket mesél a lányoknak. Később a papok is ehhez a szerény apácához folyamodtak, aki mentes volt minden teológiai doktrínától, de a szíve csordultig volt Isten bölcsességével. Szeminaristák, apácák, papok, lányok, mind konzultálni akartak a leendő nővérrel, Eusebiával, miközben lepedőket teregetett az udvaron, vagy krumplit hámozott a konyhában. És ő, halkan elmondott tanácsaival előre jelezte a jövőt, bátorította az igazi hivatást és elriasztotta a hamisat.
Palomino Yenes Euzébia 1899. december 15-én Cantalpinóban látta meg a napvilágot, egy kis spanyolországi faluban, Agustín Palomino és Juana Yenes négy gyermeke közül ő volt a harmadik. Gyermekkora nagy szegénységben, de boldogan telt. Nagy hit világította be a nyomorúságos otthont, ahol az apa, az anya és a négy testvér felváltva dolgozott és imádkozott a kölcsönös szeretet légkörében és irgalmas emberbaráti szeretettel fordul mindenki iránt.
Édesapjától örökölte azt az eleven érdeklődést, amit a katekizmus alapgondolatai iránt érzett. Ez tette lehetővé, hogy kilenc éves korában magához vehette „az élet kenyerét”. Ebből az alkalomból Eusebia szívét valami csodás érzés keltette hatalmába. Az Eucharisztiában jelen levő Jézus iránti szeretet intenzív lángja gyulladt fel a szívében és nagy örömet érzett, hogy találkozhat vele a szentáldozásban. Ez a szeretet segítette hozzá, hogy túltegye magát minden nehézségen és mindazon szeretet mellett, amit családja iránt érzett, mégis teljesen Istennek szentelje életét, mint szalézi nővér .
Korán otthagyta az iskolát és kezdett el szolgálni, ahogy ez a térség többi családjaiban is szokás volt. Még maga is gyerek, kisebb gyerekekre felügyelt, amíg a szüleik a földeken dolgoztak, majd 12 éves korában testvérével együtt Salamancába ment cselédnek. Ott a vasárnapi oratóriumban megismerkedett a szalézi nővérekkel, akik megkérték, hogy segítsen nekik, amit Euzébia örömmel vállalt. Dolgozott a konyhán, felhordta a tüzelőt, takarított, mosott és elkísérte a növendékeket az iskolába. Közben szorgalmasan és kitartóan imádkozott a Szűzanyához és ezt mondta: „Azzal, hogy maradéktalanul és szorgalmasan elvégzem kötelességeimet, kedvére teszek a Szűzanyának, és elérem majd, hogy egy napon az Ő leánya legyek az Intézetben.” Nem merte kérni a felvételét, mert azt gondolta, hogy ő, a szegény lány nem lehet egy ilyen nagy kongregáció tagja.
Egy alkalommal, amikor egy látogatóba érkező elöljárónál gyónt, az anyai jósággal fordult felé és ezt mondta: „Ne aggódj semmiért!” - és elhatározta, hogy a rendfőnök anya nevében felveszi őt a rendbe.
A novíciátust 1924. augusztus 5-én kezdte meg a Valverde del Camino házban, ahol a konyhában teljesített szolgálatot és egyéb más feladatokat látott el, szeretetreméltóan, kedvesen és örömmel végezve el mindent. Örült, hogy „élete minden percét Isten házában töltheti”.
A vasárnapi oratóriumban apostoli hatékonysággal követte a kisebb gyerekeket. A kicsik élvezettel hallgatták elbeszéléseit a misszionáriusokról, a szentek életéről vagy az anekdotákat Don Bosco életéből, amiket kiváló emlékezőtehetséggel jegyzett meg és színesen adott elő. Lassan-lassan nem csak a kicsik hallgatták, hanem idősebbek, sőt felnőttek is, a gyerekek szülei, akiket megérintett imádságos lelkülete és meggyőződéses, meggyőző hite. Hamarosan híre ment és az oratórium kertjét egyre többen látogatták, hogy hallgassák ezt az egyszerű, szerény nővért, aki nem volt teológiailag magasan képzett, de akinek a lelke tele volt isteni bölcsességgel.
Eusebia nővér minden tette az istenszeretetről tanúskodott, és arról a vágyról, hogy Istent szeretetté tegye. Legmélyebb vágya az volt, hogy „az imádság visszhangozzon minden otthonból”, hogy mindenki képes legyen dicsőíteni az Úr szenvedését. Számtalan levele által Jézus Szent Sebei tisztelőinek fáradhatatlan támogatója lett, kész arra, hogy elnyerje a kegyelmet minden bűnös számára.
1931-ben, a forradalom előestéjén Eusebia felajánlotta magát áldozatul Spanyolország megmentéséért és a vallásszabadságért. Isten elfogadta áldozatát.
Ennek első jeleként hirtelen titokzatos betegség vett rajta erőt, majd asztmája kiújult és megerősödött. Teste összeesett és egészen kicsiny lett, de mindenkinek, aki meglátogatta, feltűnt óriási lelki ereje. Három éven át hihetetlen fájdalmakat viselt el, melyek csúcspontján 1935. február 9 és 10. közötti éjszakán megnyílt előtte a mennyország kapuja. Csak 36 éves volt. A következő napon Valverde lakói sorra látogatták és virággal borították a kis nővér törékeny testét. Ugyanazt suttogta mindenki: „Meghalt a szent.”
Szaléziak.HU
