Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Boldoggá avatják I. János Pál pápát

Boldoggá avatják I. János Pál pápát

Boldoggá avatják I. János Pál pápát

2021-10-15 Péntek   |   #Egyház

boldoggáavatás  • pápa  •

Ferenc pápa engedélyezte a Szentté avatási Ügyek Kongregációjának az I. János Pál pápa életéhez fűződő csoda dekrétumának kihirdetését, így a hívek körében oly szeretett pápa boldoggá avatása megvalósulhat.

Ferenc pápa október 13-án délelőtt fogadta Marcello Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusát, amelynek során engedélyt adott az I. János Pál pápa közbenjárásának köszönhető csodálatos gyógyulás dekrétumának közzétételére, azaz Albino Luciani boldoggá avatásra. A hívek nagy szeretetének örvendő pápához fűződik egy 11 éves kislány csodálatos gyógyulása, aki súlyos, akut gyulladásos encefalopatiában szenvedett és életveszélyes állapotban volt. Klinikai állapota nagyon súlyos volt, mindennapos epileptikus rohamai voltak. Életéért a kórház plébániájának hívei imádkoztak, Luciani pápa közbenjárását kérve gyógyulásáért.
I. János Pál pápa mindössze 33 napig szolgált Péter utódaként, ugyanis 1978. szeptember 28-a éjjelén hirtelen és váratlanul elhunyt, az őt segítő szerzetes nővér talált rá másnap reggel. Albino Luciani 1912. október 17-én született az észak-olaszországi Canale d’Agordo-ban. Édesapja a következő szavakkal indította útjára fiát a szemináriumba: „Remélem, hogy amikor pap leszel, a szegények oldalán fogsz állni, mert Krisztus is mellettük állt”. Albino Luciani egész életében ezekhez a szavakhoz igazította cselekedeteit.
 
1935-ben szentelték pappá, majd 1958-ban, XXIII. János pápává választását követően Vittorio Veneto püspökének nevezte ki. Részt vett a II. vatikáni zsinaton, amelynek iránymutatásait elhivatottsággal alkalmazta szolgálatában. Azokban az években, amikor a fogamzásgátló tabletta bevezetéséről folyt a vita, Luciani főpásztor az egyház nyitottságára buzdított a kérdésben, viszont VI. Pál pápa 1968-ban megjelent Humanae Vitae enciklikáját követően, amely a tablettát erkölcsileg tiltottnak nyilvánította, Luciani főpásztor népszerűsítette a dokumentumot és a pápai tanítást. VI. Pál pápa nagyra értékelte Luciani főpásztor tevékenységét, és velencei pátriárkának nevezte ki 1969-ben, majd 1973-ban bíborossá kreálta.
 
Luciani bíboros a szegények támogatója volt, akit egyszerűségéről ismertek a hívek. Mindig is támadta a pénz gátlástalan felhasználását, több soron felszólalt ellene a luxust, a pénzpazarlást önzésnek és a szegények elleni érzéketlenségnek nevezve, amelynek kiszámíthatatlan következményei is lehetnek a társadalomban. Tanítása ma is aktuális.
 
Albino Luciani evangéliumi egyszerűségben élt, kiváló kommunikátor volt, és teljes mértékben megvalósította életében mindazt, amit a híveknek tanított. Egyszerűség, támogatás, szegénység, Jézus irgalmához és gyengédségéhez való ragaszkodás – e szavakkal jellemezte Luciani pápa magisztériumát Stefania Falasca, a boldoggá avatási eljárás viceposztulátora. Rövid, mindössze 33 napos pontifikátusa elég volt arra, hogy több millió ember szívébe belopja magát, akik alázatossága és a szegények védelmében mondott szavai miatt szeretettel voltak és vannak iránta ma is.
 
Albino Luciani a János Pál nevet választotta magának pápaként, amellyel két elődjére, XXIII. Jánosra és Szent VI. Pálra emlékezett, valamint a II. vatikáni zsinat tanítása megvalósításának folytatásaként. Pápává választását követően egy szerdai audiencia alkalmával, szabadon mondott beszédében arról beszélt, hogy kisgyermekként megtapasztalta az éhezést. Életszentségének híre halálát követően gyorsan terjedt, a hívek imádkoztak hozzá és közbenjárását kérték, majd kezdeményezték boldoggá avatását, amely egy alapos kivizsgálási folyamatot követően most valóra válhat.
 
www.vaticannews.va/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Boldoggá avatták Sandra Sabattinit, a szent életű orvostanhallgatót

Boldoggá avatták Sandra Sabattinit, a szent életű orvostanhallgatót

#Aktuális 2021-11-08, Hétfő

Riminiben, a Santa Colomba-székesegyházban október 24-én Marcello Semeraro bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa boldoggá avatta Sandra..

Peru - Megkezdődött Luigi Bolla szalézi misszionárius boldoggáavatási folyamata

Peru - Megkezdődött Luigi Bolla szalézi misszionárius boldoggáavatási folyamata

#Szalézi világ 2021-08-22, Vasárnap

2021. augusztus 12 -én a limai érsek, Carlos Gustavo Castillo Mattasoglio kiadta a beveztő ediktumot Isten szolgája Luigi Bolla (1932-2013) boldoggá avatása és..

Vatikán – Előrelépés Vera Grita szalézi munkatárs ügyében

Vatikán – Előrelépés Vera Grita szalézi munkatárs ügyében

#Szalézi világ 2021-07-01, Csütörtök

A Szenttéavatási Kongregáció május 26-án közölte Calogero Marinóval, Savona-Noli püspökével a Szentszék „Nulla Osta” jóváhagyását Isten..

Óbuda – Rendhagyó online hittanóra a szalézi rend posztulátorával

Óbuda – Rendhagyó online hittanóra a szalézi rend posztulátorával

#Magyar Tartomány 2021-06-01, Kedd

Rendhagyó online hittanórán vehettek részt fiataljaink május 27-én Emmanuel Ilodigwe szalézi szerzetes szervezésében. Felkérték Pierluigi Cameronit, a Don..

Óbuda - Beszélgetés a szentté avatás folyamatáról

Óbuda - Beszélgetés a szentté avatás folyamatáról

#Magyar Tartomány 2021-05-17, Hétfő

Az óbudai szalézi hittan közösség szeretettel meghív minden fiatalt és kedves érdeklődőt május 27-én egy nyílt, online hittanórára, ahol megismerkedhetnek..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális • digitális oktatás • díj • Don Bosco • ...
Összes címke
< Meghívó - Világmisszió vasárnapja PéliföldszentkeresztenEgy szalézi misszionárius gondolatai a Missziók vasárnapján >