Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Budapest – Megtalálhatják Boldog Sándor István földi maradványait?

Budapest – Megtalálhatják Boldog Sándor István földi maradványait?

Budapest – Megtalálhatják Boldog Sándor István földi maradványait?

2018-11-02 Péntek   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Sándor István  •

Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök november 2-án Kazincbarcikán a szalézi rendfőnök, Ángel Fernández Artime atya jelenlétében bejelentette, hogy megkapták az engedélyt Boldog Sándor István vértanú szalézi testvér feltételezett sírhelyének feltárására.

A tartományfőnök elmondta: az az örömhír, hogy B. Varga Judit történész és Susa Éva eddigi szakértői kutatásai nyomán a Nemzeti Örökség Intézete engedélyével tíz nap múlva három egymás melletti sírhelyet fognak feltárni a budapesti Új köztemetőben, és remény van rá, hogy sikerül megtalálni az 1953-ban kivégzett szalézi vértanú földi maradványait. Kihangsúlyozta, hogy igen komoly régészeti és antropológiai kutatás előtt állnak, hiszen a maradványokat meglévő, és egy közeli rokonának DNS-e nyomán minden kétséget kizáróan azonosítani kell.

„Legyen Isten akarata szerint: ha azt akarja, hogy ez a jeltelen eltemetés hordozzon önmagában egy jelet, akkor legyen úgy, de ha ez a jelentelen eltemetés csak a gonosz műve volt, és a Jóisten megadja nekünk, hogy megtaláljuk, akkor legyen úgy” – mondta a tartományfőnök, és kérte mindenki imádságát erre a szándékra.

 

Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Szombathely – Előadás és megemlékezés Boldog Sándor István emléknapján

Szombathely – Előadás és megemlékezés Boldog Sándor István emléknapján

#Magyar Tartomány 2026-06-10, Szerda

Június 8-án, Boldog Sándor István szalézi vértanú testvér emléknapján Tremmelné Hudik Katalin festőművész és szalézi munkatárs látogatott el a..

Clarisseum - Boldog Sándor István vértanúságára emlékeztünk

Clarisseum - Boldog Sándor István vértanúságára emlékeztünk

#Magyar Tartomány 2026-06-09, Kedd

Június 8-án emlékeztünk Boldog Sándor István vértanúságára. Az ünnepi szentmisét Vitális Gábor tartományfőnök atya celebrálta számos szalézi..

Szolnok – Boldog Sándor Istvánra emlékeztek a  szolnoki KÉSZ vezetésével

Szolnok – Boldog Sándor Istvánra emlékeztek a szolnoki KÉSZ vezetésével

#Magyar Tartomány 2026-06-09, Kedd

Június 8-án Szolnokon, a Belvárosi Szentháromság templomban a KÉSZ szolnoki csoportja megemlékezést szervezett Boldog Sándor István szalézi testvér,..

A hit és a nevelés vértanúja – Boldog Sándor Istvánra emlékezünk

A hit és a nevelés vértanúja – Boldog Sándor Istvánra emlékezünk

#Magyar Tartomány 2026-06-08, Hétfő

Boldog Sándor István szalézi szerzetes testvérre és vértanúra, a 20. századi egyházüldözés tanújára emlékezik alábbi írásában a Váci Egyházmegye...

Boldogunk, Sándor István emléknapján: 2026. június 8.

Boldogunk, Sándor István emléknapján: 2026. június 8.

#Magyar Tartomány 2026-06-08, Hétfő

Boldog Sándor István emléknapján, 2026. június 8-án, hétfőn szeretettel hívnak és várnak közös ünneplésre a Clarisseumba (1045 Budapest, Árpád út..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Mogyoród – 19. Falka József Kántor Atya Asztalitenisz Bajnokság Budapest - Megérkezett a rendfőnök! >