Főoldal / Szalézi világ / Don Bosco oratóriuma: virtuális valóság és „immerzió”, a kommunikáció új módja
Don Bosco oratóriuma: virtuális valóság és „immerzió”, a kommunikáció új módja
2023-01-27 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Gildasio Mendes atya, a tömegtájékoztatáért felelős főtanácsos cikksorozatában folytatja a „Don Bosco és a digitális és virtuális valóság” témát. Ez alkalommal a valdoccói Oratórium áll a középpontban: a virtuális valóság és a „merítés”, a kommunikáció új módja.
A közösségi hálózatok és a játékok robbanásszerű terjedése a kommunikáció új dimenziójába juttatta az embereket, amelyet virtuális elmerülésként határozhatunk meg. Kapcsolatunk immár kölcsönhatásba lép az érzékszerveinkkel (hallás, tapintás, látás): valóban igaz, hogy testünk és érzelmi és kognitív képességeink lehetővé teszik számunkra, hogy belépjünk a digitális univerzumba. Például azonnal megoszthatunk híreket és fényképeket. A közösségi hálózatokon keresztül az X helyen zajló eseményt az Y helyen lévő személy számára is eseménnyé tesszük. Amit fotózunk és megosztunk, az élmény lesz mások számára. Az úgynevezett "immerzió” korszakát éljük.
Azt is szeretném hozzátenni, hogy az „immerzió” a virtuális valóság által használt szakkifejezés (Biocca F. 1993), és nem korlátozódhat csak a digitális világgal való kapcsolatunkra. Fontos az „immerzió” fogalmának kiszélesítése. Például amikor ételt főzünk a konyhában, bizonyos módon "immerzálódunk" (elmerülünk) abban a térben, az érzékek megragadnak bennünket, és kapcsolatba lépnek a főzés során tapasztalt élménnyel: az étel illatával, az étel ízével. Amikor zenét hallgatunk egy szobában, bizonyos értelemben immerzáljuk magunkat. Minden érzékszervünk tehát lehetővé teszi számunkra, hogy immerzálódjunk () az élet minden valóságában. Ha elmegyünk egy bevásárlóközpontba vagy egy vallási ünnepségen veszünk részt, az is egy immerzív élmény.
A digitális kommunikáció és hálózatépítés a kibertér világában alapvetően immerzív élmény. Lehetővé teszi számunkra, hogy a földrajzi helyünkön túl is kommunikáljunk, és következésképpen, ha a rádión, televízión vagy az interneten keresztüli kommunikációra gondolunk, ezek is lehetővé teszik számunkra, hogy ezen az új csatornán keresztül kommunikáljunk.
Amikor egy filmet nézünk, a képek a történelmi valóságba, annak érzelmi szinten kölcsönhatásba lépő virtuális kontextusába repítenek bennünket, mert érzelmesek leszünk, sírunk, és hagyjuk magunkat belekeverni a cselekménybe. Hogyan történhet meg mindez, ha amit nézek, azt nem más, mint képek és hangok képviselik? Mi az a pszichológiai jelenség, amely akkor következik be, amikor a képek és hangok mélyen lekötik az embereket, és újra átélik, újraalkotják, újrajátsszák a film forgatókönyvét, valódi élménnyé alkotva ezeket?
Hogyan lehet összekapcsolni az immerzív kommunikáció ezen koncepcióját Don Boscóval és a Valdocco oktatási környezetével?
Most szeretném összehasonlítani az immerzív kommunikáció fogalmát John Bosco néhány álmával. Az a szándékom, hogy ezt a példát csak a kommunikáció pszichodinamikájának szintjén kövessem, konkrétan belépve az álom dinamikájába.
Don Bosco híres álmában kilencévesként, már az elbeszélés első sorától kezdve egy másik valóságba merülünk el: "Valahol a házunk közelében, egy nagy udvaron voltam, ahol egész csapat gyerek hancúrozott körülöttem. Nevetgéltek, játszottak, de sokan közülük csúnyán káromkodtak is. Amint meghallottam a csúnya beszédet, rögtön odaugrottam, fenyegetésekkel és ökölcsapásokkal akartam elhallgattatni őket."
Don Bosco ezen a képekkel, érzetekkel, hangokkal és színekkel teli álmon át arra hív bennünket, hogy merüljünk el az álom valóságában, hogy megéljük azt az élményt, amit átélt.
Ez a tapasztalat, amely túlmutat a racionális és technikai látásmódon, bevon minket, és Don Boscóval együtt részesülünk ebben az álomszerű dimenzióban.
Az immersív kommunikáció másik gyakorlati példája lehet a valdoccói Oratórium hangulata.
Képzeljük el például, hogyan működött az oratórium egy napsütéses napon. Körülbelül nyolcszáz fiatal van. A helyszín kicsi, de lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy mozogjanak és részt vegyenek, és így teljesen elmerüljenek a környezetben. Ezen a helyen a fiatalok részt vesznek a szentmisén, intenzív pillanatot élnek át énekekkel, imákkal, elmerülnek a tömjén illatában, tekintetüket a liturgia képei (például az ünnepi miseruhák) töltik meg. A liturgia és az éneklés lehetővé teszi, hogy a fiatalok elmerüljenek a környezetben, és teljes lényükkel, lelkükkel, szívükkel, minden érzékszervüket bevonó érzésekkel vegyenek részt az ünneplésben.
A templom másik oldalán játszótér található, ahol a fiatalok nagy lelkesedéssel és részvétellel futnak, ugrálnak, játszanak. Ez egy magával ragadó élmény, amelyet nevetés, erős érzelemkitörés kísér.
Amikor a fiatalok egy csoportja énekel a kórusban, egy másik csoport pedig egy színdarabot az elő az oratóriumban, az egész környezet immerzívvé válik, mint egy igazi és megfelelő multimédiás pillanat, ahol a fiatalok immerzálódnak - elmerülnek, részt vesznek, s ezzel együtt teljesen belső bevonódást teremtenek az oratórium tevékenységeibe.
Az immerzív élmény tehát kommunikáció módjának antropológiai kifejeződése. Éppen ezért a digitális világ alapvetően az immerzív/magával ragadó élményen alapul.
Don Bosco ily módon olyan nevelői környezetet hoz létre, amely lehetővé teszi fiataljai számára, hogy affektív és kognitív életet éljenek liturgikus és játékos élményeken keresztül. Célja mindig is az volt, hogy az életre neveljen, Istenre neveljen, dicsérje és magasztalja Mária, a Keresztények Segítsége nevét, aki tett mindent.
ANS – Róma/Szaléziak.HU.
