Don Giacomo Costamagna „nagy küldetése”
2026-09-08 Kedd | #Aktuális
életrajz • misszió • misszionárius •
Az a közeg, amelyen belül a szaléziak Dél-Amerikában megvalósították küldetésüket, az Olaszországban elindított projekt folytatása. Ezt a valóságot példás módon testesíti meg Giacomo Costamagna (1846–1921), aki pap lett, majd püspök, és a szent alapító kifejezett akaratából misszionáriusként is szolgált.
A kis Giaco tizenkét éves korában érkezett Valdoccóba Caramagnából édesanyja kezdeményezésére, aki – annak érdekében, hogy fiának jobb jövőt biztosítson, mint amilyen rá és férjére, a szerény parasztokra várt – elkísérte a kisfiút a nagyvárosba, abban a reményben, hogy „tüzes” természete megfelelő nevelőre talál majd.
Azonnal egy rendkívüli társaságba csöppent: Giovanni Cagliero, Michele Rua, Michele Magone, Paolo Albera… akik élénken emlékeztek Savio Domonkosra. A temperamentumos Cagliero volt a zeneoktatója, akinek köszönhetően Giacomo e művészet mestere lett, majd megbízást kapott, hogy ezt a tantárgyat tanítsa a Lanzo Torinese-i kollégiumban. 22 évesen Giacomót pappá szentelték. Nagy izgalommal töltötte el az 1875-ös első misszionáriusok indulása , de míg a tíz rendtársa Genovából Argentínába indult, ő eljutott a Segítő Szűz Mária Leányainak mornesei házához – Domenica Mazzarello anya még élt –, hogy lelki vezetőjük legyen.
A nagy küldetés – amely egyre közelebb került Patagónia bennszülötteinek evangelizálásáról szóló „álom” megvalósításához – Don Costamagna körül lebegett. Maga Don Bosco hívta őt a harmadik expedíció vezetésére, amelyre a következő évben került sor.
Don Costamagna így beleegyezett, hogy elinduljon az első igazi, kifejezetten Patagóniába irányuló expedícióra. Hogy segítsen nekik teljes mértékben megérteni a misszió fontosságát az egész Egyház számára, Don Bosco elküldte a távozó 16 szalézit és a Segítő Szűz Mária 6 leányát, hogy áldást kapjanak IX. Piusztól. Az új misszionáriusok november 14-én hagyták el Genova kikötőjét ugyanazon a gőzhajón, a Savoie-n, amelyen korábbi útjaik során is utaztak. Miután elérték úti céljukat, Don Bosco felkészült a patagóniai partraszállásra. Monsignor Mariano Antonio Espinosa, a Buenos Aires-i egyházmegye vikáriusa és két másik rendtársa – az Újvilág első szalézi felszentelt papjai – társaságában Costamagna atya májusban felszállt a "Santa Rosa" fedélzetére, hogy megkezdje útját, amely lassan leereszkedett az Atlanti-óceán partjainál, hogy megtalálja a legmegfelelőbb kikötési pontot az első szalézi ház építéséhez. Az utazók azonban rendkívüli viharba kerültek, ami aggodalmat keltett a hajó stabilitásával kapcsolatban.
A következő év májusában, 1879-ben Don Costamagna szembeszállt a sivataggal. Miután letette az alapkövet Rio Grandéban, a pap átadta a stafétabotot testvéreinek, és visszatérve a szövetségi fővárosba, átvette a dél-amerikai régió felügyelőjének posztját. Paolo Albera, aki Don Michele Rua utódja volt a rendfőnöki poszton, Don Caramagna halála után így nyilatkozott: „A San Carlos in Almagro Művészeti és Kézműves Iskolája csodálatosan kibővült, megalapította a Santa Catalina szalézi házakat Buenos Airesben, La Platában, Rosarióban, Bahia Blancában, Mendozában; valamint számos női intézetet, amelyeket a Segítő Szűz Mária Leányaira bíztak Baracasban, Bahia Blancában; a S. Isidroban, Moronban, S. Nicolas de los Arroyosban és a S. Elmo plébánián. Többször is ellátogatott Patagónia misszióiba, valamint Uruguay, Chile, Peru és Ecuador főiskoláiba.” Ez gyakorlatilag a ma is működő szalézi művek térképe Argentínában.
Don Giacomo Costamagna elsajátította azt a nehéz diplomáciai művészetet, amelyre – Argentína után – Chilében és Ecuadorban is szüksége volt. Don Bosco halála után, 1890-ben Don Rua felkérte, hogy Valdoccóból indulva vezessen egy új missziós expedíciót ezekbe az országokba. Öt évvel később a Segítő Szűz Mária-bazilikában püspökké szentelték, és Méndez y Gualaquiza apostoli vikáriusává nevezték ki: új missziós területe az Amazonas volt. Ebben az esetben is kompromisszumot keresett az állam és hadserege által nyújtott védelem, valamint a bennszülött népek között végzett munka között. 1912-ben Jaco Costamagna püspöknek sikerült letelepednie a jjivaro indiánok között, és megtanulta a nyelvüket, hogy abból katekizmust állíthasson össze.
Mivel már öreg és beteg volt, 1918-ban szeretett Bernaljába költözött, hogy befejezze földi napjait, ahol eltemették.
missionidonbosco.org/Szaléziak.HU
