Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Ferenc pápa üzenete a fogyatékkal élők világnapjára

Ferenc pápa üzenete a fogyatékkal élők világnapjára

Ferenc pápa üzenete a fogyatékkal élők világnapjára

2021-12-04 Szombat   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

Ferenc pápa  • világnap  • fogyatékkal élők  •

December 3-án tartjuk a Fogyatékkal élők nemzetközi napját. Ferenc pápa az alkalomra írt üzenetében megállapítja, hogy még mindig jelen van a diszkrimináció a táradalomban. A pandémia rávilágított sok ember kiszolgáltatottságára. A Jézussal való barátság segíthet lelkileg elfogadni állapotukat.

Az egyház szeret titeket és szüksége van rátok – ez Ferenc pápa üzenetének magva, melyet a Fogyatékkal élők világnapjára írt. Az ENSZ 1992-ben hirdette meg a kezdeményezést, amelyet december 3-án tartunk. A pápai dokumentum a Jézussal való barátságot járja körül, ebből indul és ide tér vissza. Ez a kapcsolat ugyanis nem okoz csalódást, bármilyen esendőnek érezzük is magunkat, akár az egyházon belül is.

Jézus a barátunk, aki megvigasztal

A pápai üzenet János evangéliumának 15. szakaszára utal, az utolsó vacsorára, illetve aláhúzza a Christus vivit – kezdetű dokumentumban megerősített tanítást: Jézus soha nem hagy el minket. Ez olyan kiváltság, ami sorsunk része, és ami megadja küldetésünket. Az, hogy Jézust barátunknak tudhatjuk, a legnagyobb vigasz. Mindannyian az ő hálás, örömteli tanítványaivá válhatunk, akik saját törékenységüket nem akadályként élik meg, hanem általa hirdethetik az evangéliumot. Ha bizalmas és személyes barátságot ápolunk Jézussal, megtaláljuk a lelki kulcsot ahhoz, hogy elfogadjuk korlátainkat, és megbékéljünk állapotunkkal.

Az egyház az otthonotok

Ferenc pápa emlékeztet rá, hogy az egyházban mindenkinek helye van, ezért a fogyatékkal élők hozzájárulását is várja a szinodális folyamatban. Biztos vagyok benne – írja a pápa -, hogy ha mindenki bevonásával sikerül megvalósítani a szinodális utat, akkor az egész egyházi közösség gazdagodik általa.

Még túl sok a megbélyegzés a fogyatékosokkal szemben

Sajnos még mindig túl sok diszkriminációt kell elviselnie a fogyatékkal élőknek, akik idegen testnek érzik magukat a társadalomban. Előítéletek, tudatlanság és egy olyan kultúra következménye mindez, amely nehezen ismeri fel minden ember felbecsülhetetlen értékét. Ha a fogyatékosságot – ami a társadalmi és a személyes korlátok együtt hatásának eredménye – úgy kezelik, mint betegséget, akkor megmarad a távolság és csak még jobban megbélyegzik őket. Egyes esetekben a szentségekhez való járulásban is akadályba ütköztek, ezt pedig soha nem szabad megtagadni tőlük – figyelmeztet Ferenc pápa.

Szeretettel forduljunk a Covid miatt szenvedőkhöz

A Covid-járvány még inkább próbára tette az amúgy is kiszolgáltatott fogyatékos embereket: a bezártság, a távoktatás, a szolgáltatások elmaradása növelte szenvedésüket. Az idős otthonokban élők elszakadtak szeretteiktől. A vírus még erősebben támadott ezeken a helyeken, és az ott dolgozók odaadása ellenére is túl sok áldozatot szedett. A pápa és az egyház még jobban mellettetek áll, szeretettel és gyöngéden! – üzeni nekik a Szentatya. Mindenkinek joga van a megfelelő ellátáshoz, ezért külön odafigyelést igényelnek a fogyatékkal élők, akiket semmilyen módon nem szabad hátrányosan megkülönböztetni.

Korlátaink nem akadályoznak meg az imában

Mindannyian az életszentségre kaptunk meghívást – emlékeztet a pápa. Amint azt számos bibliai történetből tudjuk, a Jézussal való találkozás gyökeresen változtatja meg az emberek életét, akik azután a tanúságtevők útjára lépnek. Ez a küldetés az imából ered, melyben példaként állhat előttünk Avilai Szent Teréz, a szemlélődés mestere. Ő azt tanítja, hogy a nehéz időkben szükség van Isten erős barátaira, hogy támogassák a gyengéket. A pandémia világosan megmutatta, hogy a törékenység állapotát mindannyian megéljük. Rájöttünk, hogy egy csónakban evezünk, mind kiszolgáltatottak, törékenyek és irányvesztettek vagyunk. Mindezzel együtt szükség van ránk, és együtt kell húznunk az evezőket. Ennek pedig elsődleges módja az imádság. Erre mindenki képes: és még ha Mózeshez hasonlóan támaszra is szorulunk, biztosak lehetünk abban, hogy az Úr meghallja fohászunkat – zárja a Fogyatékkal élők világnapjára írt üzenetét a pápa.

 

vaticannews.va/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Vatikán – Kedves fiatalok,  ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

Vatikán – Kedves fiatalok, ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

#Egyház 2024-03-27, Szerda

Öt évvel ezelőtt, 2019. március 25-én tette közzé a Szentatya az ifjúságról tartott püspöki szinódus utáni apostoli buzdítását Christus vivit –..

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

#Egyház 2024-03-13, Szerda

A nagyböjti időszak és főként a jubileumra készülő imaév kapcsán a pápa azt ajánlotta, hogy a kiengesztelődés szentségének bűnbánati imájáról..

Nagyböjtben térjünk vissza szívünk rejtekébe!

Nagyböjtben térjünk vissza szívünk rejtekébe!

#Egyház 2024-02-15, Csütörtök

A Szent Szabina-bazilikában bemutatott hamvazószerdai szentmisén a pápa arra buzdított, hogy vessük le az álarcot és a tettetést, lassítsuk le rohanó..

Ferenc pápa Szent Család vasárnapján: Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet cs

Ferenc pápa Szent Család vasárnapján: Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet cs

#Egyház 2023-12-31, Vasárnap

December 31-én, Szent Család vasárnapján Ferenc pápa arra buzdította a családokat, hogy a közös ima perceiben hívják meg otthonukba Istent, hogy megújuljanak..

A mesterséges intelligencia és a béke – A pápa üzenete a béke 57. világnapjára

A mesterséges intelligencia és a béke – A pápa üzenete a béke 57. világnapjára

#Aktuális 2023-12-31, Vasárnap

Ferenc pápa az elődei által folytatott hagyományhoz híven január 1-jén, a béke világnapja alkalmából üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • ...
Összes címke
< Olaszország – Yvonne Reungoat anya a francia Becsületrend tiszti fokozatát kaptaKazincbarcika – Boldog Sándor István projekt a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban >