Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Honnan ered a gesztenyézés szalézi szokása?

Honnan ered a gesztenyézés szalézi szokása?

Honnan ered a gesztenyézés szalézi szokása?

2017-10-31 Kedd   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Don Bosco  • csoda  •

A szalézi oratóriumokban él egy szép szokás: mindenszentek ünnepének estéjén ellátogatnak a temetőbe, imádkoznak a megholtak lelki üdvéért, majd visszatérve az oratóriumba frissen sült gesztenyét fogyasztanak. Ez a hagyomány a rend alapítójától, Bosco Szent Jánostól ered és egy csoda is társul hozzá!

Giovanni Lemoyne, Don Bosco egyik életrajzírója így írja le az esetet:

„1849-ben történt, mindenszentekre következő vasárnapon. Don Bosco összes növendékét kivezette a temetőbe, hogy imádkozzanak a halottakért. Megígérte nekik, hogy Valdoccóba visszatérve megvendégeli őket gesztenyével. Ugyanis Margit mama három zsákkal vásárolt, de mivel azt gondolta, hogy nem lesz szüksége sokra, hát csupán egy részét főzte meg. Don Bosco, abban a hiszemben, hogy édesanyja mind megfőzte, a fiúk sapkáját becsületesen telerakta gesztenyével. Buzzetti látva, hogy Don Bosco ugyancsak bőkezűen osztja a gesztenyét, figyelmeztette.

Don Bosco sajnálta volna, hogy az adagokat szűkebbre kell szabnia, azért nyugodtan így felelt:

- Csak adjuk ki mindenkinek a maga porcióját, amíg csak tart a gesztenyéből.

Buzzetti szinte magánkívül volt. Don Bosco a kosárba merítette a kanalat, és jól megtetézve emelte ki, hogy csakúgy potyogott a gesztenye, és csodák-csodája, a kosár mégsem ürült ki. Jutott a gesztenyéből körülbelül négyszáz fiúnak, pedig mindegyik megkapta a maga becsületes adagját. Mikor Buzzetti a kosarat visszavitte a konyhába, látta, hogy még mindig van benne egy porcióra való, Don Bosco része, mintha csak a Szent Szűz tette volna el számára.

Már az osztás alatt csodáról suttogtak. A kosár mellett állók elbeszélték a szomszédaiknak, azok meg továbbadták a távolabb állóknak. Lélegzetüket visszafojtva lesték a kiosztás végét, s amint az utolsó is megkapta a részét, egy szívvel-lélekkel kiáltották:

- Don Bosco szent! Don Bosco valóságos szent!

Don Bosco nyugalomra intette őket, de nagy fáradságába került, hogy hallgatásra bírja fiait, akik tolongva vették őt körül.

Az esemény emlékére Don Bosco elrendelte, hogy minden esztendőben mindenszentek ünnepének előestéjén – amint az Piemontban általános szokás – az oratórium minden látogatója gesztenyét kapjon.”

(G. Lemoyne: Bosco Szent János élete II. 208-209 old.)

 

 

Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Fedezzük fel a szalézi bíborosokat: Giovanni Cagliero (1838-1926)

Fedezzük fel a szalézi bíborosokat: Giovanni Cagliero (1838-1926)

#Szalézi világ 2023-09-13, Szerda

Az első szalézi, akit bíborossá kreáltak, Giovanni Cagliero volt, Don Bosco honfitársa, aki az Ifjúság Szentjéhez hasonlóan Castelnuovo d Astiban (ma..

Don Bosco testvérei

Don Bosco testvérei

#Aktuális 2023-08-30, Szerda

Amikor a Bosco család, az „I Boschetti” 1817-ben beköltözött a Bosco Szent János minden tisztelője által jól ismert kis házba a Becchi tanyán, a családot..

Don Bosco nevelési kultúrája

Don Bosco nevelési kultúrája

#Magyar Tartomány 2023-08-28, Hétfő

Még néhány nap és ismét kezdődik a tanítás. Derosi Raja atyát tanulási vágya most egy évre Rómába vitte, ahol olasz nyelven folytatja tanulmányait - onnan..

Rosmini és Don Bosco „katekéták” - a nyerő kombináció

Rosmini és Don Bosco „katekéták” - a nyerő kombináció

#Aktuális 2023-08-23, Szerda

Don Bosco, az Ifjúság Szentje és a reformáló apát, Rosmini találkozásának történetét Don Giovanni Battista Lemoyne szalézi atyától, Don Bosco egyik..

Don Giulio Barberis "Cronichettája": napról napra Valdoccóban Don Boscóval

Don Giulio Barberis "Cronichettája": napról napra Valdoccóban Don Boscóval

#Aktuális 2023-08-20, Vasárnap

1875. február 21-én egyes szaléziak úgy döntöttek, hogy „történelmi bizottságot” hoznak létre, hogy „összegyűjtsék a Don Bosco életéről szóló..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális • ...
Összes címke
< Kazincbarcika – Rendhagyó gimnáziumi nyílt nap Olaszország – Tizedik „Szentek futama” a szolidaritás jegyében >