Főoldal / Szalézi világ / India - Kútravaló
India - Kútravaló
2019-05-15 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
segítség • jótékonykodás • adomány •
Talán veletek is megtörtént már, hogy nem értettétek, miért is keveredtetek egy helyzetbe és csak idővel állt össze a kép. Deák Dundusa Gábor elmeséli, vele hogyan történt meg ez néhány hónapja, és mi köze van a Don Bosco Anbu Illam (Don Bosco szeretet otthona) szalézi házhoz az indiai Chennaiban.
Március elején üzleti úton voltam Indiában és az előkészítés során találtam ki, hogy meglátogatok valamilyen/bármilyen szervezetet, amely gyerekekkel foglalkozik. Kicsit megtudni, hogy ők mit csinálnak és mesélni – talán – a Regnumról. Gyorsan eljutottam a szaléziakhoz és meg is beszéltem velük egy szombat délelőttöt.
Két-három nappal megérkezésem előtt jutott eszembe, hogy nem megyek üres kézzel és írtam egy rövid kérést két-három regnumi listára, hogy aki akar és tud, küldhet a számlámra pénzt és elmegyek abból a pénzből vásárolni a szaléziakkal és addig költünk, amíg a felajánlások bírják. 210e Ft három nap alatt összejött, ami különösen azért megkapó, mert ez a 15 ember mind megbízott bennem. (Hálás köszönet!)
Eljött a szombat – egy jól sikerült pénteki tárgyalás után – és a 38 °C fokos 98% páratartalmú szubtropikus megapolisz egy szűk mellékutcájában megtaláltam a keresett házat. Mint kiderült ez a szaléziak központja, ahol 24 órás ügyeletben várják az utcán hányódó gyerekekről befutó infókat, hogy kimehessenek, felszedjék őket és elhelyezzék a város 30+ árvaházában. Ebből hármat ők üzemeltetnek. Leó atya elmondása szerint a jellemző életút egy gyerek esetében az, hogy eladósodott szülők gyereke kiskorától fogva ingyen dolgozik valakinek. Így aztán rendszeresen kerülnek összetűzésbe a szervezett bűnözéssel. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minden nagyon hivatalosan kell, hogy menjen, a személyazonosság megállapítása után – ez nem mindig egyszerű – a hivatalos állami szervek is rábólintanak, hogy hova kerülhet a gyerek. A hegyről lejövő és ballasztjainktól megszabadító Jézus itt nap mint nap ment meg embereket a szegénységből eredő rabszolgamunkától, az utca szélén megtapasztalt fenyegetésektől és függőségektől – ahogy Leó atya mondta.
Nagyon megkapó volt, hogy a szaléziak nem válogatnak, a szenvedő embert segítik. Ennek egyik megjelenési módja az, hogy a gyerekek 85%-a hindu, 11%-a muszlim és csak a maradék 4% keresztény. Ennek ellenére az esti imájuk egy rózsafűzér, amit a gyerekek nagy része szívesen mond, mert ez – talán – az egyetlen nyugodt, biztos, visszatérő eleme az életüknek.
A három házukban négy szalézi atya, két testvér és négy nővér dolgozik. Tipikus volt – saját elmondása szerint – Leó atya meghívása, akinek édesanyja templombajáró, hívő asszony volt és 14 évesen elküldte egy húsznapos szalézi táborba. 18 évesen lépett be közéjük és az első pár évben teológiát, számítástechnikát és angolt tanult. Ez utóbbi nagyon jellemző a 18 nagy nyelvet használó Indiára, ahol csak az angol a közös nyelv. Kell is ez a tudás, mert a szeretetházak (tamil nyelven ambu illam) egyik fő célja az, hogy a gyerekek megtalálják helyüket a munka piacán. Ehhez 4-5 nagy indiai és globális céggel tartják a kapcsolatot, hogy a gyerekek szakmát tanuljanak és gyakorlati tudást is szerezzenek. De közben megtanulnak önéletrajzot is írni, állásinterjún megfelelő módon megjelenni, öltözködni és beszélni és mindenek előtt önbizalmat építeni, mert ebből nagyon keveset szereznek meg az életük során. Ez utóbbi leginkább azzal függ össze, hogy segítenek minden gyereknek megtalálni élete hivatását, célját, értelmét. Ebben fontos szerepet kap a családi életre való felkészítés is, mert a gyerekek 80%-nak semmilyen kapcsolata sincs a szüleivel, így értelmezhető családképe sincs.
Mire eddig eljutottunk, ömlött rólam a víz, a gyorsan pörgő ventillátor nem sokra volt elég. Ezért megörültem annak, amikor Leó atyának elmondhattam, hogy bizony el kéne költeni a 210 ezer forintnyi rúpiát, de meglepett. Elmondta, hogy a napi kiadásaik aránylag biztosak, állami támogatást is kapnak, állandó adományozóik is vannak, de nem tudnak beruházni. Igazából két hónapja azért imádkozik az Anbu Illam, hogy jöjjön valaki, aki fúr nekik egy kutat. Naponta 2-3 alkalommal van rövid ideig víz a csapban, ami nem olyan tiszta és iható, mint amit megszoktunk, de tisztítás és forralás után főzésre alkalmas. Nincs viszont annyi vizük, hogy mindenki megfürödjék és kimossa a ruháit. Ehhez a tehetősebb otthonok saját kutat fúrnak. És ha tudunk, ebbe szálljunk be. A továbblépés egyértelmű volt: Hazaérkezésem után megismételtem a kérést és 4-5 nap alatt összejött a szükséges összeg és örömmel küldhettem el a 455 ezer Forintot a kútra.
A korábban már említett bizalom, amivel kitüntettetek most is töretlen volt. Összesen 29 család és két atya szállt be. Páran a megjegyzés-rovatban üzentek nagyon kedvesen, például, hogy „regnumi kút javára” – még arra is gondoltam, hogy egy gravírozott kis táblát küldök a Regnum-liliommal. De volt aki csak annyit írt, „Isten áldjon”. De innen van a cikk címe is, „Kútravaló”. Igen, ehhez kellett egy közösség, az Isten áldása és egy helyzet, amit meg tudtunk oldani.
Eddig jutottam el. Nem tudom, hogy lesz-e folytatása, de ha igen, akkor csakis veletek együtt. Köszönöm!
Szaléziak.HU
