Főoldal / Szalézi világ / Interjú „a világ végéről”
Interjú „a világ végéről”
2020-08-28 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
interjú • misszió • misszionárius •
Alfred Maravillát a 28. Egyetemes Káptalanon választották meg a missziók új egyetemes tanácsosává. Az alábbiakban egy interjú olvashatnak, amit az ANS munkatársa készített vele.
Mi motiválta Önt abban, hogy szalézivá váljon?
A szüleim azt akarták, hogy a fülöp-szigeteki Victoriasban található szalézi iskolába menjek, bár én nem akartam. De elmondhatom, hogy megismerni a szaléziakat nagyon meglepő volt számomra. A szaléziak elcsábítottak! Ezek a papok és a velünk játszó fiatal szaléziak ráébresztettek arra, hogy itt valami más történik. Apránként bevontak az ifjúsági központba. És a többi már történelem. Amikor megismerkedtem a szaléziakkal, a kongregáció telve volt misszionáriusi lelkesedéssel, nemcsak az „Afrika projekt” miatt, hanem azért is, mert Egidio Viganò atya, aki akkoriban a rendfőnök volt, minden tartományt felkért, hogy „fogadjanak örökbe” egy misszionáriusi területet. Sokan a tartományomból misszionáriusként Thaiföldre, majd Etiópiába távoztak. A szívem nyugtalan volt, mert a szívem mélyén én is éreztem a hívást, hogy hagyjam el az ismerős partokat, és induljak útnak. Így jelentkeztem misszióba, remélve, hogy Latin-Amerikába fognak küldeni. Eközben Viganò atya a Fülöp-szigeteki tartományunkra bízta a feladatot, hogy létesítsenek szalézi jelenlétet Pápua Új-Guineában. Ezért oda küldtek. Kezdeti örömöm hitetlenséggé és félelemmé vált. Azon gondolkodtam, vajon túlélek-e egy ilyen nehéz országban, endemikus malária mellett, ahol az emberek és a kultúrák teljesen különböznek a sajátomtól, nehéz klimatikus körülményekkel. Huszonhárom éves voltam! Félelmeim és szorongásaim hamar átalakultak mélységes szeretetté a „népem”, a kultúrájuk és a nyelveik iránt. Öt másik szalézival együtt megalapoztuk új jelenlétünket a fővárosban, Port Moresby-ben. Nehéz úttörő lenni. Mindent improvizálni kellett. De ezek az évek tele voltak örömmel, kezdeményezésekkel és kreativitással. Ma ez egy kis altartomány, 50 rendtárssal 16 nemzetiségből, akik közül 12 helyi. Itt voltam tartományfőnök, amíg meg nem választottak tanácsosnak a 28. Egyetemes Káptalanon.
Mit hoz a 28. Egyetemes Káptalan tapasztalatából?
Számomra a 28.EK olyan tapasztalat volt, hogy a Szentlélek valóban úgy működik, ahogy akar, amikor akar és ahol akar. Megválasztásom, amit teljes szívből megpróbáltam elkerülni, számomra a Szentlélek munkájának megtapasztalása volt. Aztán, hogy a koronavírus nem tette lehetővé a káptalan munkájának befejezését, itt is meg kell kísérelnünk megérteni a Szentlélek munkáját ...
Az első hónapokban, amelyeket a Covid-19 korlátozásai jellemeztek, mit látott, tudott meg, tanultmeg az új felelősségről? Mit vár a jövőtől?
A korlátozott utazási lehetőség lehetővé tette számomra, hogy meglátogassam az európai missziós irodáinkat; online megbeszéléseket kezdeményeztünk a missziós animációval megbízott tartományi küldöttekkel (PDMA) néhány régióban; a missziós szektor csapatával dolgozunk a hatéves programon. Ebben a pillanatban megpróbáljuk kitalálni, hogyan lehet animálni a kongregációt. Példa nélkül álló helyzettel állunk szemben. Még mindig próbáljuk felfedezni, hogy a COVID utáni „új normák” mit foglalnak magukban...!
Miről álmodik az ágazata számára a következő hat évben?
Az egyetemes tanácsosok a rendfőnök legközelebbi munkatársai. Együtt dolgozunk azon célkitűzések megvalósításában, amelyeket a rendfőnök és tanácsa hatéves programjában fog meghatározni. Ráadásul a missziók minden képviselőjének álma kódolva van a szalézi Alapszabályban: azaz a misszionáriusi szellem és elkötelezettség előmozdítása a kongregációban (Asz. 138). Számomra ezt a „misszionáriusi szellemet és elkötelezettséget” kell átalakítani „az állandó nyugtalanság állapotává” az egész rend számára. Ez azt jelenti, hogy mindig legyünk hajlandónak merni azt, ami valószínűtlen, hogy megtanuljunk bízni az Úrban, aki meghív minket, hogy folyamatosan merítsük a szívünket mélyre!
Azzal a ténnyel, hogy a 28.EK során a káptalan tagjai szó szerint „a világ végéről” választották meg a missziók főtanácsosát, minden bizonnyal a Szentlélek akar valamit elmondani nekünk. Számomra visszavisz minket Don Bosco misszionárius álmához, ahol látta, hogy Óceánia fiataljai azt kiabálják: „Gyere, segíts nekünk!” Ugyanez a kiáltás elhangzik ma is sok óceániai és a világ minden tájáról érkező fiatal részéről. Óceánia olyan sok misszionáriust kapott. Úgy gondolom, hogy eljött az idő, hogy az Óceániából jövő szaléziak misszionáriusok legyenek a Kongregáció más régióiban is! De egyben felhívás a világ minden szalézi szerzetese számára, hogy nagylelkűen felajánlják magukat misszionáriusként ad gentes, ad exteros, ad vitam az egész világ számára. Ezért az én álmom kettős: az egész rend növekedjen misszionáriusi lelkesedésben és elköteleződésben; és hogy hamarosan az Óceániából származó helyi szaléziak is misszionáriusokká válnak. Ki tudja, hogy a 29. Egyetemes káptalanon tudnánk-e beszélni egy lehetséges „Óceánia projektről”? Csak egy dologban vagyok biztos: „A Szentlélek úgy tevékenykedik, ahogy akar, akkor és ott, amikor és ahol akar; mi csak […] annyit tudjunk, hogy szükség van az odaadásunkra.” (Evangelii gaudium, 279.)
ANS – Róma/Szaléziak.HU
