Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika – A költészet napján

Kazincbarcika – A költészet napján

Kazincbarcika – A költészet napján

2022-04-13 Szerda   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Kazincbarcika  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium  •

1964 óta József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja is, amelyet az egész országban megünnepelnek. Kazincbarcikán, a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban hagyományosan meg szokták ünnepelni ezt a napot.

Így tettek idén is, több rendezvénnyel is készültek. A ráhangolódást segítette a költő A Dunánál című verse, amelyet a 12.A osztály előadásában hallgathatunk meg az iskola honlapján, Vassné Szokircsák Diána tanárnő „rendezésében”.

Költészet napja - az ünnepség

"Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő, verseket azért írunk és olvasunk, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel."

Két év kényszerű kihagyása után ismét élőben, az egész iskola részvételével ünnepeltük hétfőn a költészet napját. A műsort és a napot megálmodta és színpadra vitte Vassné Szokircsák Diána tanárnő.

A műsort természetesen Diána tanárnő osztálya, a ballagás előtt álló 12. A tagjai adták elő, akik József Attila, Böjte Csaba és még a Holt költők társasága c. film legendás tanárának a gondolatait osztották meg a költészetről és a versekről.

A műsor második részében József Attila néhány verésnek a mai költőpalánták általi átiratát osztották meg a közönséggel, akik között ott volt a gimnáziumunk egyik, ma már nyugdíjas éveit töltő tanára, Kiss László is.

A 12. A osztályba járó Csák Panna rajong a versekért, sőt számos saját költeménye is van. A város által kiírt Egressy Béni versírópályázaton az idén arany minősítést kapó tanulónk (ezúton is gratulálok neki) saját maga olvasta fel a nyertes művét az iskola diákjai és tanárai előtt.

A jeles napra való készülés jegyében minden osztályt felkértek, hogy egy-egy verset írjanak, amelyet a beadási határidő lejárta után a négytagú bizottság (Elleh Hajnalka, Szabóné Gonda Zsuzsanna, Bolacsek László és Somodi-Hornyák Szilárd pedagógusok) értékelt. Az eredmények a következők:

A képzeletbeli dobó legfelső fokára a 12. B állhatott a Fókusz c. verssel. Második helyezett lett  a 7. B, költeményük címe: Az új év tavaszán. A harmadik díjat pedig a 10. B osztály Nem értek sok mindent című verse kapta.

A félórás műsor vége egy igazi meglepetés volt: a tanáraink közül többen is zenélnek. Az általuk formáció, a Szalézi Rockn Roll Band két számmal készült. Először József Attila: Születésnapomra című megzenésített versét, majd a Somodi Cseszlovák és az Industrial Funky Junkies: Konyhakész istenek c. szerzeményét adták elő.

A Ládiné Molnár-Gál Fanni tanárnő, Dúl Imre, Sivadó Balázs és Somodi-Hornyák Szilárd tanárurak és a vendégművész, Gass Eszter 10. B osztályos tanuló alkotta zenekar annyira megnyerte a közönség tetszését, hogy visszatapsolták őket a színpadra.

Köszönjük a 12. A osztálynak, Gass Eszternek, a fellépő tanároknak, a technikai segítséget nyújtó diákoknak és Ládi Andrásnak, valamint Vassné Szokircsák Diána tanárnőnek, hogy méltóképpen emlékeztünk meg erről a napról.

 

sagim.hu/Szaléziak.HU

 

 

Kapcsolódó cikkek

Kazincbarcika – Újra Don Bosco Fesztivál!

Kazincbarcika – Újra Don Bosco Fesztivál!

#Magyar Tartomány 2023-05-28, Vasárnap

Május utolsó teljes hetében ismét megrendezték a Don Bosco Sportközpontban a kisközösségek csapatépítő programsorozatát, a Don Bosco Közösségi..

Kazincbarcika - Szalézi missziós önkéntes képzés

Kazincbarcika - Szalézi missziós önkéntes képzés

#Magyar Tartomány 2023-05-03, Szerda

Kazincbarcikán került sor 2023. április 22-23-án a szalézi missziós önkéntesek képzésére.

Kazincbarcika - Szavalóverseny a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Kazincbarcika - Szavalóverseny a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

#Magyar Tartomány 2023-04-20, Csütörtök

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban április 18-án újabb megmérettetés várt a középiskolás irodalomkedvelő fiatalokra: tehetségüket ez alkalommal..

Kazincbarcika – Átadták a Szent Család-templom díszkivilágítását

Kazincbarcika – Átadták a Szent Család-templom díszkivilágítását

#Magyar Tartomány 2023-04-15, Szombat

Díszkivilágítást kapott a kazincbarcikai Szent Család-templom, így sötétedés után fényben ragyoghat az épület homlokzata, kupolája és harangtornya is. A..

Kazincbarcika – Liturgikus felolvasó verseny

Kazincbarcika – Liturgikus felolvasó verseny

#Magyar Tartomány 2023-04-04, Kedd

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium magyar munkaközössége már másodszorra hirdette meg a liturgikus felolvasó versenyt, melyre március 31-én került sor a..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális • digitális oktatás • ...
Összes címke
< "A mi kedves Artemide Zattink egy gyönyörű figura" - a rendfőnök videóüzeneteNyergesújfalu - Ismét megszépült iskolánk egy osztálya >