Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika – Adventi műsor

Kazincbarcika – Adventi műsor

Kazincbarcika – Adventi műsor

2019-12-03 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Kazincbarcika  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium  • advent  •

Kazincbarcikán immár hagyománnyá válik, hogy a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumot idén kezdő diákok nem bemutatkozó műsort adnak elő, hanem az adventi időszakban a templomban egy-egy adventi játékot adnak elő. Az idén arra kérték őket, hogy ismételjék meg advent első vasárnapján a reggeli szentmisén is.

A templom szinte teljesen megtelt. Mielőtt az első gyertyát meggyújtották volna az adventi koszorún, a 7. A osztály Kerek Gábor zongorakísérete mellett előadta prózai, zenei és énekes elemekkel megtűzdelt műsorát a hívek nagy megelégedésére. A műsort az osztályfőnök, Halászné Molnár Krisztina tanította be, elkísérte és segítette a diákokat.

Külön örömöm, hogy a diákokat elkísérték a szüleik, rokonaik is, és velük együtt nézhettük végig az előadást. A mise végén a hívők közül többen kifejezték, hogy mennyire szép volt, és gratuláltak a diákoknak.

 

sagim.hu/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Kitüntetések szalézi pedagógusainknak

Kitüntetések szalézi pedagógusainknak

#Magyar Tartomány 2023-06-07, Ma

A helyi pedagógusnapi ünnepségeken kitüntető díjban részesültek kiváló szalézi nevelőink, pedagógusaink Molnárné Marczis Erzsébet Kazincbarcikán és..

Kazincbarcika – Újra Don Bosco Fesztivál!

Kazincbarcika – Újra Don Bosco Fesztivál!

#Magyar Tartomány 2023-05-28, Vasárnap

Május utolsó teljes hetében ismét megrendezték a Don Bosco Sportközpontban a kisközösségek csapatépítő programsorozatát, a Don Bosco Közösségi..

Kazincbarcika - Szalézi missziós önkéntes képzés

Kazincbarcika - Szalézi missziós önkéntes képzés

#Magyar Tartomány 2023-05-03, Szerda

Kazincbarcikán került sor 2023. április 22-23-án a szalézi missziós önkéntesek képzésére.

Kazincbarcika - Szavalóverseny a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Kazincbarcika - Szavalóverseny a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

#Magyar Tartomány 2023-04-20, Csütörtök

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban április 18-án újabb megmérettetés várt a középiskolás irodalomkedvelő fiatalokra: tehetségüket ez alkalommal..

Kazincbarcika – Átadták a Szent Család-templom díszkivilágítását

Kazincbarcika – Átadták a Szent Család-templom díszkivilágítását

#Magyar Tartomány 2023-04-15, Szombat

Díszkivilágítást kapott a kazincbarcikai Szent Család-templom, így sötétedés után fényben ragyoghat az épület homlokzata, kupolája és harangtornya is. A..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális • digitális oktatás • ...
Összes címke
< Kazincbarcika – Nyílt nap – Don Bosco Rózsája vetélkedőNyergesújfalu – „Umweltprofis” német nyelvi vetélkedő és plakátkiállítás >