Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika - Szavalóverseny-díjeső

Kazincbarcika - Szavalóverseny-díjeső

Kazincbarcika - Szavalóverseny-díjeső

2022-05-10 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Kazincbarcika  • Don Bosco Szakképző Iskola  •

A Don Bosco Szakképző Iskola diákjai május 06-án iskolánk részt vettek a miskolc-tapolcai Görögkatolikus Roma Szakkollégium által megrendezett IX. Lakatos Menyhért Szavalóversenyen.

A versenyre egy kötelező művel és egy szabadon választott verssel lehetett készülni. A jelentkezők két kategóriában indulhattak: általános iskola: 5-8. osztály és középiskola: 9-12. osztály.

A regisztrációt követően kis tízórai elfogyasztása után az általános iskolások mutathatták meg tudásukat, majd a zsűri rövid tanácskozását követően a középiskolások kezdték meg a versenyt.

A háromfős szakmai zsűri előtt négy tanulónk mutatta meg tehetségét, amiből ketten el is foglalhatták a dobogó első két fokát.: Jauernik Irén 1/9/n osztályos tanulónk elhozta az első díjat, Rácz Letícia Szilvia 1/9/n osztályos tanuló pedig II. helyezést ért el (felkészítő tanáruk: Molnár Mariann). A résztvevő tanulók közül Karika Liliána Krisztina 2/10/n (felkészítő tanár: Dóbiszné Nagy Kornélia) és Lakatos Renáta 1/9/n (felkészítő tanár: Molnár Mariann) osztályos tanulók emléklappal búcsúzhattak.

Gratulálunk az eredményes részvételért és a díjakért!

CsJ/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Kazincbarcika - A pék-cukrász műhely átadása és megáldása

Kazincbarcika - A pék-cukrász műhely átadása és megáldása

#Magyar Tartomány 2025-05-23, Péntek

Örömteli eseménynek adott otthont a kazincbarcikai Don Bosco Iskola és Ágazati Képzőközpont: ünnepélyesen átadták és megáldották a szalézi mű legújabb..

Kazincbarcika – Mamma Mia musical - teltház és hatalmas siker!

Kazincbarcika – Mamma Mia musical - teltház és hatalmas siker!

#Magyar Tartomány 2025-05-22, Csütörtök

A Don Bosco Közösségi Fesztivál programjában május 20-án egy nagyszerű musical színesítette a kínálatot, méghozzá a Mamma Mia című klasszikus, a Szalézi..

Kazincbarcika - Meghívó a Don Bosco Közösségi Fesztiválra

Kazincbarcika - Meghívó a Don Bosco Közösségi Fesztiválra

#Magyar Tartomány 2025-05-14, Szerda

Ha május vége, akkor fesztivál a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban! Ez 2025-ben sem lesz másképp, itt az előzetes beharangozó a programsorozatról!

Kazincbarcikai szalézi fiatalok jubileuma Rómában

Kazincbarcikai szalézi fiatalok jubileuma Rómában

#Magyar Tartomány 2025-05-02, Péntek

Tóth Péter szalézi kispap, a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium iskolalelkésze számol be a fiatalok zarándoklatáról, amely eredetileg a római..

Kazincbarcika – A roma világnapot ünnepeltük

Kazincbarcika – A roma világnapot ünnepeltük

#Magyar Tartomány 2025-04-08, Kedd

Minden év április 8-án ünnepeljük a roma világnapot. A kazincbarcikai Don Bosco Szakképző Iskolában ez nagyon fontos esemény, amit igyekeznek méltóképpen..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Péliföldszentkereszt – Mária-búcsú 2022Az első LÉPÉS - szalézi ifjúsági zarándoklat pünkösdhétfőn >