Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika – Szülők, nevelők bálja

Kazincbarcika – Szülők, nevelők bálja

Kazincbarcika – Szülők, nevelők bálja

2024-05-06 Hétfő   |   #Magyar Tartomány

Kazincbarcika  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium  • Don Bosco Sportközpont  •

A Don Bosco Sportközpont konferenciaterme adott otthont 2024. április 19-én, pénteken a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium báljának.

Az iskolavezetés fontosnak tartja, hogy a szülőket is bevonjuk a programokba. Ez egyébként az ifjúságvédelmi program egyik célja is: úgy gondoljuk ugyanis, hogy az iskola és a család csak együttműködéssel képes a helyes irányt megmutatni a tanulók számára. Ennek az egyik formája a most elindított kezdeményezés. De volt egy konkrét cél is: az iskolaudvart szeretnénk otthonosabbá varázsolni. A Katolikus Pedagógiai Intézettől nyert 200 000 Ft-os támogatás éppen az indulásra elég.

Az álom

Egy szülő vállalta, hogy megtervezi és a kivitelezésben is segíti az álom megvalósulását. A Szalézi Pihenő Park egy olyan része lesz az iskolaudvarnak, amelyik lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy leüljenek, pihenjenek, és akár még a telefonjaikat is feltölthessék. A terv szerint akár kinti órákat is lehet tartani majd, és mindezt egyfajta derűs, virágos, zöld környezetben.

Természetesen ehhez a megnyert támogatás nem lenne elég, ezért a bál teljes bevételét is erre a célra használjuk fel.

A bevétel három oldalról érkezett: a belépőjegyek és a támogatójegyek árából, valamint a tombola értékesítésből az eredeti összeg többszöröse folyt be, így van miből megvalósítani a terveinket.

A báli előkészületek

Ahogy már a felhívásban olvasni lehetett, batyus bált tartottunk, vagyis minden résztvevő saját maga hozta az ott elfogyasztani kívánt ételt és italt. Ehhez a tányérokat, evőeszközöket és a poharakat is az iskola biztosította. „Nem tudtuk, hogy egyáltalán lesz-e elég szülő, hogy rentábilis legyen a bál, így nem mertünk vacsorát is rendelni” magyarázta el az est főszervezője, Bárdos-Dorkó Ágnes igazgató-helyettes. „Már akkor is örültem volna, ha a zenekart ki tudjuk fizetni.” Ez volt az oka annak is, hogy csak a konferenciatermet kértük el a Don Bosco Sportközponttól. Pár nappal az esemény előtt meg már azért kellett izgulni, hogy ne menjen 150 fölé a létszám, mert nem tudtuk volna elhelyezni a plusz létszámot.

A kezdet

A nyitányban a résztvevők megcsodálhatták Zádeczki-Tóth Laura (Avasi Gimnázium) és Sipter Márk (Szalézi Szent Ferenc Gimnázium) latin táncát, majd a gimi tanár-diák zenekara játszott el pár számot. A műsor végén pedig Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolájában működő néptánckar gimis tagjai csillogtatták meg tudásukat. Meglepetésként a közönség tagjait is meghívták egy táncra!

Innen a Meridián együttes és a táncparkett vette át az irányítást, amely hajnal háromig állt rendelkezésre a vendégek számára. Igaz, éjfélkor ezt megszakította egy bő félórás tombolahúzás, ahol számos felajánlott nyeremény került kisorsolásra.

Az esemény nem jöhetett volna létre a szülők részvétele, vagy a támogatói jegy megvásárlói, illetve a tombolatárgyak felajánlói nélkül.

szalezigimi.hu/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Kazincbarcika - Az ünnep fényében

Kazincbarcika - Az ünnep fényében

#Magyar Tartomány 2025-01-30, Csütörtök

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban egyhetes programsorozattal idézték meg az iskola névadóját és a szalézi rend alapítóját, Bosco Szent Jánost. Az ünnepi..

Kazincbarcika - SZALIM RoadShow 2024/25

Kazincbarcika - SZALIM RoadShow 2024/25

#Magyar Tartomány 2025-01-28, Kedd

Kazincbarcikára érkezett január 19-én, vasárnap a SZALIM stáb, akik a SZALIM RoadShow oratórium fókuszú „Vissza a jövőbe” című képzését elvitték el..

Kazincbarcika - Szalézi Szent Ferenc Szavalóverseny

Kazincbarcika - Szalézi Szent Ferenc Szavalóverseny

#Magyar Tartomány 2025-01-27, Hétfő

A Szalézi hét egyik állandó eseménye a Szalézi Szent Ferenc Szavalóverseny, melyet január 21-én rendeztek meg a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban az 8iskola..

Kazincbarcika – Fotókiállítás nyílt a Magyar Kurír fotóiból

Kazincbarcika – Fotókiállítás nyílt a Magyar Kurír fotóiból

#Magyar Tartomány 2025-01-25, Szombat

Kazincbarcikán Szalézi Szent Ferenc ünnepnapján, január 24-én nyílt meg a „Szent pillantással” című tárlat a Magyar Kurír fotósainak, Merényi Zita és..

Kazincbarcika – Támogatás hátrányos helyzetű, tehetséges tanulóknak

Kazincbarcika – Támogatás hátrányos helyzetű, tehetséges tanulóknak

#Magyar Tartomány 2024-12-20, Péntek

Lelkes Jolán, a Dr. lelkes István Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatását Segítő Alapítvány kuratóriumának elnöke december 17-én délután..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< 8. Szalézi Zenetábor és 1. Szalézi Zenetábor MINIOlaszország – Lezárult Nino Baglieri ügyének egyházmegyei vizsgálata >