Főoldal / Szalézi világ / Kongói DK – „A kongóiak természetüknél fogva a remény népe”
Kongói DK – „A kongóiak természetüknél fogva a remény népe”
2024-07-10 Szerda | #Szalézi világ
Afrika • háború • menekültek •
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén továbbra is dúl az erőszak, amelynek számos civil áldozata van. Jelenleg az Észak-Kivu tartományban található Mária Mennybemenetele Közép-Afrikai Tartományban munkálkodó szalézi szerzetesek azt mondják, hogy kétféle konfliktus létezik, amelyek súlyosbítják az amúgy is bizonytalan humanitárius helyzetet.
Az első Goma környékén van: az elmúlt két évben több mint másfél millió ember kényszerült elhagyni otthonát a külföldről is támogatott lázadó bandák, valamint a kongói reguláris hadsereg és a hozzá kapcsolódó segéderők összecsapásai miatt.
A harcok 2024 eleje óta felerősödtek. „Ezt a válságot a konfliktus fegyveres szereplőinek sokasága, a tömeges menekülés és a humanitárius segítségre szoruló emberek növekvő száma jellemzi” – írja az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) február végi feljegyzésében. Ez egy újabb humanitárius katasztrófa egy olyan régióban, amelyet már 30 éve tartó konfliktus pusztít. A földjeiket és falvaikat elhagyó civilek százezrei jelenleg Goma melletti ideiglenes táborokban élnek, rendkívüli szegénységben.
Ugyanakkor egy másik rejtettebb konfliktus zajlik Beni környékén, Gomától 350 km-re északra, egy Ugandával határos területen. Június első felében itt 150 civilt öltek meg fundamentalisták fegyveres csoportjai, akik évek óta bujkáltak a régió hatalmas egyenlítői erdeiben, majd kimentek és lemészárolták a falu lakóit.
Ismert a módszerük: vagy áttérnek a vallásukra, vagy lemészárolják őket. Ahogy a pápa a június 16-i Úrangyala után mondta, „az áldozatok között sok olyan keresztény van, akit odium fidei gyilkoltak meg. Ők mártírok. Áldozatuk mag, amely kicsírázik majd és gyümölcsöt fog hozni, és arra tanít bennünket, hogy bátran és következetesen tegyünk tanúságot az evangéliumról.”
Ezek a mártírok a 60 évvel ezelőtti áldozatokra emlékeztetnek bennünket. 2024. augusztus 18-án Uvirában, Dél-Kivu tartományban Fridolin Ambongo bíboros, Kinshasa érseke és Ferenc pápa különmegbízottja által bemutatott szentmisén boldoggá avatnak három szavéri misszionáriust és egy kongói papot, akiket a Simba lázadók Barakában és Fiziben 1964. november 28-án megöltek.
Mártírhalálukat három nappal előzte meg Anuarite nővéré, egy kongói apácéé, akit 1964. december 1-jén öltek meg Isiroban (Haut-Uele), és akit 1985-ben II. János Pál pápa avatott boldoggá. De 1964-ben, a függetlenné válást követő zavargások idején Kongóban (1960) sok más papot és szerzetest, mind misszionáriusokat, mind a kongóiakat öltek meg: csak a november 24. és december 1. közötti héten 99 egyházi férfi és nő halt vértanúhalált, köztük egy püspök, nem is beszélve civil áldozatokról.
Ambongo bíboros, akivel a Vatican News nemrég interjút készített, azon töprengett, miért van olyan sok áldozat ebben a régióban. „Mindannyian tanúi vagyunk annak, ami keleten történik, és valóban érthetetlen a gyilkosságok számának növekedése és mindenekelőtt a falvaikból kitelepített emberek elüldözése. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért? Azokon kívül, akiket hitük miatt öltek meg, Észak-Kivuban, különösen Beni, Butembo területén, majd lefelé haladva Gomába, Masisin, Rutshurun és Nyiragongón át, ahol folytatják az öldöklést. Valójában feltesszük magunknak a kérdést, hogyan történhet ez ma? És ez a nemzetközi közösség egyfajta általános közönye mellett történik.”
„Senkit sem hat meg a kongói nép lemészárlása” – folytatta a bíboros. „A kongói lakosság tömeges kitelepítése az országon belül és külföldön közömbössé teszi a nemzetközi közösség lelkiismeretét. Ez valóban kérdéseket vet fel. Mit tettünk mi, kongóiak, hogy ezt a bánásmódot érdemeljük?”
Tehát minden, amit tennünk kell az, hogy kétségbe kell esnünk? – Nem – mondta Ambongo bíboros. „A kongói nép természeténél fogva a remény népe... Olyan nép, amely ragaszkodik az élethez, olyan nép, amely hisz a saját jövőjében, és a pillanat komorsága ellenére meg van győződve arról, hogy a jövője jobb lesz. Én személy szerint, lelkipásztorként a keresztény remény jegyében továbbra is arra biztatom népünket, hogy ne engedjen a csüggedés kísértésének. Mert ha egyszer engedünk a csüggedés kísértésének, úgy kínáljuk fel hazánkat az ellenségnek, mint egy süteményt ezüsttálcán.”
„Ha van egy üzenetem a népemnek – zárta a bíboros –, az az, hogy soha ne essünk pánikba, ne engedjünk az ellenség játékának. A keresztény remény azért van, hogy támogasson bennünket küzdelmeinkben.”
ANS-Goma/Szaléziak.HU
