Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Lengyelország – Elindult az „Irgalom szikrája” motoros zarándoklat

Lengyelország – Elindult az „Irgalom szikrája” motoros zarándoklat

Lengyelország – Elindult az „Irgalom szikrája” motoros zarándoklat

2019-06-22 Szombat   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

zarándoklat  • Lengyelország  •

Negyedik alkalommal indult el június 22-én Krakkóból az „Irgalom szikrája” (Iskra Miłosierdzia”) elnevezésű keresztény motoros zarándoklat. Céljuk ezúttal Görögország. A zarándoklatot ezúttal is a Krakkói Szalézi Tartomány tartományfőnöke, Adam Parszywka szalézi atya vezeti.

A motorosok 6.30-kor gyülekezett Krakkóban-Lagiewnikiben, az Isteni Irgalmasság szentélyben, hogy a június 22-30. között zajló motorkerékpáros zarándoklaton részt vegyenek. Úti céljuk ezúttal Szent Pál nyomában Görögországba vezet.

A kezdeményezés évről-évre egyre népszerűbb. A korábbi években 200-300 motorkerékpáros vett részt a zarándoklaton. Ebben az évben a szervezők közel 400 főrészvételét jelentették be. Azok a motorosok, akik részt vesznek ezen a zarándoklaton, azzal a kihívással vállalták, hogy elvigyék az isteni irgalmasság üzenetét Európa útjain. A szenvedélyes motorosok két keréken elzarándokoltak már Rómába, Fatimába és Medjugorjébe. Tízes csoportokban haladnak és a pihenés óráit lelki épüléssel töltik, minden nap részt vesznek közös szentmisén és kisebb kegyelmi cselekedeteket szerveznek. - Küldetésünk, hogy Európát visszahozzuk a gyökereihez, a hithez - mondja Adam Parszywka atya. - A motornak szüksége van egy szikrára, amely elindítja a motort – innen a szlogen. Mi is egy szikrát hozunk létre, ami bevilágítja az egész Európát - teszi hozzá Hanna Przegon, helyettes koordinátor.

Az idei zarándoklatot az Szalézi Missziós Önkéntesek szervezik, hogy megmutassák Szent Pál apostol új arcát, a 21. század igényeihez igazítva. Minden nap több száz kilométert haladnak, a zarándoklat Európa egyik legbájosabb útvonalán, öt országot érintve (Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország), összesen mintegy 2600 km-es távon. Június 22-én Pácinnál gurulnak majd át a szlovák-magyar határon, majd Cigándot, Kisvárdát, Baktalórántházát és több kisebb települést érintve a vállaji határátkelőnél hagyják el országunkat. A visszaúton július 2-án Horgosnál lépnek be országunkba és az E75/M5/M0/M2 útvonalát követve Parassapusztánál kelnek majd át a határon.

A résztvevőknek lehetőségük nyílik meglátogatni többek között Filippit - ahol Szent Pál elkezdte hirdetni az evangéliumot a görögöknek, Thesszalonikit, a Meteorákat, Görögország fővárosát, Athént és a híres Korinthoszt.

 

swm.pl/rajd/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Péliföldszentkereszt - Szentévi zarándoklat a bajóti és dorogi espereskerület hittanosaival

Péliföldszentkereszt - Szentévi zarándoklat a bajóti és dorogi espereskerület hittanosaival

#Magyar Tartomány 2025-04-13, Vasárnap

Tíz éve kezdődtek a találkozások, melyek hittanos versenyre hívják össze az Esztergom- Budapesti Főegyházmegye bajóti és dorogi espereskerületének..

Olaszország – Jubileumi zarándoklattal zárult a 29. Egyetemes Káptalan

Olaszország – Jubileumi zarándoklattal zárult a 29. Egyetemes Káptalan

#Szalézi világ 2025-04-12, Szombat

2025. április 10., csütörtök és április 12., szombat között Róma adott otthont a Don Bosco Szaléziak 29. Egyetemes Káptalanja utolsó szakaszának egy..

A Remény Zarándokai - Zarándoktábor a szaléziakkal 2.0

A Remény Zarándokai - Zarándoktábor a szaléziakkal 2.0

#Magyar Tartomány 2025-03-02, Vasárnap

A szalézi Zarándoktábort idén második alkalommal szervezzük meg a tavalyi nagy siker után. Ez egy olyan közösségi program, ami lehetőséget ad arra, hogy..

Olaszország – A 29. Egyetemes Káptalan lelki felkészülése zarándoklattal zárult

Olaszország – A 29. Egyetemes Káptalan lelki felkészülése zarándoklattal zárult

#Szalézi világ 2025-02-22, Szombat

A 29. Egyetemes Káptalanra való lelki felkészülés a résztvevők zarándoklatával zárult Colle Don Boscóba, a szalézi eredet szimbolikus helyére.

Egy szalézi zarándok zarándokfelszerelése

Egy szalézi zarándok zarándokfelszerelése

#Aktuális 2025-01-29, Szerda

Zarándoklatra menni − valami, amit a jubileumi év alatt ezernyi módon és ezer helyen fogunk megtapasztalni a fiatalokkal az egész világon – valami, ami közös..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Portugália – Csokival a misszióértVatikán - „Mária felkelt, és sietve elindult” - a 2022. évi IVT témája >