Főoldal / Szalézi világ / Madagaszkár – Az Urat nem lehet nagylelkűségben legyőzni
Madagaszkár – Az Urat nem lehet nagylelkűségben legyőzni
2018-12-04 Kedd | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
misszió • misszionárius • Afrika •
"Az életemben minden mindig véletlenül történt: nem szándékoztam papnak menni, sőt, szalézi sem akartam lenni" - mondja Giovanni Corselli szalézi misszionárius.
Olaszországban, a szicíliai Cataniában született 1943-ban, és még csak nem is tervezte, hogy misszionáriusként elhagyja szülőhelyét: "Ha valóban szükség van rá, akkor én is mehetek" - voltak azok a szavak, amelyek egy tartományi káptalan alatt kibuktak a száján. Ekkor már 37 éves volt. Még ma is, miután 36 évet töltött misszionáriusként Madagaszkáron, hálát ad Istennek minden "meglepetésért", ami az életében érte.
Hogy ma Corselli atya Don Bosco szellemi fia, azt egy olyan szalézinak köszönheti, aki 65 évvel ezelőtt szó szerint rálépett az anyja lábára a buszon. Ez a kis incidens alkalom volt arra, hogy a kis Giovanni anyja megismerje a lehetőséget, hogy fia Pedarába, a szalézi intézetbe kerüljön.
A jelleme már eleve határozott volt, annak ellenére, hogy csak 10 éves volt, és Giovanni kezdetben határozottan visszautasította ezt a lehetőséget: nem akart olyan iskolába járni, ahol papok voltak! De amint meglátogatta az intézetet, az első szalézi mosolya, akivel találkozott, és a lehetőség, hogy a játszótéren játsszon, megváltoztatta a véleményét. Annyira, hogy öt évvel később meggyőzte szüleit: "Én is a többi fiatallal akarok foglalkozni, mint ahogy a szaléziak velem tették."
A szalézi képzés évei és az első feladatok a fiatalokkal és a rászorulókkal - mindez az 1980-as években volt, amikor a szalézi rend elindította az Afrika Tervet. A tartományának volt egy határozott elképzelése arról, hogy részt vesz ebben a tervben, és Corselli atya volt az egyike azoknak, akik a leghatározottabban törekedtek arra, hogy másokat a részvételre sürgessenek: meghívások, felkérések érkeztek, és választ kellett adni; ráadásul a küldetés új hivatásokat eredményezhetett; és mindenekelőtt biztos volt benne: "Az Urat nem lehet nagylelkűségben legyőzni!"
Szóval, anélkül, hogy túl nagy hangsúlyt fektetett volna rá, elhagyták az ajkát azok a szavak, amelyek örökre meghatározták az életútját: "Ha valóban szükség van rá, akkor én is mehetek."
Jelenleg Corselli atya novíciusmester Ambohidratrimóban, a főváros melletti külvárosban. "Diszkrét kapcsolatban vagyok velük, és úgy tűnik, hogy szeretnek engem, ahogy én is őket" - mondja. "Arra törekszem, hogy megérintsék őket az emberek szükségletei és nehézségei, hogy tudatosan állítsák életüket a szeretet szolgálatába."
Corselli atya ezekkel a szavakkal zárta tanúságtételét: "Minden nap köszönetet mondok az Úrnak, hogy kereszténnyé és szalézivá tett, és elküldött misszióba és Madagaszkárba! Ez egy csodálatos ajándék volt az Úrtól!"
ANS – Antananarivo/Szaléziak.HU
